Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: 1849 első hónapjai

fáradhatatlanul szervezte az ellenállást. A legnehezebb hónapokban, amikor már-már minden elveszettnek látszott, az ő tettereje csodákat művelt. Így ír erről a szabadságharc egyik történetírója:

„Midőn a sergek [= seregek] Pestről elvonultak, midőn a kormány Debrecenbe szaladt, az osztrákok ellen kevés erő állt. Egyszerre kilenc felől támadtattak meg [a honvédek], csatát csata után vesztettek.

De a percben, midőn a dolog legkétségesebben állt, midőn minden elveszettnek látszék, megfordult a kocka, s akik azelőtt szaladtak, szalasztókká lettek.

Mi volt ennek oka?

Kossuth Debrecenben percet sem hagyott tétlenül elröpülni. Toborzott, alakítá a zászlóaljakat, s küldözé a vezéreknek. Semmiből pénzt teremtett, melynek hitele szerencséjével nőtt. A nép rögeszméjévé tette, hogy a haza veszélyben van. S midőn a haza veszélyben van, mikor marad a magyar hátra? Embere volt. Lőport gyártatott, puskákat csempészett be, kémei mindenről értesítették, ágyúkat öntetett »ne bántsd a magyart« felirattal. Táborból táborba járt, a csüggedőket mindenütt biztatá, a versengőket kiegyenlíté. Ma itt, holnap ott, s mindenütt ott, hol baj volt, s mindenütt, mint olyan, ki a bajokat enyhíté.

Csak egy kis diadalt, írá egyszer Perczelnek. S e kis diadalt fel tudá ösztönül használni egy nagyobb kivívására.

Hogy mind e dolgoknak mekkora befolyása volt a hadsereg szellemére, mondanom is fölösleges.” (Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-tből. Pest, 1850.)

Kossuth aggódva vette tudomásul, hogy a szolnoki Tisza-híd az ellenség kezében van, Windischgraetznek és Jellasicsnak ugyanis így alkalma nyílt Debrecen vagy Szeged felé előnyomulva, a kormány székhelyét veszélyeztetni, sőt a déli hadszíntéren ellenünk harcoló szer- beknek is segítséget nyújtani. Kossuth ezért január 17- én parancsba adta Perczel Mór tábornoknak, hogy Szolnokot foglalja vissza hadtestével. Perczel a tiszafüredi átkelőhely szemmel tartására, amely eddig Répásy feladata volt, néhány ezer nemzetőrt hátrahagyva, hadtestével mindjárt megkezdte az előnyomulást Szolnok felé. 21-én, Törökszentmiklósnál vonta össze csapatait, de a Kazinczy-dandárt külön feladattal Tiszabőre küldte. Perczelnek az volt a szándéka, hogy másnap ő maga a Hertelendy-hadosztállyal a legrövidebb úton támad a szolnoki híd ellen, miközben Kazinczy Lajos Tiszabőről a befagyott Tiszán és Zagyván át, Abony felől az ellenség balszárnyát támadja meg, egy másik dandár pedig Szolnokon alul kel át a Tiszán, hogy onnan működjön az ellenség jobbszárnya és háta ellen. így akarták átkarolni és szétverni a Szolnokra befészkelt császáriakat.

Kazinczy alezredes 2840 főnyi dandára, melyben 400 huszár is volt, 21-én Kunhegyesről Tiszabőre ment, ott éjjel átkelt a Tisza jegén, s a Zagyva felé nyomult előre. Ugyanekkor Hertelendy alezredes hadosztálya a szolnoki Tisza-hídnak tart, Szekulits őrnagy dandára pedig mögötte Törökszentmiklóson van készenlétben. Az együttes támadás sikerrel jár: az ellenség, Szolnokot odahagyva, Abony felé hátrál a nagy ködben.

Három nappal később Perczel Abony és Cegléd között támadja meg, s Irsáig kergeti Ottinger csapatait. Minthogy azonban Windischgraetz e napokban három zászlóaljat és 18 ágyút küld Ottinger segítségére, Poroszlónál pedig egyik alvezérével olyan mozdulatokat tétet, mintha ott nagy sereggel át akarna kelni a Tiszán Debrecen felé, Perczel hamarosan visszavonul, hiszen fő feladata éppen a Tiszántúl védelme. Ha az ellenségnek sikerül

átkelnie Poroszlónál, akkor Perczel seregének távollétében nemcsak Debrecen kerül veszélybe, hanem a sereg visszavonulási útja is Szolnoknál. így hát január 28-án, Perczel visszahúzódik a Tiszán, feladva Szolnokot is.

