Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: A jugoszláv szocialista irodalmi törekvések kezdeteiről
A jugoszláv szocialista irodalmi törekvések kezdeteiről (Részlet) A jugoszláv szocialista irodalom történetét a jugoszláviai szakértők — tüzetesebben — eddig általában a huszas évek végétől tárgyalták. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy erre az időszakra esik az úgynevezett szociális irodalom (socijalna literatura) irányzatként való megjelenése, amely az 1928-ban, a Bihalji-testvérek indította és szerkesztette Nova literatura (Üj irodalom) című folyóirat körül kristályosodott ki, de ekkortájt jelentek meg a szocialista irodalmi törekvések számára programszerűen teret biztosító olyan folyóiratok is, mint a Stevan Galo- gaza szerkesztette zágrábi Kritika, vagy a Socijalna mi- sao (Szocialista gondolat) (ugyancsak Zágrábban) Bozidar Adzija szerkesztésében. Jugoszlávia más területein, így például a Vajdaságban, szintén ekkoriban léptek fel olyan, a jugoszláviai szocialista irodalom későbbi szakaszaiban is fontos, nem egyszer döntő szerepet betöltő írók, költők, mint Jovan Popovic, s ekkoriban indult meg a baloldali írók részéről a politikai egységre való törekvés jegyében a polgári kultúra konzervativizmusa elleni széleskörű offenzíva, amely már a monarcho-fasiz- mus elleni tiltakozás nyitányát is jelentette. Ugyancsak ekkor indult meg — szintén a mozgalommá szerveződés jellemző jegyeként — az európai szocialista irodalomban jelentkező törekvések részbeni adaptációja is: a Nova Literatura már a proletkult német variánsának programjával lépett fel. Mindez azonban nyilván nem előzmények nélkül történt Jugoszláviában. A szocializmus eszméi melletti elkötelezettséget vállaló irodalom már jó évtizeddel előbb megszületett, korai előzményei pedig már — az egyes nemzeti irodalmakban (szerb, horvát, szlovén) — a múlt században, a századfordulón és azt követően jelentkeztek. Anélkül, hogy túlbecsülnénk ez utóbbinak jelentőségét, meg kell, hogy említsük az alábbiakat. 1892-ben Zágrábban Sloboda (Szabadság) címmel szocialista lap jelent meg, 1894-ben pedig megalakult Hor- vát-Szlavónország Szociáldemokrata Pártja, amelynek működése — a nehéz körülmények ellenére is — számottevő momentum a Khuen-Héderváry-korszak viszonyai között. Olyannyira, hogy 1897-ben a hatóságok Eszéken, Zágrábban, Szromszka-Mitrovicán több állampolgárt állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy azok a „szocializmus követőinek” vallották magukat. A munkásmozgalom erősödésével egyidőben az ifjúság körében is terjedt az érdeklődés az új távlatokat ígérő eszmék iránt: a horvátországi ifjúság a századelőn már Bakunyin, Kropotkin és Gorkij írásait olvasta. Az 1911 októberében Vladimír Cerina által indított Val (Hullám) című folyóirat (amely egyébként még nem minősül szocialista folyóiratnak) Gorkij munkásságát méltató cikkének alábbi mondata beszédes dokumentuma ennek az érdeklődésnek: „A novelláiban, regényeiben, drámáiban, politikai, filozófiai és szociológiai műveiben kifejtett forradalmi eszméi révén a világ minden más kortárs írója közül ő áll a legközelebb törekvéseinkhez... ” A jugoszláv munkásmozgalom és szocialista irodalom kiválósága, August Cesarec is ebben a szellemi közegben nevelődött: életírója, Vice Zaninovic tanúsítja, hogy ő is jól ismerte Makszim Gorkij munkásságát, sőt Kropot- kint is, az orosz forradalmi demokraták közül pedig főleg Csernisevszkijt olvasta. Természetesen nem csupán a horvát irodalom fejlődéstörténetében volt jellemző orosz forradalmi demokraták, a Bakunyin-Kropotkin képviselte anarchista tanítások és a szocialista eszmék iránti érdeklődés. A szerb irodalmi és kulturális életben már jóval előbb, a múlt század második felében feltűnt a társadalmi és politikai progressziónak olyan kiválósága, mint Svetozar Markovié, aki pétervári tanulmányútja során (1866-ban szerb állami ösztöndíjjal küldték Pétervárra) Csernisevszkij, Dobroljubov és Piszarev tanaival ismerkedett meg, majd később Zürichben a szocialista mozgalmakkal került közvetlen kapcsolatba. Tagja lett az I. Internacionálé orosz szekciójának, s az ő érdeme az első szerb szocialista szellemű lap, a Radenik (Munkás) megindítása. Markovié az utópista szocialista tanok mellett Marx tanításait is ismerte, s ami szempontunkból igen fontos: esztétikai elveit — az orosz forradalmi demokraták hatása nyomán — materialista szemlélet jellemezte. Markovié társadalom- és irodalomszemlélete nem maradt hatástalan, a szerb diákság jelentős rétege lelkesedett nézeteiért, volt szépíró is — Milovan Glisic személyében —, aki már a Markovic-i társadalom- és művészetszemlélet jegyében hozta létre a szerb falu osztályellentéteit célbavevő prózáját. De még fontosabb volt ennél a szerb kritika fejlődéstörténetében hosszabb távon érvényesülő hatása. Okkal állította Predrag Palavestra Markovié halálának százados évfordulóján, hogy személyében a szerb marxista kritikának nem előfutárát, hanem egyik jelentős létrehozóját kell az utókornak is tisztelnie. A horvát és a szerb szocialista törekvések mellett a szlovén példára is hivatkozhatunk. Rangos példára méghozzá, hisz a korai szlovén szocialista irodalom történetének első fejezetét már világirodalmi léptékkel mérhető alkotóművész fémjelzi Ivan Cankar személyében. A szépíró Gankar éppúgy tevékeny részese volt a szocialista eszmék terjesztésének, mint a publicista vagy az aktív politikus. A szlovén szegényember elesettségét, kisemmi- zettségét, fizikai és szellemi elnyomásának tényét legnagyobb regényeiben (Jernej szolgalegény igazsága, Szegénysoron) írta meg, de publicistaként is legalább ilyen felelősségtudattal harcolt az osztályellentétekből fakadó társadalmi igazságtalanságok felszámolásáért. S ez a cél vezette akkor is, amikor a szlovén Szociáldemokrata Párt tagjaként aktív politikai szerepet vállalt: 1907-ben, mint parlamenti képviselő, 1918-ban pedig mint szónok, s ha 1918 decemberében el nem ragadja a halál, bizonyára felzárkózik ő is a Krleza, Cesarec, Law Grün és mások képviselte baloldali csoportosuláshoz, amelynek első az egész jugoszláv szocialista irodalom fejlődése szempontjából oly jelentős fóruma a Krleza és Cesarec szerkesztette Piámén (Láng) volt... 57
