Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Fenyő István: Bajza József az irodalomkritikus és a szerkesztő

kimondottan eszményvilágnak tekintett irodalmat harci tereppé változtatta a fennálló társadalmi rend tudat- világának ellenében, az irodalom közéletiségének és a közéletiség irodalmának rendkívüli tudatosságra valló programját hirdette és valósította meg a reformkori Magyarországon.

Bajza táborszervezésre, az azonos törekvésű írók egyesítésére, sőt írói párt létrehozására ösztönözte társait. Ennek jelentőségét az egykori rendi ország viszonyai közepette, ahol a nemesi közfelfogás egyik fő követelménye épp a feudális társadalmi egység látszatának megóvása volt, a „pártoskodás” pedig a legfőbb bűnök egyike, nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az irodalomnak így velejárójává vált az uralkodó közmeggyőződéssel szemben az ellenzékiség, mi több — szervezett oppozíciót — ha egyelőre irodalmi-kulturális téren is — a sajtó, Bajzáék folyóirata képviselt nálunk a reformkorban először.

A Kritikai Lapok tekintélyellenes szellemiségét még kirobbanóbb energiával juttatta érvényre magának Bajzának leghíresebb polémiája, a Dessewffy Józsefnek szóló válasz, amelyet az első füzet toldalékjaként közölt. Ez volt annak a már említett nagy pennaháborúnak befejező aktusa, amelyet nálunk 1830-ban a Conversa- tions-Lexikon kiadása körül folytattak. Dessewffy József gróf megtámadása — ki a vitában a reakcióssá hanyatlott Döbrentei Gábornak fogta pártját — rendkívüli elszántságot igényelt. Hiszen egy nincstelen értelmiségi szállt itt szembe a gróffal, az egyik legtekintélyesebb ország- gyűlési követtel (majd három évtizede irányadó politikussal!); egy huszonhat esztendős fiatalember a hajlott korú férfival; az irodalmi életben alig ismert név a negyven esztendős pályájára visszatekintő íróval, mecénással, főszerkesztővel!

Roppant eltökéltség és erély érződött Bajza válaszában: egy vérbeli tribün elszántsága. S ez a lendület és líraiság kikezdhetetlenül juttatta érvényre az alapvető ideológiai mondanivalót: az írói respublika kinyilvánítását, az irodalom szférájának a nemesi társadalomtól való teljes elkülönítését, fölébe emelését, sőt a kettő szembefordítását. E Dessewffy Józsefnek szóló válasz az adott társadalom egész értékrendszerét kikezdte. Pörölycsapásszerű ítéleteiben már érződött valami negyven- nyolc forradalmas zúgásából. Hallgassák meg például bevezető passzusát:

„ . .. Megtanultam igen is a társasági élet viszonyait tisztelni; tudom, hogy ott herceg és gróf, báró és nemes, polgár és paraszt van; mivel tartozom mindeniknek, egyenként és együtt, értem; de értem viszont azt is, s igen jól, hogy ezen tartozás, ezen kötelékek, csak a polgári kör határáig nyúlnak, s ott, hol az írói respublika kezdődik, hol a tudományok országába léptünk, hol a társalkodási konvencióknak vége, ezek is megszakadtak. Itt nem érdem, nem születés, nem hivatal többé, egyedül okok, egyedül ész adnak elsőséget; s én ezeknek szoktam, ezeknek tudok térdet és fejet hajtani, nem semmi auktoritásnak, nem semmi grófi méltóságnak. Jaj akkor a magyar literatúrának, jaj az ész kultúrájának egész egyetemleg, ha felette mágnási kény difctátorkodik, ha az igazság őszinte szavát hatalomszó harsoghatja le!”

