Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Puszta József: A magyar meseszótár szerzője
séket különös gonddal, anélkül, hogy stilizált volna rajtuk, a nyelvtudományi érdekekre való tekintettel nem irodalmi nyelven, hanem a tájnyelvi sajátosságoknak megfelelő hang- és szótani pontossággal a nép nyelvén jegyezte fel. 1905-ben a „Népoktatás” közölte: „A néphagyományokról” című írását és 1907-ben látott napvilágot: „A néphagyományok kutatásának fontossága és módszere” c. tanulmánya a „Család és Iskola” hasábjain. Hivatali pályafutását 1905-ben kezdte meg a tanügyigazgatás területén. 1905-től különböző beosztásokban és állomáshelyeken: Lúgoson, Kolozsvárott, Nagyenye- den, Csíkszeredán Debrecenben, Pancsován, Szekszárdon és 1924-től Pécsett működött. Ez idő alatt volt tanfelDr. Berze Nagy János néprajztudós ügyelői „tollnok”, segédtanfelügyelő, tanfelügyelő, majd vezető tanfelügyelő. Leghosszabb tartózkodási helye Pécs volt, ahol 1939. október 31-én történt nyugalombavo- nulásáig, mint vezető tanfelügyelő dolgozott. Minden hivatali működési helye egyben népmese és néphagyománygyűjtő helye is volt. A váratlanul érintett gyakori áthelyezések és a vele járó izgalmak zak- latásszerűen, sőt károsan hatottak gyűjtői és alkotói munkájára. A Kolozsváron 1907. szeptember 3-án írt önéletrajza szerint, 1905—1907. években a magyar néphagyományok gyűjtése meg nem engedett tevékenység volt. Ezért a felettes hatóságának, az akkori közoktatásügyi miniszternek engedélyét kellett előbb megszereznie. Írja, hogy Erdély meg nem nevezett községében a gazda kitiltotta az istállójából, ahol az ott dolgozó alkalmazottaktól magyar népmeséket gyűjtött. Az istállóba való szabad bejárást és gyűjtést később a község megismert mesemondó öregasszonya eszközölte ki számára. Baranya vármegye közönségének 1933. szeptember 5-én megtartott kisgyűlésén a következő javaslat hangzott el: „Határozza el a vármegye Közönsége, hogy a vármegye magyarsága szellemi néprajzának élő emlékeit feljegyezteti, összegyűjtteti és kiadja.” A javaslatot a kisgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadta és a baranyai néphagyományok, valamint népszokások gyűjtésével és a szellemi néprajz Pécsett élt tudós művelőjét: dr. Berze Nagy Jánost bízta meg. Fáradságos munkáját siker koronázta, mert 1940 tavaszán Pécsett a Baranya vármegye kiadásában megjelent a: „Baranyai magyar néphagyomány ok” című háromkötetes néprajzi műve, több mint 1800 oldalon. Művében a következő ajánlás olvasható: „A Folklore Fellows Magyar Osztályának a gyűjtői testvériség jeléül.” Ö ugyanis tagja volt a finnországi Helsinkiben alakult nemzetközi néphagyomány-kutató társaság, a Folklore Fellows Magyar Osztályának. Gyűjtése 64 baranyai községre terjedt ki és 4500 adatot tartalmazott. 700-naL több dallam, 850 dalszöveg, 55 alakoskodó játék és misztérium, 151 ballada, 500 prózai szöveg, 1400 néphit és népszokásra vonatkozó adat, ugyanennyi tájszó, szólás, közmondás, valamint 270 mese az, amit — 45 baranyai pedagógus közreműködésével — dr. Berze Nagy János összegyűjtött. Ugyanis társadalmi néprajzi gyűjtést szervezett, irányított és vezetett, amelynek keretében ő maga is nagy szorgalommal gyűjtött. Ezzel példát adott arra, hogy miképpen lehet egy megye szellemi néphagyományát társadalmi munkával összegyűjteni és megmenteni. Gyűjteményére Kodály Zoltán is felfigyelt és ezt dr. Berze Nagy János tanulmányával együtt a „Magyar Népzene Tára” megalkotásánál is figyelembe vette. A műről Kodály Zoltán egyik levelében így írt: ,,Bárcsak minden vármegye követné a példát!” A „Baranyai magyar néphagyományok” c. népköltési gyűjteménye a magyar néprajztudományban egyedülálló, mert az ország többi megyéi, sajnos, nem követték dr. Berze Nagy János eredményre vezető példáját a magyar néphagyományok gyűjtésének és megmentésének területén. Dr. Berze Nagy János legértékesebb néprajzi művei csak halála után, Pécsett ma is élő fia: ifj. dr. Berze Nagy János szorgalmazásának eredményeként jelent meg. Ezek közé tartozik: a „Magyar népmesetípusok” című kétkötetes, 1407 oldalra terjedő műve. Tulajdonképpen ez volt élete főműve, amelyen lankadatlan szorgalommal 36 évig dolgozott. 1943 decemberében dr. Solymossy Sándorhoz írott levelében maga írta, hogy számba vehető élete minden óráját a néprajznak szentelte. Művét: „Katona Lajos, a legnagyobb magyar folklorista emlékének” ajánlotta. Könyvében 1882—1933-ig tehát 111 (!) év — fellelhető magyar népmesekincs vizsgálatánál 1620 népmesénél ezek indítékait (motívumait), szerkezetét rendszerbe foglalta, részleteiben elemezte és ezzel minden más tudóst megelőzött. Külföldi összehasonlító módszerével a meseanyagot minden egyes típusnál összehasonlította más népek meséivel és egyéb hagyományaival. Dr. Berze Nagy János halála után 11 évvel a Baranya megyei Tanács VB. 1957. karácsonyán a saját költségén adta ki. Dr. Bánó István, a baranyai származású néprajzkutató, budapesti tanszékvezető főiskolai tanár írt hozzá értékes összefoglaló, terjedelmes bevezető 42
