Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Mássik Mária: Természettudományos világkép és művészet

ábrázolás az élet múló szépségeit, a pillanatnyi benyomást rögzítő impresszionizmussal befejeződött. De annak az impresszionizmusnak, amely a festészetet az atmoszféra, a légköri fényjelenségek megfestésével gazdagította, megvoltak a maga korlátái is. Hiszen a valóság lényege a pillanatnyi látszaton túl mélyebben keresendő. Mégis, az 1870-es években keletkező új művészet, az impresszionizmus már egy következő kor új világnézetének sejtelmét hordta magában. Tudjuk, hogy a század- fordulón és azt követően keletkező természettudományos felfedezések alapjaiban rengették meg a mechanisztikus szemléletmódot. A XX. században a fizikai szemléletmód alapjául már a relativitáselmélet és a kvantumelmélet szolgált, s ezek az egész természetszemléletet meghatározzák, s így nem lehet véletlen, hogy az e fizikai diszciplínák által felvetett problémák felé fordult az avantgárd festészete. Az avantgárd elindította az európai festészetet a nonfiguratív ábrázolásmód felé, mert úgy vélte, csak így tudja a valóságot mélységeiben megragadni, így próbált lényegre törő lenni. Valójában minden kor művészete erre törekedett, de az előző korok tudományos ismeretei nem voltak annyira fejlettek, hogy abban az összetettségben, sokoldalúságban tükrözzék a világot, ahogyan azt az avantgárd festője tehette. Az objektív anyagi világot mindig olyannak ismerjük meg, ahogyan az emberi tevékenység által formált tudatban jelenik meg, a megismerés történetileg meghatározott, szükség- szerű korlátái között. Ezért adta az avantgárd festészete és ezért adja az avantgárd utáni festészet egyre mélyebb lényegét a valóságnak.

A relativitáselmélet és a kvantumelmélet átformálta a térről, az időről, a mozgásról és az anyagról kialakított eddigi szemléletet, s maga a futurista és kubista festészet is azt a fajta forradalmat vitte véghez a festészetben, amelyet ezek az elméletek a természettudományban.

A futurizmus az einsteini relativitáselméletből kiemeli és abszolutizálja a mozgást, a sebességet, s mindezt elsősorban mint az élet, a jövő tartalmát igyekszik ábrázolni. Ez volt érdemük is, hogy az élet és művészet egységét hirdették, s követelték a művészettől, hogy ne csak a jelen világot fejezze ki, hanem a jövőt is, melynek csodálatos perspektíváit a tudományok és a rohamosan fejlődő technika sejtetik. A technika és a tudomány iránti csodálatból, és az érte való lelkesedésből fakadt esztétikai alaptételük, hogy az élet lényege a mozgás. Az élet teljességének mozgásban való megragadása és kifejezése vált festészetük alapvonásává: a mozgás érzetének dinamikus megjelenítése. A megragadott pillanat helyett a megörökített dinamikus érzést akarják ábrázolni, és ehhez az erővonalak és az egyidejűség segítségét használják fel. A futurista festő nem ábrázolhatta már a mozgást hagyományos módon akkor, amikor szakítani akart mindazzal, ami már nem alkalmas a száguldó, az új kor visszatükrözésére. Szakítania kellett a hagyományokkal, hogy a jövő felé, a technika, a tudomány távlataiba nézzen. így a mozgást különböző fázisainak egyidejű megjelenítésével, és a mozgó test erővonalainak feltüntetésével ábrázolta. Hogy a mozgás érzetét keltse, megsokszorozza a tárgyakat: „Minden mozog, minden száguld, minden sebesen forog. Egy alak sohasem mozdulatlan előttünk, hanem szüntelenül megjelenik, majd eltűnik. A képnek a szemhártyán történő megragadása miatt a mozgásban levő dolgok megsokszorozódnak, átalakulnak, s rezgés benyomását keltik a térben, melyet befutnak, így egy futó lónak nem négy lába van: hanem húsz, és azok mozgása háromszögletű.” És mert a mozgást nem

