Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYILÁG - Szigethy András: Kambodzsában jártam
Kambodzsában jártam, mesterségem címere: a döbbenet Az újságíró legfontosabb munkaeszköze az élmény. Az újságíró örülni szokott, ha az élmény erős, tartós hatású, ha nem tud szabadulni tőle, ha készülő riportjának megélt élményanyaga felbukkan a nap szinte minden órájában. Munka közben és otthon. Játék közben és séta közben. Az újságíró most mégsem tud örülni az élménynek, mert az nehezebbnek, súlyosabbnak és nyomasztóbbnak tűnik, mint amennyit károsodás nélkül el tud viselni. A kambodzsai élményt nem lehet kiírni a szívem közepéből, nem lehet letörölni a riport megjelenésével az agytekervények közül. Kambodzsa mellém szegődött egy életre. Nem enged el soha többé. Velem kél és velem nyugszik. És még álmaimban is visszatérnek az égi országút csaknem húszezer kilométerén, hogy éjszaka se hagyjanak nyugodni az arcok, a tömegsírok kibontott halálvirágú csontvázszirmai, Pol Pót csaknem ötéves rémuralmának örökre elnémított áldozatai, akik hárommillióan voltak. A gyerekek szemei visszanéznek rám az irdatlan távolságból, tekintetük az anyjukat keresi, az apjukat kutatja. A kambodzsai gyerekek negyven százaléka árva. Kambodzsában jártam. Mesterségem címere: a döbbenet és a tisztelet, mert láttam egy népet, a khmer népet, felfelé kapaszkodni a pokol tornácáról egy új, emberi élet felé. Szigethy András Pol Pót hátrahagyott emlékműve. A hétmilliós khmer népből hárommilliót irtott ki, alig öt esztendő alatt' Kézi malomban őrlik a rizst
