Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Pozder Miklós:Egy lepkegyűjtemény története
1854-ben Egerbe kerül a pénzügyigazgatóságra. Itt „kiváló műveltsége, szelíd lelkülete, s ... társalgási modora kivívták számára az egri értelmiség tiszteletét és becsülését.”2 1867-ben a kiegyezés utáni első magyar kormány Pestre helyezi át, majd Szatmárra, később Pozsonyba kerül és tölt be különböző pénzügyigazgatási tisztségeket. Családja, gyermekei változatlanul Egerben maradnak, az egri Kempelen-házban, mely a Rózsa utca elején állott.3 1885-ben ide tér vissza s haláláig itt is él családja körében. Hivatali elfoglaltsága és népes családja mellett — hat gyermeke élte meg a felnőttkort, elhunytákor harminckét unokája gyászolta, — minden lehetőséget megragad, hogy a természettudományok kutatásával, azon belül főleg a rowartamnal foglalkozzon merő kedvtelésből. Megfigyeléseket végzett, gyűjtött, e célból igyekezett bejárni az egész megyét. A jelesebb külföldi természettudósokkal levelezésben, tudományos csereviszonyban állott. Abafi Aigner Lajos, a neves lepkész, elismeréssel említi „A lepikészet története Magyarországon” című munkájában Kempelent: „A hazai lepkészek közt ebből a korból továbbá tisztes helyet foglal el KEMPELEN RADÓ pénzügyi tanácsos Pozsonyban, majd Egerben, ki e két város környékét kutatta át, s azok faunáját, valamint egyéb lepkészeti észleletéit közölte is. A hazai faunát néhány új adattal gyarapította. Először fogta a hazában: Lasiocampa v. montana, Zonosoma v. suppunctaria, ab. ruficiliaria, Synop- sia v. propinquaria.”4 A megyében előkerült naplófeljegyzésekből tudunk arról, — például Häufler Edvárd domoszlói naplójából —, hogy a lepkészeten kívül szívesen vadászott is. 1855 márciusában Domoszlón farkasvadászatra hivatalos.5 Több tudományos szakfolyóiratban említik nevét. Janka Viktor, a neves botanikus, a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője említi 1864-ben, az Österreichisches Botanisches Zeitsehriftben megjelent egyik írásában, hogy egri tartózkodása alkalmával együtt gyűjtött a Bükk hegységben, a Bélikő környékén Kempelen Rudolffal. 1868-ban az egyik legrégibb tudományos egyesületünk, a Magyar Orvosdk és Természetvizsgálók Egerben tartották tizenharmadik nagygyűlésüket. Ez alkalomra Albert Ferenc, a líceumi csillagvizsgáló igazgatója szerkesztésében megjelent a „Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása”.6 Mint ahogyan ennek a kis vaskos kötetnek előszavában olvashatjuk, Kempelen Rudolfot kérték fel a III. fejezet, a „Heves és Külső Szolnok t. e. vármegyék állattani leirasä”-nak összeállítására, mivel „mint szenvedélyes búvárnak és gyűjtőnek elég alkalma volt a megyéink területén található állatokkal megismerkednie és ki a természetrajznak és jelesen a rovarászát- és lepkészetnek szákavatottja.”7 Az ötvenegy oldal terjedelmű fejezet a számos és sokrétű egyéni megfigyelésen alapuló komoly, tömör tudományos munka. Stílusa ennek dacára is kimondottan olvasmányos. Itt került első hazai említésre Kempelen Rudolf és Bécsben élő bátyja, Kempelen Lajos közös felfedezése is. „Mint nevezetességet különben említés nélkül hagyhatjük, hogy Egerből Becsbe küldött több pók közül egy eddig ismeretlen faj fedeztetett fel, mely Kempelen Lajos kitűnő pófcász által Thysa pythonissaeformis- niak neveztetett, és mint ilyen elfogadtatott.”8 Ez az egri pók aztán hosszú vitának lett előidézője. Gárdonyi Géza fia, Gárdonyi József így említi ezt az esetet: ,,... Egerben egy Kempelen nevű öreg bogarász előkerített egy hatszemű pókot, amelynek a pókászök csudájára jártak, mert hisz tudvalevő, hogy minden pók nyolc szemmel nézi a világot. Kempelen elnevezte a pókját egri pók-nák, s mivel pincéből került elő, a bakhánsnők görög nevére: Thysa keresztelte. Ez az elnevezés és az egyetlen pók hatszeműsége súlyos gondot Okozott a pók- tudósdknák. Hermán Ottó azt állította: Ez nem lehet egy új generáció. Csak degenerációról van itt szó. Gárdonyinak gyanús volt az egri pók degenerációja. Eleinte ugyan azt vélte, ha már az egri pók pincéből került elő, valószínűbb, hogy tizenhat szeme van, mint hat. De, hogy végre hosszas keresés után ő is fogott egy hatszemű pókot — kénytelen volt belenyugodni, hogy a pókoknak a pince nem válik annyira egészségükre, mint az egrieknek. Herman Ottó egyenesen Bécsből robogott a hiatszemű pókért Egerbe, váltott mozdonyon, s mikor Gárdonyi nagyítóján átnézett, majdhogynem Hermán Ottónak is hat szeme nőtt a csodálkozástól. „— Csakugyan igaz! Hatszemű!”9 Herman Ottó [kételkedése azonban nem múlt el ilyen hamar, s nem ilyen hangulatosan írt erről az egri út- j áról: „Nagy utazásom közben, melyet a pókfauna érdekében tettem, csupán e pók miatt kerestem fel Eger városát. Kipuhatoltam, hogy a pók a jelenleg ú. n. Skopetz házból került; e háznak pincéjét s minden elképzelhető helyiségét a legbehatóbb kutatásnak vetettem alá; eredmény nem volt.. . Mindinkább azt a meggyőződést kezdtem el 51
