Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Bíró Lajos és a "Kúnszállási emberek"
Bíró Lajos és a „Kúnszáilási emberek” Száz évvel ezelőtt, 1880. augusztus 22-én született Bécsben a magyar novellisztika és publicisztika kiváló mestere, a filmművészet kiemelkedő egyénisége: Bíró Lajos. Bécs csupán a születés színhelye, hiszen már hároméves korától minden emlék Heves mezővároshoz köti Bírót. Életútja így foglalható össze a tények tükrében: a falu indítja útjára bőséges ismerettel és meghatározó érzelmi töltéssel. Hevesen lett példaképe az 1843-ban született Hevesi Lajos, a világhírre szert tett szerkesztő, a szecesszió útegyengetője. Hevesi Lajos szülőházában lakott Bíró — apja korai halála után — anyjával és húgával. Hevesről Egerbe visza az útja. A megyeszékhelyen végzi el a középiskolát. Ebből a tornyos, barokk kisvárosból indul tovább Pestre, az írói érvényesülés lehetőségeit kínáló „éhes városba”. Ifjúkori álmát váltja valóra: hírlapíró lesz. Kitűnő nyelvtudását Párizsban kamatoztatja és tökéletesíti. Jól beszél franciául és németül, ért angolul és olaszul. A szenvedélyesen olvasó, tájékozódó fiatalembernek a szeme előtt a „pontos, rendes és rendszerető” hírlapíró eszményképe lebegett. Városok felől, európai műveltséggel és látókörrel érkezett Bíró Nagyváradra. 1900 március 20-án lesz a Szabadság című lap segédszerkesztője, majd szerkesztője. Adyval egy időben került Váradra. Négy év múlva Budapestre költözik. A Budapesti Napló helyettes szerkesztője, majd felelős szerkesztője lesz. Életében nagy esemény, hogy 1906. márciusában feleségül veszi Vészi József kisebbik lányát, Jolánt. 1907. október 30-án átmegy Az Újsághoz, munkatársa lesz, majd 1908/9-ben berlini levelezője. Ez volt Bíró első, önkéntes emigrációja, külföldi előpróbája a későbbi megpróbáltatásoknak. 1913—18 között a Világ vezércikkírója. Rövid ideig a főszerkesztő tisztét is betölti ennél a lapnál. Bizonyos ideig haditudósítóként is dolgozik az első világháború idején. 1918. november vége felé külügyi államtitkár lesz. 1919-ben az írói direktórium tagja. A Tanácsköztársaság leverése után emigrációba kerül. Bécsben osztrák filmvállalatok számára készít forgató- könyveket. 1925-ben rövid időre visszatér Magyarországra, aztán kivándorol Amerikába. Itt előkelő filmes körökben mozog, Hollywoodban forgatókönyveket készít. 1928-ban egy berlini filmvállalathoz szerződik, majd Angliába megy és végül Londonban telepedik le. Itt él és dolgozik 1948-ban bekövetkezett haláláig. Korda Sándorral együtt alapította meg a London Film Productiont, amely a mozi legfelső nyugati szintjét képviselte ekkor. Világsikereket aratott filmek, a Vili. Henrik magánélete és a Nagy Katalin is az ő nevéhez fűződnek. Bíró klasz- szikus filmjeiben Elisabeth Bergner és Charles Laughton játszott világhíres szerepeket. .. Dióhéjban mindössze ennyi Bíró Lajos gazdag és változatos életútjának összefoglalása. De ennél sokkal bőségesebb a szellemi, az írói fejlődés. A legtöbb eszmei és személyes szál Bíró Lajoshoz fűzte Ady Endrét a pályakezdés váradi és pesti éveiben. A lángoló fiatalkori évek jelképe A műhelyben című Ady-egyfelvonásos, amelynek bemutatóján egymás maszkjában jelent meg a két jóbarát. A köztudatban és a valóságban is testi-lelki jóbarátok Castor és Pollux módjára éltek. Egymás állandó kísérői, szükség esetén kölcsönös párbajsegédei voltak. Küzdőtársak az