Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Szecskó Károly: Kolacskovszky Lajos írásaiból
Keglevichék, Zatimák uram vagy Koncz János után, már a varjú sem kfcmg a medvék, az apátfalvi kasznár, legfeljebb Soós Imre főlevéltárosunk tartja őket számon. Szilváson mindössze a halastónál épült híd emlékeztet a múltra. A hídon felirat (vasból kiöntve): „Tilos a halászat, ebadta!” Egerben is van egy ilyen emlék. Egy pallos. Ezt Pál apostol szorongatja a markában a nagytemplom felső lépcsőszakaszánál. A pallos oldalán felirás: „Szilvás”. A Gilitkánál, ötpercnyire a kápolnától (épült: 1816), már csak szakavatott szem veszi észre a helyet, ahol valamikor Koncz János egri kőmíves megnyitotta az An- na-bányát; a kápolna oltárképe is Anna asszonyt ábrázolja, ahogy írni tanítja leányát, Máriát. AZ IGAZSÁG NEKÜNK A CÉL Csoportkép fekszik előttem, 1928. május 1-én készült, az egri szocialista munkások berva-völgyi kirándulása alkalmával. A szocialistákat akkor nem tűrték meg a városban; ünnepelni kiszorult a párt az erdőbe. A természetbarátok vállalták az egész napos kirándulás megrendezését. Kb. 60—70 ember sereglett össze. Férfiak, nők vegyest. Ugyanebben az időben tizenegy budai természetbarát túrázott a Bükkben, köztük dr. Mandl Oszkár, az azóta éhenhalt székesfővárosi szocialista városatya. A társaság engem választott vezetőjének. Miskolcról indultunk, még április 29-én. Első éjjel Jávorkútnál háltunk, a május 1-re virradó éjszakát a Tarkő sziklaodujában töltöttük el. Ez a sziklaüreg mindig jó volt a kitagadottakhoz. Az utolsó táltosok itt húzták meg magukat. Aztán sokáig a szegénylegények árendálták. Száz évvel előbb egyszerre három bujdosót fogtak itt el a „hadnagyok”. A sötétség beálltával Dancza János és Fazekas János idejöttek bennünket fogadni, az egriek megbízásából. Hatalmas tüzet gerjesztettünk. Ügy illett, hisz a nagy virrasztás éjszakája volt ez! A régi emlékezet felébredt a szívekben, majd éjfélig elbeszélgettünk. Nyíltan társaloghattunk, siketítő csend ölelte körül a zuzmószakállas Bükköt; a vadak falevél pólyáikon szinte mélyen aludtak. Sasok vijjogása ébresztette a társaságot. Hajnal volt; olyan piros hajnal, amilyen a szocialisták szíve. Kiálltunk a komor sziklafal alá, s kéz a kézben rázendítettünk : Nem lesz a tőke úr mirajtunk, Elvész, aki a múltnak él; A szabadság honába tartunk, Az igazság nekünk a cél... A két egri természetbarát kalauzolásával elindultunk aztán a Berva felé. Embernemjárta ösvényeken, futottcsúszott hegyoldalakon lihegve hordoztuk meg szívünk eleven frigyszekrényét, végig a köveken. Ah, hogyan mentünk, mily jubilusszal! Az ég sötétkék kupolával magaslott felettünk; alattunk kék, lila párába burkolva sorakoztak a hegyek hullámvonalai. Egyik-másik kilátóponton — mint a Peskőn vagy a Hegyeskőn — meg- megállottunk bámészkodni, s lángolt, virágzott, dalolt a kedvünk. A szocializmus trubadúrjainak képzeltük magunkat. Árnyékunk a talpunk alá bújt már, amikor a Magasverőn lejutottunk lassan a Bervához. Az egriek az erdei mélyút oldalán nőtt kökény virágos ágait, piros pántlikával átfonva, kapuformára hajlították össze úgy, hogy mink, budaiak, igazi diadalkapun át tartottuk bevonulásunkat. Az akkor támadt riadó lelkesedést nem próbálom leírni. Ahhoz az én toliam nem fog eléggé színesen. Hat éve elmúlt, hogy utoljára láttam elvtársaimat. Csupa vihartépett alak egy rakáson! Az utolsó évek kegyetlenül meggázolták valamennyit. Akár itt a gyepet! És mégis, ez a megtaposott „gyep” tartja el a föléje épült társadalmi osztályokat. Nélküle éhenhalnának! No, mert csak a fű tudja szerves anyaggá, élelemmé átalakítani a holt anyagot. Az embersokadalomban a parasztok a fűszálak, meg az ipari munkások, akik a termeléshez szükséges eszközöket előállítják. De miért fáradoznak, bajoskodnak a fűszálak, ha nincs becsületük? Mert a nap élteti, biztatja őket. Az erő és az igazság kútforrása. Nem kérdi a nap, ez vagy az ki fia-csikaja. Mindenkire egyformán árasztja melegét és világosságát. Csak az ember teszen különbséget testvér és testvér közt. Mint éhfarkas, rabolja ki egyik a másikat. Óh, de a napot, az igazság napját nem vehetik el tőlünk! Reméljünk, barátaim! Áldjuk a napot, mint ahogy áldja a madár, a virág, a fűszál a maga módja szerint. Sursum corda! Fel a szívekkel! Ilyenformán, hangfogóval beszéltem én akkor, mert hogy besúgót sejtettünk a hozzánk szegődött erdészek közt. Akadt csakugyan, aki még ezt a beszédet is izgatónak találta. Titkon kihívta hozzánk a felsőtárkányi kakastollasokat. Állig felfegyverkezve, zordon ábrázattal jött a csendőrőrjárat. Gorombáskodott persze, Benedek Jánost tettleg inzultálta. Néhány természetbarátot magával cipelt Felsőtárkányba. (Mi, budaiak, már előbb elindultunk a vasúthoz. Ez volt a szerencsénk!) A zsandárőrmester magából kikelve ordította: — Vegyék tudomásul, hogy a szocializmusnak örökre befellegzett! Óh, dehogy! A szocializmus feltámadt, él és virul. Az igazság napja kisütött. De hol vannak a kakastollasok? ANDRÁS NAPJA EGERBEN András nevezetes alakja a népies kalendáriumnak. A mezei munkát ő fejezi be; mint mondani szokták. András beteszi maga után a kaput. 1944-ben a fasiszták után is betette. Előtte való napon mindenki érezte, tudta, már ha csak cinegét nem fog a feje, hogy a vihar az András névnapjára virradó éjjel eléri tetőfokát. Az ágyúk szája be nem állt egész nap. A város a hetek óta tartó ágyútűz miatt olyan állapotban van, akár a Samu nadrágja. A lakosság vakondokpolitikájával a föld alá ásta magát, csak a hentesüzletek körül észlelhető némi élénkség. A hentesek most mérik szét a tartalék zsírkészletet, amiatt civódnak, perlekednek a gazdasszonyok. Szakácsi, a hentes, alig győzi csillapítani a lármázókat: — Csendesebben, asszonyok, nem hallom az ágyúzást! Én anyámmal a minoriták főutcai pincéjében lapulok. Kb. 400 személy zsibong egymás hegyén-hátán a pincefolyosók szövevényében. Gyertyák, mécsesek pislákolnak szanaszét, a mennyezeten fantasztikus árnyak birkóznak. A falak mentén ágyak, lócák, fazekak, teknők. A pince legmélyén Orsolya apácák tanyáznak. Ebéd után a még kintlevők mind levonulnak az óvóhelyre. Egy péksegéd a sereghajtó. Újságolja, hogy a 50
