Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - JELENÜNK - Bodnár László: A mátraalji szénvagyon és lehetőségei

lemző még, hogy néhány olyan településről is jelentős lett a bejárók száma, ahonnan 1970-ben még elhanyagolható nagyságrendű volt (Erdőtelek, Tiszafüred, Átány).

Az Egerbe naponta bejárók száma nyolc év alatt több, mint 1600 fővel nőtt, tehát az ingázás okozta hátrányos társadalmi helyzettel továbbra is számolni kell. A növekedés összefügg a belső vándorlás csökkenésével, és azzal, hogy a munkásoknak közel fele ma már a községekben lakik. A tőlünk fejlettebb országokban is találkozunk ezzel a jelenséggel, bár ott jobb az ingázók helyzete: nagyobb hányaduk nem fizikai dolgozó, a munkahely megközelítése pedig kulturáltabb és gyorsabb módon történik. A társadalmi és földrajzi munkamegosztás még sokáig nem teszi lehetővé az ingázók számának nagyobb arányú csökkentését.

A napi ingázóknál is fennáll az „alávándorlás” jelensége. Ez azt jelenti, hogy a bejáróknak a foglalkozási, szakmai ranglétrán a városiaknál hátrányosabb helyzetük miatt csak a minőségileg rosszabb munkahelyek biztosítottak. Az ingázó embert lakóhelyén csak „féligla- kos”-nak, munkahelyén csak foglalkoztatottnak, utasnak tekintik, így helyzetük nagyon sajátságos. Körülményeik vizsgálatára és helyzetük javítására az eddiginél nagyobb gondot kellene fordítani.

Gelsei Sándor

A mátraalji szénvagyon és lehetőségei

A Mátra hegység déli lábánál, 40—50 kilométer hosz- szan, 8—10 kilométer szélességben, mintegy 450 négyzetkilométernyi területen található az ország legnagyobb külszíni bányája.

A hegység déli lábát felső-pannóniai üledékek takarják. E területeken a kedvező geológiai hatások eredményeként nagy lignittelepek alakultak ki. A felső-pannóniai rétegben három kifejlődést különböztethetünk meg:

1. Közvetlenül a hegység lábánál nagy mennyiségű, durva törmelékanyagból álló sáv van, tartós növényi élet nem alakulhatott ki, itt legfeljebb szénzsinórokat találunk.

2. Part menti mocsarak öve: nagy mennyiségű növényi anyaggal, amely helyben halmozódott fel. Gyakori fatörzsmaradvány a mocsári ciprus (Taxodium dicti- chum), a fenyőfélék (Pinus, Sequoia), a lomblevelűek (tölgy, bükk, platán, juhar) és mocsári növények (nád, káka, sás).

3. Mélyebb víz miatt a növényzet nem tudott megtelepedni. Itt a lignit helyén fekete agyagot találunk, váltakozva agyag- és homokrétegekkel. A pannóniai rétegre foltokban levantei vörös agyag és édesvízi mészkő, valamint pleisztocén nyirok, lösz, kavics települ. A rétegek az Alföld felé enyhén dőlnek, hullámosak, törések nem nagyon észlelhetők, ezért a mátraalji lignitterület nyugodt településnek tekinthető.

Hazánk a népesség számához viszonyítva alap energiahordozókban viszonylag szegény ország. Akár a világ, akár Európa-átlagban, az egy főre jutó energiahor- dozó-vagyon körülbelül 14-szer nagyobb, mint nálunk. A közelmúltig tartó kutatások azt bizonyítják, hogy a Mátraalján óriási mennyiségű lignitkészlet áll rendelkezésre, amelynek kitermelése az ország energiaellátását és ezen keresztül az ipar és mezőgazdaság fejlődését, az ország társadalmi-gazdasági fejlődését szolgálja.

A SZÉNBÁNYÁSZAT RÖVID TÖRTÉNETE

A Mátraalján húzódó széntelepekről már a múlt század utolsó évtizedeiben tudtak, jelentős bányafeltárást azonban nem indítottak, mert a költséges bányászás, az alacsony kalóriájú lignit ezt nem indokolta. Az első bányászati tevékenység az 1890-es évek elején indult meg Ró- zsaszentmártonban. Kis mélységben fekvő telepet tártak fel. A szenet kisvasúton, csillékkel szállították ki a bányából, amelyet helyben és a környéken értékesítettek. A bányafát a bujáki erdőből hozták lovas kocsikkal. Gyöngyös határában 1913-ban lemélyített vízkutató fúrásban 23 métertől kezdve, 8 méteres lignittelepet fúrtak át. A felső, átlagosan 3 méter vastag lignittelep a veszélyes feküszint fölött fekszik, azt a város keleti szélén két bányában termelték ki. Az első világháborús események miatt a bányászat szünetelt. Gyöngyös keleti szélén, a világháborút követő szénínség idején, Kovács István bányamérnök és Silbermann nagykereskedő 1920—1925- ig jelentős lignitmennyiséget termelt ki, igaz, a fejtés nem volt könnyű, mert a homokos fedőből a vízbetörés, a fekü felől pedig a duzzadó agyag okozott nehézségeket. Kovács és Silbermann példáján felbuzdulva, Gyöngyös is, a város irányítása alatt nyitott lignitbányát, amely 1921-ben kezdte meg a termelést.

1918-ban alakult meg a Mátra vidéki Szénbánya Rt., amely Rózsaszentmárton és Szűcsi határában mintegy 120 fúrást mélyített le. Az egyik fúrás 106 méter mélységre ment le, 13 széntelepet harántolt, a széntelepek összvastagsága 14 méter volt. A bányászat a rózsa- zentmárton—ecsédi völgy keleti oldalán egymástól 400— 500 méterrel lehajtott, egyes szelvényű lejtős aknákkal történt. A bánya nem volt gépesítve, a szállítás egydobos, véges kötelű vitlával történt. Egyedül a VI. számú lejtős aknában próbálkoztak meg vég nélküli kötélszállítással. A bányászatot villamos energiával házi erőmű látta el. Az elektromos energiát a külszíni kötélpálya vontatásához, illetve az aknák mellett kiépített szivaty- tyútelepek energiaellátására használták fel. A Mátra vidéki Szénbánya Rt. ezen bányákból az 1918—1939-ig terjedő években 12 390 500 mázsa lignitet termelt ki.

Gyöngyöstarján határában két kút mélyítése közben 12 méteres mélységben 2,8 méter vastag lignitet harán- toltak. A lignitet a „Hella”-bánya függőleges aknával nyitotta meg. 1921-ben 50 méter hosszú lejtős aknával tárták fel a lignitet és Gyöngyöstarján Szénbánya Rt. címen, 1920—1923 között 6 ezer tonna/év szenet termeltek. Petőfibányától délre, a selypi téglagyárnál, természetes kibúvásban lehetett látni a pontusi lignitet, s a Hatvan vidéki Rt. ezen az alapon kis tárót nyitott azzal a céllal, hogy a selypi téglagyárat tüzelőanyaggal ellássa. A táróból 1920—1921-ben 4027 tonna szenet termeltek, de az üzemet az rt. beszüntette, mert a lignit az andezit alaphegy közelében elvékonyodott.

A Mátraalján majdnem minden községben volt bá31