új irányzatok védelmezésében. A publicisztikai radikalizmus jegyében vállalták a társadalmi elkötelezettséget. Ady olvasta elsőként Bíró minden sorát, amint Bíró volt első rajongó olvasója, „füstfelfogó kéménye” az Adyban égő verseknek is. Szellemi erjesztőként, lelket nevelő erőként belenőttek egymás életébe. A több mint két esztendővel fiatalabb Bíró Lajos csendes, halk szavú; tanulnivalóan szépen beszél és ad elő történeteket. Egy szerkesztőségben dolgoznak 1900 elejétől 1901 májusáig. Ady ekkor megy át a Nagyváradi Naplóhoz. Továbbra is együtt laknak, a munkahelyváltozás semmit sem változtat barátságukon: a „konkurrencia” dolga a kiadóké volt. Budapesten is közösen bérelt „hónapos szobában” tengődnek együtt. A „közös háztartást” csak Bíró küszöbönálló házassága miatt mondja föl Ady. A költő az albérleti szobák nyugtalanságát ekkor váltja fel a hotelszobák otthontalanságával. A zaklatott lélek állapotához igazítja életét. Átköltözik a Párizsi Hotel udvari kis szobájába, néhány hónappal második párizsi útja előtt... Már a váradi időszakban is sajátságos volt a barátságuk: a fiatalabb Bíró tart respektust nyugalmával, megértő magatartásával, komolyságával. Bíró Ady munkatársa, lakótársa, örömeinek részese, éjszakai mulatozásainak józan szemtanúja. Joggal írta később: „Éveket töltöttem el a fiatal Ady szoros testi közelében”. [Lásd még: Király István Ady-monográfiáját!] Ady védelmébe veszi Bírót, amikor Pékár Gyula megtámadja a legkedvesebb váradi barátot. Így ír: „Bíró Lajos édes, jó, régi barátom” ... „Pékár Gyula nem sejtheti, hogy mi az: két együttélő, együttinduló, fiatalságukkal ugyanegy pompás, kivételes városba jutott valakik ...” A plágiummal vádolt Bíróval szemben Pékár pörvesztes lett. Ady a barátság nevében is az igazságot védte. A közös harc részeseként értékeli Bírót: „Bíró Lajos a legújabb keresztelő Jánosok közül való, kik kivételes talentumukkal megértették e viselős kor kötelességeit.” A kor pedig forradalommal, robbanás- szerű változásokkal volt terhes. Ady és Bíró egyaránt csupa fiatalság, hódító erő. Őket „meg nem tévesztik a rendes banalitások”. Harcuk a szellemi ember tudatosító eszmeharca. Az aránytalan küzdelemben a vigasztaló célkitűzés: „Elvenni néhány buta ember kedvét, megdöbbenteni néhány rest agyvelőt”. Ez a váradi kezdeti cél, amelyet egyetemes, társadalmat és embert formáló célkitűzés követett a nemzeti és a szociális gondolat harmonikus egyeztetésével. Bíró mondta ki elsőként Adyról az ítéletet: lángész. Bíró hatását egy 1904- ben Párizsból küldött levelében Ady így értékeli: „Hosz- szú időn át szerettem jobban önmagámnál”. Találkozásukat később is szerencsésnek, barátságukat öröknek nevezte. Ady halála után sokan jelentkeztek zsenijének első felismerőiként. Bírót nem találjuk közöttük, pedig ő nemcsak mondta, hanem már 1900 decemberében le is írta Adyról szólva a zseniális jelzőt. 1919-ben a Nyugatban kijelentésszerű igazsággal írja Bíró: Adynak nem volt életbeni sajátossága az „izzó démoniság”. Ady sze- retetre vágyón, gráciával, derültséggel tudott élni, mulatni, szeretni. Minden fájdalom megdöbbentette, minden jajszóra könnyel telt a szeme, de „genie-jéről ki- rályian bizonyos volt már huszonhárom éves korában ... már bizonyosan tudta, hogy ő egyetlen és páratlan és rendkívüli” Ady Bíró-értékelése: „Nyűg, korlát, előítélet nincs a lelkén. Erősen néz és biztosan lát”. 46
