Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - D. Berencsi Margit: Nagy László: Tűz
hallható ez a szólás: Rájutott az isten puskája lövése. Mai jelentése: nehéz feladatot kapott (Bakos: Nyr. 92: 220). 4. A „papsajtos Istenmezeje”, jelzős szerkezet valószínűleg típuspéldájia annatk a Heves megyében is megtalálható gyakorlatnak, hogy a hevesi falukat, helységeket a tréfálkozó, a csúfolkodó, a csipkelődő hevesi ember állandó jelzővel emlegeti. Ezek a jelzők valójában sűrítő szerepet teljesítenek: egy-egy falucsúfoló adomának, rá- fogásnak, helyi történetnek summáját hordozzák. Sokszor egy teljesebb szólásmódból vagy szójátékból váltak ki, s nemcsak a népi humor jellemző példáit szolgáltatják, hanem igen értékes tárgytörténeti, néprajzi, gazdaságtörténeti vonatkozásokra is utalnak. Epikus magjuk, valósághátterük általában még él a népi emlékezetben, de ma már inkább csak évődő és kötekedő szerepükben funkcionálnak ezek a jelzők: szeny- nyes dunnájú, pattyinos aldebriek, libalopó verpelétiek, part alatt pislogó deméndiek, farkasgégén kibocsájtott kerecsendiék, pipacsináló, sarkon forgó bekölceiek, vízhozta szarvaskőtök, fokhagymás erdőtelkiek, bunkósken- dős ballaiak (nők), kumpéros mezőtárkányiak, szépjárású, akácos ivádiák, laposhasú bodonyiak, ünneptartó ballaiak, sülttökös kápolnaiak, káromkodó gyöngyösiek, kőporos deméndiek, piros szemű szemmarjaiak (Tarna- szentmária), kosaras bódogiaik, vásznas sarugyiak, rnezit- lábas visnyaiak, szénás pélyiék, foltos nagyfügediek, le- gyestökkáposztás adácsiák (a búcsún ezzel traktálják vendégeiket), csinos aranyosiak, körömködő (serénykedő), kőlyukban lakó sirokiak, szöges, görhés, nagytalpú szólátiak, fehérgatyás szalókiak, szuszinkás noszvajiak, nemes, ármálisos besenyőtelkiek, nagybocskorú bocsiak, békás andornákiak, kistályaiák, bicskás, begrés baktaiak, zsíros, sáros Mikófalva, utoaszegény Apátfalva. A hevesi helységekhez társított csúfoló, sőt komisz- kodó nevek másik típusából közöljük a legjellemzőbb, az utó jelző, az értelmező szerepét betöltő jelzéseket: osto- rosi potyorók, noszvaji ragácsok (kötekedők), sarudi (sa- rugyi) bicskások, kisnánai zatyafiak, átányi ükeemék, far- mosi izé, szemerei micsoda (a szőj árasukat csúfolták vele), bélapátfalvi meszesek, aranyosi vadrácok, füzesabonyi tahók, novaji góbélyok stb. A hevesi híresebb búcsúkat is állandó jelzővel szokták emlegetni: A szóláti: sóskás, a tályai: mustos, a makiári pedig salátás búcsú stb. (Folytatjuk.) Bakos József Nagy László: Tűz A Prométeusz-mítosztól napjainkig állandóan visszatérő jelkép az irodalomban az őselem, a tűz. Külön tanulmányt érdemelne, milyen asszociációkat fűzött hozzá, milyen jelentéseket sűrített bele évezredek óta a szebbre, jobbra vágyó emberiség: a tűz lett a szenvedés, a fájdalom és a megtisztulás jelképe, de a forradalmas erők, az ifjúság, az élet szimbóluma is. A tűz indította el az emberré válás folyamatát, s volt minden korban a társadalmi haladás megtestesítője. A lehetetlent ostromló eszmék, hitek és remények a tűz jegyében indultak. S bármilyen veszedelemmel járt, a bátrak mindig „az élet lángjában csupasz kézzel” markolásztak. (Ady: Petőfi nem alkuszik, Publicisztikai írásai 3. Szépirodalmi K. 1977. 283.) Lobogtak a máglyák, égettek könyveket és prófétákat, de szellemükön nem fogott a lángok hamvasztó ereje: „Mert az maga tűz; — ahogy nagy költőnk jövendölte. „Föl szoktak égetni egész mezőt, S lesz égés által az gyümölcsözőbb”. (Petőfi: Ifjúság) Ez a pusztító-megváltó tűz lobog a Móricz-regények záró fejezeteiben, hogy hirdesse a „szegény emberek bosszuló keservének eljövetelét” (Vö. Czine Mihály: Móricz Zsigmond, Gondolat, Bp. 1968. 165. 1.). S hányán vallottak már Balassival együtt — „Kit szerelem tüze csaknem hamuvá tett” — szenvedélyük forró lázáról, érzelmeik izzásáról. Vörösmarty lángot szomjazó lelke, Ady sajgó, tüzes sebe napjainkban is újraéled. Mindez ott lobog Nagy László máglyává magasodó Tűsében, Tűz Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd hogy a sorsot kimondja, nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó igéje kell, tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra lélekben szakállasodva, hülve latoló józanságban, ahol áru és árulás van. öltöztess tündér-pirosba, röptess az örök tilosba, jéghegyek fölé piros bálba, ifjúság királya, tűz! A vers rendkívül sűrített, megújult költői kép. Összetettebb, mint bármelyik hasonló témájú a korábbi költői nyelvhasználatban. Egybeolvasztja és magában hordozza azokat a jelentéseket, amelyek az irodalmi köztudatban a tűzhöz kapcsolódtak, ugyanakkor a költő, képzettársításaival új meglepő összefüggéseket villant föl. Ez a mód57
