Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: Bethlen Gábor, a nagy fejedelem
bocsátott a vízre, amelyeket oldalról fából való védőfallal magasított, felül pedig erős deszkákkal fedett és beáztatott ökörbőrrel takart le, hogy a tűzíkártól még jobban biztosítsa. Ezeket a hajókat szeptember 3-án kocsikerekek segítségével a Zogiva (Zagyva) vizére tolták, amely ott folyik a vár alatt. Ezután szárazon és vízen egyszerre indult meg az általános roham. Másutt az árkon át hidat építettek, de az leszakadt és elsüly- lyedt, néhány katona bele is fulladt az árok vizébe. Rövidesen új hidat hoztak a régi helyére, és az ostrom teljes erővel folytatódott. Hogy milyen halat lehet fogni az ilyen háborús vízben, azt nem nehéz megmondani. Egy oldalon a buzgóság és a dühödt bosszú harcolt az e barbároktól eddig elszenvedett kárért, másrészt a végső kétségbeesés, amely még a gyáva kishitű katonákat is harcra buzdítja és tüzeli, nem is szólva a bátor és halálmegvető vitézekről. Ilyen heves rohamban, lövöldözésben, kaszabolásban, verekedésben, szurtkálásban és tűzdobálásban Stamp kapitány a vízen hánykolódó egyik hajóból véletlenül vízbe zuhant, de a nagy zűrzavarban és harci zajban nem lehetett megmenteni. Miután a győzelem hosszú ideig kétséges volt, este 5 és 6 óra között a Legfőbb Hadúr végül is keresztény oldalra billentette a mérleget. A folytonos tüzelés végül beom- lasztotta a falat, a mieink pedig minden oldalról any- nyira dühödtem támadtak, hogy az ostromlók kerekedtek felül, és a vár kemény nyolc órai kézitusa után elesett a törökök szörnyű rémületére. A nők és a gyermekek kétségbeesetten üvöltöttek, jajgattak. Erre meg is volt az okük, mert a gyilkolás és mészárlás teljes óra hosszat tartott, belenyúlt az éjszakába, mert szinte mindenkit, ráadásul sokat egészen ocsmány módon öltek meg és mészároltak le. Néhány török előkelőség a keresztények lábához vetette fegyverét, térdre borultak előttük és kegyelemért könyörögtek, de hiába! Mindenkire szörnyű halál várt. Ez a hadi szokások szerint nem is olyan igazságtalan, különösen a hitetlenek ellen: csak ne ilyen iszonyú és kegyetlen módon jártak volna el, és hogyha a női nemet megkímélték volna! De még a terhes asszonyokat és a zsenge csecsemőket a bölcsőben is kegyetlenül megfojtották, vagy agyonverték, és senkinek sem kímélték az életét, amelyért olyan alázatosan könyörögtek. Csak néhány — nagyon kevés — csodaszép nőt, csecsemőt és anyát, főleg a legelőiken lőbb törökök hozzátartozóit kímélték meg, mint egy béget is és néhány más törököt. Ezeket azért ejtették foglyul, hogy híreket szerezzenek tőlük. Mindenekelőtt a vallonok tettek túl a szörnyű mészárlásban mindenkin, mivel több terhes asszonynak felhasították a testét, hogy magzatukat látni lehetett. Ugyanők nyúztak meg férfiakat és nőket, hogy óvnék vagy más célra szíjat hasítsanak a bőrükből, még a férfiak bizonyos titkos testrészét is levágták, hogy belőle zacskót és táskát készítsenek. Mindezt azzal a ürüggyel tették, hogy a törökök makacsságukkal, gőgjükkel, a keresztények elleni gya- lázkodásukkal, szitkozódásukkal még sokkal nagyobb büntetést is bőven megérdemeltek volna, és egyébként is elrettentő példát kellett mutatni. Hogy mihez vezetett azonban ez a kegyetlenkedés, azt éppen abban a leírásomban hangsúlyozom, amelyet Egerről írtam az előző részben, mikor is azt jelentették a csata túlélői, hogy a törökök a keresztények kaszabolása közben mindig Hatvan nevét emlegették. A jelentések szerint nyolcezer török férfi és nő, rni- tőlünk pedig nyoleszázan maradtak holtan a várban, köztük sok előkelő ember, a vallonók főparancsnoka is. A zsákmányt, amit szereztek, néhány hordó aranyra becsülik, de sok kincs elégett. Többek közt ötszáz szép és jól felszerelt lovat is találtak a mieink, ehhez még lőszert, élelmiszert, bort, húst, és sót is nagy mennyiségben. Még néhány nap kellett a megöltek felkutatására és kifosztására, valamint a tüzek eloltására. 42 teli társzekérrel hordták ki a városba a holttesteket, a futóárkokba dobták és ott elbantolták őket. Mihelyt a vár a leírt módon a keresztények kezére jutott, számos hajdút (Heyducken) és lovast vezényeltek őrségül a várba. Nem maradtak azonban meg soká a várban, hanem mikor a török császár nagy felvonulását hírül vették, a várat — mivel erősen szét volt lőve és még alig építettek valamit újjá — teljesen felgyújtották és elhagyták. Ezután a törökök bevonultak, és akit ott találtak, felkoncolták vagy fogságba hurcolták. És noha a keresztények a várat ismét elfoglalták, az őrség 1604-ben ismét felgyújtotta és elhagyta. Ekkor hadbíróságot tartottak a várat elhagyók fölött és többet közülük kivégeztek. Ez a helység mostanáig is a török karmai közt maradt.” Kálmán Béla Bethlen Gábor, a nagy fejedelem 1620-ban Milotai Nyilas István, Bethlen Gábor udvari prédikátora, zsoltármagyarázatokról szóló könyvében így ír — „Mert az haza első és nagy szüle, egyszersmind atya s anya. Higyjétek, hogy soha az nagy Istennek kedvesebb és jobb dolgot nem cselekedhettek, mint ha az hadat hazátoktul, majorotoktul és templomitoktul elfordítjátok ... Az hazához való nagy szeretetnek miatta ugyan édességes és gyönyörűséges nemcsak minden munkát, fáradtságot, nyughatatlanságot és gondokot fölvenni, de ugyan meghalni is. Mindenek fölötte örök emlékezetre és dicséretre méltó Fölségednek az magyar nemzethez megmutatott hűsége és szereteti.” 1580-ban, 400 esztendővel ezelőtt született és Gyula- fehérváron 1629. november 15-én hunyt el Erdély legnagyobb, a magyar nemzeti történelem kiemelkedő politikusa, Bethlen Gábor fejedelem. A három részre szakadt Magyarország politikai egyesítésén mindhalálig serényen munkálkodó bölcs államférfi, olyan, kinek vezetése alatt a kicsiny fejedelemség valóban „tündérkertté” változott, és messze szűk határain túl, a korabeli európai történelem fő mozgalmában, a harmincéves háborúban jelentős hatalmi tényezőként jött számításba, katonai és politikai eredményeket tarthatott magáénak, s mellette odahaza, Erdély földjén viszonylagos jólét, béke. és biztonság uralkodott. — 1613—1629 között, 16 esztendőn keresztül ült a fejedelmi trónuson, de már Bocskaitól kezdődően meghatározó befolyása volt az állam életének alakulásában, és halála után még évekig éltek a nagy 24