A Kritikai Lapok 1836 nyarán véget ért, mégis folytatódott: fél évvel később, az Athenaeumban és kritikai melléklapjában, a Figyelmezőben, a liberalizmusnak ugyancsak Bajza, illetve barátja, Toldy által szerkesztett, még nagyobb hatású orgánumaiban. Hegel eszméit, társadalom- és történetfilozófiai tanításait, a dialektika módszerét e folyóiratok alkalmazták idehaza széleskörűen először. A Bajza irányította Athenaeum az ellentétek harcát állította a politikai-ideológiai tárgyú cikkek középpontjába, a polgári átalakulás sarkpontjaként jelölte meg az osztályok szükségszerű szembenállását. Abban a küzdelemben, amelyet vezetése alatt a folyóirat munkatársi gárdája a jogegyenlőség elvének meggyökereztetéséért, a nép nemzetbe fogadásáért folytatott, az alapvető ideológiai töltést a társadalmi ellentétekről és az emberi egyetemességről szóló alapvető hegeli tanítások nyújtották. A születést és a származást Bajzáék itt már merőben értéktelennek minősítették: nem a társadalmi állást tekintették döntő értékmérőnek, hanem a közhasznú munkásságot. Azt hirdették, hogy ember és ember, polgár és polgár közt nem ismernek több elválasztó falakat. Ezzel kapcsolatos programjukat Bajza igen tömören fogalmazta meg:

„ ... az ország mindéin lakója személyesen szabad, erőit is szabadon kifejthesse s használhassa, anélkül, hogy ebben valaki önkénye által akadályoztatnék; hogy senki egyoldalúan terhet ne viseljen, mely nem közös és egyenlő erőkkel nem viseltetik; hogy a törvény előtt minden országalattinak egyenlőség biztosíttassék és az igazság szigorúan és pontosan kiszolgáltassák; hogy az érdem, akármely rendben legyen, háborítatlanul emel- kedhessék.”

E programból adódóan Bajza szerkesztésének elsődleges törekvése volt, hogy a nemességet meggyőzze az előjogairól és kiváltságairól való lemondás elháríthatatlanságáról. A másik pedig — ezzel összefüggésben —, hogy előtérbe állítsa a néptömegek megnövekedett jelentőségét. Ugyanúgy ember az, akinek milliók emlegetik a nevét — fejtegeti az Athenaeum —, mint az, akinek csupán kevesen ismerik. Csak boldogok és boldogtalanok lakják e földet, nem nagyok és kicsinyek. E felfogásból eredően a bécsi udvar, a királyi trónus és az oly régóta gyakorolt abszolutista kormányrendszer is állandó céltáblája Bajza folyóiratának. Annál is inkább, mert ekkor folynak a Kossuth, Wesselényi Miklós és az ország- gyűlési ifjak ellen folytatott, különféle terrorpörök. Az Athenaeumnak az a véleménye, hogy csak az a vezető érdemel elismerést, aki a társadalmi állapotok megjavításának harcosává, a dolgök új rendjének vezérévé, a tömegek felemelésének hősévé tud emelkedni.

Az egyenlőség eszméje hatotta át a folyóirat úttörő jelentőségű nemzet- és hazaértelmezését is. Ennek megnyilvánulása már Kölcseynek ugyancsak az Athenaeumban közzétett Parainesisében is megfigyelhető, de Bajza égisze alatt a fiatalabb írók eszmeileg továbbfejlesztik ezt a felfogást. A hazafiságot kölcsönhatásba hozzák a világpolgárisággal, azaz az emberi egyetemesség eszméjével. Ezzel kapcsolatosan pedig a folyóirat egész sor máig időszerű tételt fogalmaz meg. Állást foglal amellett, hogy a haza és az emberiség iránti kötelességek ütközésekor mindig az emberiség érdekeire kell elsősorban tekintettel lenni; leszögezi, hogy korunkban a hazaszeretet elveszítette más népeket kizáró sajátságát, végül oda nyilatkozik, hogy az alkotmányos szabadság barátai örülnek minden haladó lépésnek, bárhol történjék is az. Bajzáék nemzet- és haladásfogalmai közt nem látnak semmiféle konfliktust, sőt a nemzet korszerű fogalmát épp a haladás szolgálatában jelölik meg.

Folyóiratuk nagy várakozással fordult a fejlettebb nyugat-európai államok alkotmányossága, jogrendszere, politikai vívmányai felé. Olyannyira, hogy alig akadt ez időben idehaza sikeres nyugat-európai útirajz, amelyből megjelenése előtt Bajza ne közölt volna részleteket. Az a cél vezette, hogy minél szélesebb körben és minél mé42