Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szelesi Zoltán: Herman Lipót hagyatéka
tői varázsát. Az 1908-ból származó „Szakállas önarckép”-«, a tehetségében bízó, nagy útra induló fiatal festőt mutatja. A halálának évében (1972) létrehozott, önmagát tükröző arcmása pedig, a már minden jón és rosszon túllevő „Vénemiber”-t ábrázolja, aki hosszú pályája során bejárta az álom és valóság, örömmel-bánat- tal teljes nagy-nagy birodalmát. Életműve a megbecsült hagyományokat és az izgalmas újat átívelő híd lett a modern magyar festészetben. ★ Akiknek alkalmuk adódott, hogy a májusban megnyílt gyöngyösi állandó Herman Lipót-kiállítás pompás festményein kívül, a mesternek a szegedi múzeumban június-július folyamán bemutatott száz rajzát is megtekinthették, azok egyértelműen tapasztalhatták, hogy a művész munkásságában mily nagy jelentőségűek voltak a keze alól ezerszám kikerült játékos krokik, rögtönzött vázlatok, melyeket legtöbbször az otthonuk intimitásában megjelenő, szeretett feleségéről, ,,Rozi”-ról készített olvasás, horgolás vagy éppen délutáni szender- gés közben. De éppúgy tartalmaztak ezek a fürge „ujjgyakorlatok” biblikus témákat, női aktokat, jó barátokról való futó feljegyzéseket, mint egy-egy később megvalósított festmény első rajzgondolatát. Herman grafiPamlagon kai lapjai beszédesen tükrözik, hogy a fel-feltörő emberi érzelmeket és a tovatűnő helyzeteket talán egyetlen képzőművészeti műfajjal sem lehet olyan lenyűgöző egyszerűséggel és frissen kifejezni, mint a papírlapon feketén kígyózó, szeszélyesen futó rajzvonalakkal. Ezek a hallatlanul változatos mozgásvariáoiók, a ceruzát, krétát vagy tollat tartó kéz alakító tevékenysége által formálódtak és híven rögzítették az ábrázolóművész pillanatnyi megörökítenivalóját. ★ A nyolcvannyolc évet megért Herman mester közismerten nagy naplóíró volt, aki 1899 óta több ezer oldalon jegyezte fel egy történelmi időszak alatt vele megtörténteket. Elpusztíthatatlan vitalitását mi sem jellemzi jobban, hogy kórházi ágyán saját halotti beszédét is megírta. Ebben — többek között — utolsó vallomás« így szól: „Hermán Lipót szerette a művészetet, melye magas rangú megnyilvánulásnak tartott. Szerette csináln és erejéhez, tehetségéhez képest próbálkozott vele. Nen erőltette meg magát olyan mértékben, hogy maradéktalanul adta volna azt, amire képes lett volna. Viszom az igazi remekműveket (a szépet, ahogy mondani szóNői arckép (Szabó Sándor reprodukciója kás) élvezte, s az ember legcsodálatosabb eredményénél tekintette. Néha még azzal is megpróbálkozott, hogi magyarázni igyekezett másoknak is, hogy ők is élvezzék.” ★ Herman Lipót gyönyörködést keltő képeinek és vonzc rajzsorozatának szemlélése közben egy felismerés fogalmazódik meg bennünk. Az, hogy ebben a feszült légkörben, melyben a világ népe — magunkat is beleszámítva — ma él, még inkább megnövekedett a képtárak művészeti hagyatékok aktív humanizmust terjesztő társadalmi szerepe. A progresszív műalkotásokat bemutató tárlatok feladata egyre jelentősebbé válik a tömegei esztétikai és vizuális kultúrájának emelésében. Ezért i: üdvözöljük különös örömmel, az egymással szomszéd Ságban levő és szinte egy időben megnyílt új Hatvan Galériát, s a röviden most ismertetett gyöngyösi Herman Lipót állandó kiállítást. Meg vagyunk győződve, hogy ; termeikben megforduló tárlatlátogatók újra és újra felfedezik a művészet igazi értékeit és általuk maradandc élményt szerezve, az emberek élete szebbé, harmonikusa bbá és a népek békeakaratában bízva reményteljesebbé válik. Szelesi Zoltán 6
