Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: "Magyar tájak" a Nemzeti Galériában

ezt a lykakárolyi szellemet, a hídverő kritikusnemzedék hiányát sínyli harminc esztendeje a magyar képzőművészet, a műbarátok tábora, s ez a hiány jellemzi jobbára a publikációs fórumok létét is.

Ám visszatérvén az érdemesebbre, a Magyar Nemzeti Galéria falán látható száznál több képre, hadd mondjam meg, hogy e kifakadásom ellenére semmi aggodalom nem tölt el a tájfestészet, s általában a magyar piktúra, grafika jövendőjét illetően. Az ügyeletes vészharangkongatókkal szemben azért vagyok magabiztos elsősorban, mert ezek a művek, valamint testvéreik, a műtermekben, gyűjteményekben sorjázó táblaképek, nyomatok járják a nagyvilágot is, ahol leginkább elismeréssel regisztrálják születésüket, meglétüket. Elismeréssel, továbbá fölismeréssel, ha valóban jölismef- szik bennük a már említett népi-nemzeti karakter, a magyar föld erőteljes kisugárzása, napmelege. Vagyis az a plusz, amit a Kárpát-medencében meghúzódó kis nemzet tett és tesz az európai kultúrához, tanúsítván: mit ér a festő, ha magyar.

Mi lehet tehát most az én kötelességem? Nincs mást tennem, mint hogy választott, hitük szerint való útjuk megjárására, hivatásuk igaz betöltésére biztassam e feladat vállalóit, velük a biennálén kiállító művészeket. Lássák, tudják maguk előtt a célt. Törjenek feléje, törekedjenek alkotói álmaik beteljesítésére. S mindig ta- láljanák vissza a festés, a rajzolás olykor megzavart, de verítékkel áldott öröméhez.

Moldvay Győző

,,Magyar tájak” a Nemzeti Galériában

A kezdeményezés ma már eredmény. Márciussal a Budavári Palotába is fölkerült művek igazolják az eszme életerejét. Azt, hogy festészetünk a realizmus tág hullámhosszán örökít meg Őrségtől Szabolcsig szinte minden dombhullámot, pásztort, „klasszikus ipari tájat”, zsombékot, erdőirtást, folyót, évszakok csöndjét, gépeik kattogását. Látványt és lelkületet, népünk karakterét és a holnapot. A Hatvani Galéria gondolatereje termő sugárzást indított el, egyetemes eszmét, mely egyszerre patriotizmus és a realizmus fejlesztése, hiszen arra biztatja a festőket, hogy újított eszközökkel fedezzék fel a magyar tájat. Adottak a hagyományok. Irányban, értékben. Munkácsy, Mednyánszky, Nagy István, Derko- vits, Egry öröksége kötelez őszinteségre, összpontosításra, türelmetlenségre. Az út elején vagyunk, jó alapokkal, biztos háttérrel.

MÉRTÉK ÉS DIJAK

Az eszme 1974-ben indult, s a nyitány folyamattá bővült. Holló László, Szurcsik János, Miháltz Pál, Tóth Imre, Bemáth Aurél rajzaival, Somogyi Győző, Borsos Miklós részesült az eddigi három szemlén arany diplomában, s a névsor jelzi, hogy a Hatvani Galéria minKóka Ferenc: Esti táj (olaj) 50x80 cm

den nemzedék, minden szemlélet eredményeit ellenőrzi, a magyar tájak regisztrálásában fontos szerepet tulajdonít a festészetnek és a grafikának egyaránt. Nyitja a kaput minden irányban, hogy érkezzen, érkezhessen megannyi igaz érték, megannyi tiszta minőség.

Az a tény, hogy Chiovini Ferenc, Csohány Kálmán, Kurucz D. István, Patay László, Vecsési Sándor, Batári László, Kóka Ferenc, Máger Ágnes, Tamás Ervin, Pirk János, Tóth Menyhért kapott ezüst diplomát, egyben jelenti, hogy Szolnak, Nógrád, Vásárhely, a ráckevei Duna-ág, Nagymaros, Balaton, Szentendre, Miskolc, Miske, valamint a főváros festői előrelépését honorálták.

Bronz diploma Berényi Ferencnek, Bíró Lajosnak, Csikós Andrásnak, Fóth Ernőnek, Fodor Józsefnek, Nagy Ernőnek, Fülöp Erzsébetnek, Redő Ferencnek, Decsi Ilonának, Pap Gyulának jutott, s személyükben tiszta törekvéseknek, a realizmus termő elágazásainak, az eredményeknek és a lehetőségéknek. Messzemenő figyelmesség és demokratizmus ugyanekkor, hogy a közönséget szintén tömeges műbírálatra kérték fel, s e díjat kétszer is Fejér Csaba, majd Patay László Vehette át, bizonyítva saját festői fellendülését és a nép realista igényét.

Minden bizonnyal hozzájárult a társadalom széles támogatása is ahhoz, hogy ezen fontos idea nem halt el, hanem négy esztendő alatt képzőművészetünk termő ága lett, s hogy azzá növekedett, abban segítő szövetséges nemcsak a Művészeti Alap, a Heves megyei és hatvani tanács, hanem a hatvani Lenin Tsz, a hatvani konzervgyár, a Mátravidéki Cukorgyár, a Duna Cipőgyár hatvani üzeme, a Hatvan és vidéke ÁFÉSZ, a hatvani HTSZ, a hatvani Építőipari Szövetkezet, s Galyasi Miklós baráti köre, hiszen valamennyien díjjal, munkajutalmakkal segítették a kibontakozást. Nincs megállás. Vonzó mozzanat, hogy hamarosan átadják az új, korszerű HATVANI GALÉRIÁT, mely nemcsak kiállítóhelyiség, hanem a magyar képzőművészet új műhelye lesz. Olyannyira, hogy a harmadik tájképbiennálén már ez az intézmény, illetve vezetője részesítette munkajutalomban és Kohán György-emlékéremben Bazsonyi Arany festőművészt magas etikai, festői teljesítményéért, átnyújtva Trischler Ferenc pécsi szobrász művét. Ez többrétű, állandó, növekvő társadalmi inspiráció, mely cselekvő hozzájárulás festészetünk fejlődéséhez, a magyar tájikép folyamatossá váló rangjához.