Ugyanekkor Görgey Artúr a felvidéki vármegyékben köti le ügyes hadmozdulataival az ellenség igen jelentős erőit, állandó bizonytalanságban tartva szándékai felől Windischgraetzet, s így ez képtelen hadait a debreceni magyar kormány ellen összpontosítani. Egyelőre csak Poroszló tájára küldött osztrák csapatok tudnak egyesülni Schlicknek Kassa felől lejött seregével — Miskolc térségében.

Kossuth január végén a párizsi emigrációjából Magyar- országra hívott lengyel Dembinski altábornagyot nevezi ki a Szolnok—törökszentmiklósi, a tiszafüredi és a Tokaj táji magyar seregele fővezérének, a „Szolnok táji osztály” parancsnokságát pedig, amely eddig Perczel Mór kezében volt, Répásy tábornokra bízza.

Horváth Mihály így adja elő e január végi eseményeket :

„Perczel e rögtön visszavonulásának oka abban feküdt, hogy a ceglédi csata napján Dembinski is megjelent a táborban, s magát fővezérként mutatván be, a hadat Debrecen fedezésére, melyet a kormány tudósításai szerint Tisza-Füreden keresztül egy nagyobb ellenséges had fenyegetne, visszarendelte. A kormány e tudósításai léteztek ugyan, de csak az ellenség egy cselfogásán alapultak. A Schlick segedelmére küldött Schultzig ugyanis, ki január 23-án Kápolnára érkezett, értesülvén Perczelnek Cegléd felé irányzott mozdulatáról, hogy őt onnan visszatérésre indítsa, szálláskészítőket külde Poroszlóra, kik tízezer embernek odaérkeztét jelentenék s e sereg számára élelmiszereket rendelnének. E hírnek oly erős hitelt adott Dembinski, hogy seregét Ceglédről nem is az egyenes úton, hanem biztosság végett a Tisza bal partján rendelte vissza Tisza-Füredre. Perczel azonban e nagy kerület szükségtelenségét vitatá, s az egyenes úton akart Tisza-Füredre menni, hogy onnan Klapkával egyesüljön. Ebből aztán heves szóváltás támadt, minek az lett eredménye, hogy Perczel a hadtest-parancsnokságot letette s Debrecenbe ment. Dembinski ezután a hadat Szolnoknál a Tisza bal partjára vezetvén, s háta mögött a hidat is fölégettetvén, Madaras felé ment Tisza- Fürednek; s miután Répásy és Hertelendy dandárait ott hagyta, maga Kazinczy dandáréval Polgárig haladt felfelé, s ott kelt át megint a Tisza jobb partjára, Klapka hadteste felett is átveendő a fővezérletet.”

Közben a magyar kormány helyzete biztatóbbra fordult, különösen azáltal, hogy Görgey seregének branyisz- kói győzelme és Klapka sikeres hadi működése két tűz közé fogta Schlick erős hadseregét, s ezt visszaszorítva, lehetővé tette Görgey és Dembinski seregeinek egyesülését. Erdélyben Bem folytatott sikeres harcokat.

Mészáros hadügyminiszter — egyetértésben Kossuthtal — Görgey fel-dunai seregét „16. magyar királyi hadosztály” vagy „7. hadtest” néven Dembinski főparancsnoksága alá rendelte. Ez az alárendelés Görgeynek és seregének igen zokon esett, minthogy a még magyarul sem tudó Dembinski egyáltalán nem ismerte a magyarországi viszonyokat, s addig semmi jelentősebb itteni haditettével nem szolgált rá e túlzott bizalomra, mely — sokan úgy érezték — Görgey ellen irányult.

Görgey és Klapka helytelenítették, hogy Dembinski nem engedélyezte számukra az osztrák seregek üldözését, hanem visszarendelte őket Miskolcra.

Kossuth, Mészáros és Debrecenben mások is, Görgey- ben már ekkor bizonyos diktátori hajlandóságot véltek

36