mint a mozgó test egy pillanatban való megragadásával ábrázolja, nem tudja annak tárgyszerűségét adni. Átértékelte a festészet számára addig létező teret. A tér mór nem úgy jelenik meg a futurista festészetben mint korábban: „A tér nem létezik többé: egy erőtől áztatott és villamosgönbékkel megvilágított utca egészen a föld közepéig merül le. A Nap kilométerek ezreire van tőlünk; de a ház mely előttünk áll, talán nem úgy jelenik meg, mintha magába foglalta volna a napkorongot? Ki hisz még abban, hogy a testek nem láthatók át, ha éleslátásunk és megsokszorozódott érzékelésünk a, médiumos jelenségek homályos megnyilatkozásaiba is bevezet bennünket. Miért kell továbbra is úgy alkotni, hogy nem veszünk tudomást látóképességünkről, mely az X-suga- rakhoz hasonló eredményeket hozhat?” Hogy a mozgásban levő világot ábrázolhassák, a mozgás érzetének felkeltéséhez középpontba állítják a sebességet, a sebesség kapcsán a fényt: „Ha imádkozni annyit jelent, mint beszélgetni az istenséggel, akkor nagy sebességgel röhanni mór imádság... A mi szentjeink a fény és az elektromágneses hullámok, melyek másodpercenként 3 • l)10 cm-t futnak be.” A technika, a tudomány, a száguldó kor kifejezésének a vágya sugallta azt a fajta ábrázolást, melyben az erők irányának és sodrásának a vissza- tükrözéséhez fölhasználták a relativitáselmélet által átértékelt jelenségekét, fogalmaikat, a teret, a fényt, az időt. „A tudományok győzelmes előrehaladása olyan mély változásokat eredményezett az emberiségben”, hogy a futuristáknak programjukká kellett váljon a modem kor tükrözése.

Objektiven látni! — hirdette Cézanne. Ö volt az, aki elsőként hatott a kubistákra azzal, hogy az optikai látvány helyett az állandó, a belső lényeg megörökítését tűzte ki célul. S ez a törekvése — ha mind áttettebb módon is — folytatódik a kubizmus festészetében. „A természetben minden három alapvető idom — a gömb, a kúp és a henger — szerint alakul... A természetet a henger, a gömb és a kúp formáiból kell kialakítani, s az egészet távlatba kell állítani úgy, hogy egy-egy tárgy vagy sík valamennyi oldala a központ felé fusson.” — így adta meg Cézanne a kubisták festészeti programját, festészetük alapelveit. A kubisták nagy vívmánya valóban az újfajta térszemlélet. „A tér nem érzékelhető közvetlenül, mégis a legfőbb realitás, mert a tér jelenti szellemünknek és az anyagi világnak elválaszthatatlan egybeforrottságát... A kubizmus nem a vonal- és levegőperspektívával illüzionált anyagtalan űrt akarja kifejezni, hanem a reális tért, mely a tömegekben és a síkokban jelződik számunkra.” Elveti, akárcsak a futurizmus, a festészet régi elemeit, és olyan módszerekkel próbál dolgozni, mint a kor tudománya. Nem pusztán csak azt a teret festi számunkra, amelyet mi látunk, hanem azt a teret keresi, amelyet a tudomány nyomában a művészet fölfedezhet. A kubizmus is azzal a tudatossággal alkot, mint a futurizmus. Igyekszik helyére tenni a festészetben a megváltozott tömeg fogalmát. Felbontotta a síkokat és egymásba, egymás mögé vetítette őket, hogy test, tér, idő, anyag mind együtt, a mozgás egységében jelentkezzék. És van még egy lényeges vonása a kubizmusnak. Ez pedig az, hogy a valóságban a lényegest, az állandót kereste, ami miatt lemondott fényről, levegőről, amely miatt kiküszöbölte a színek szerepét, merthogy ezek mind a tárgyak látszatára jellemzőek. Ezt a lényeges vonást pedig az tükrözi, hogy a kubista esztétika azt kívánja a képtől, hogy ne szép legyen, hanem okos! Maurice Raynal szerint a művész célja mind közelebb kerülni a valósághoz, és ez csak

55