Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Grúz János: A Ratio Aducationis 200. évfordulóján
„A deák szóért van mindezen fáradság, Grammát és syntaxist tudhat ifjúság, Mi haszna, nem ebben áll igaz tudósság, Lelket szépíteni kell, ez a tanulság.” Az iskolai nevelőmunka tökéletesítése terén legtöbbet a protestáns iskolák tanítói tettek. Külföldi tanulmányaik során megismerkedtek a pedagógia új törekvéseivel, amelyek az anyanyelvű népoktatás fejlesztését, a gyakorlatias és reális tartalmú tárgyak színvonalasabb oktatását szorgalmazták. Ilyenek voltak: a természetrajz, földrajz, a modern idegen nyelvek, kézimunka stb. A protestáns iskolák tanítói sorából különösen kiemelkedik Bél Mátyás, aki a pozsonyi evangélikus líceum igazgatója volt. Iskolájában korszerű tantervet vezetett be, s ő tanította először Magyarország történelmét és földrajzát, nagyszerűen összekapcsolva. Igen nagy jelentőségű volt, hogy tanítványainak a nyári szünetre kérdőíveket adott ki, hogy azokat kitöltve hozzák vissza a nyári szünidő lejárta után. Így vonta be növendékeit a helyföldrajzi, helytörténeti és néprajzi munkába. Az egyéni elszigetelt bírálatok, kezdeményezések azonban nem tudták megváltoztatni a magyar közoktatásügy egészét. Ennek következtében a népoktatás még mindig nagyon alacsony szintű volt, noha bizonyos fejlődés e téren is végbement. Mivel tanítóképzés nem volt, így nem minden iskolában működött tanító. Ök is inkább kántori, sekrestyési teendőket végeztek. A falusi iskolákban ebben az időben csak hittant és olvasást tanítottak, az írás tanításáért gyakran díjat is kellett fizetni. Számtant is csak kivételesen és térítés ellenében tanítottak. A közép- és felsőfokú iskolákban nagy számú parasztgyermek járt, mivel a tanulás a jobbágyi terhektől való menekülés egyetlen lehetősége volt. Heves megyében Egerben, Gyöngyösön és Pásztón találunk a falusi elemi iskoláktól eltérő városi, vagyis nemzeti, illetve norma iskolákat. Egerben és Gyöngyösön r. kát. teológiai szemináriumi iskola és teljes gimnázium is működött a Ratio Educationis megjelenése előtt, vagyis már 1760-ban. Egerben egy r. kát. szakiskola volt még, ezenkívül egy főpapi, főúri könyvtár, valamint egy nyomda is működött. Azok a konzervatív nevelési elvek, melyek a feudális egyháztól kézbentartott oktatás terén, kivált az uralkodó jezsuita iskolatípusban érvényesültek, a feudális abszolutizmus céljainak megfeleltek. Így a nép fékentartására alkalmas vallásoktatás a maga tekintélytiszteletével és a felsőbbség iránti engedelmességével, az uralkodó osztálynak fenntartott műveltségi monopólium volt. Amikor azonban az abszolutizmus az egyház rovására kezdi érvényesíteni hatalmi igényeit, már nem találja kielégítőnek, hogy az iskola öncélú egyházi intézmény maradjon, hanem állami művelődéspolitikára tör. Ezt látja egyébként az angol, a francia világi hatalmaktól is. Mária Terézia nem is csinál szándékából titkot, amikor kiemeli: „Az iskolaügy politikum, mindig is az marad!” Természetesen ez azt is kifejezte, hogy az egyház iskolaügyi politikáját revízió alá veszi. A közoktatásügy rendezését több ok tette szükségessé. A feudális abszolutizmusnak Magyarországon is szüksége volt hasznos munkát végző, megbízható, az uralkodót tisztelő parasztokra, a termelékenység emelésére. A növekvő államapparátus is nagyszámú szakképzett és politikailag megbízható hivatalnokot igényelt. Rendelkezés jelent meg, mely szerint valamennyi településen a szolgabíró vegye számba az iskolákat, tanítókat, a növendékeket, össze kellett írni, hogy milyen tárgyak tanítása folyik az adott elemi népiskolában, a tanítók mivel foglalatoskodnak és milyen rendben folyik a tanítás. Ilyen előzmények után kerül sor 1777. évben annak a törvénynek a kiadására, amelyet a történelem I. Ratió Educationis (Nevelési rendszer) néven tart nyilván. Kidolgozói Ürményi József, Terstyánszky Dániel és Kollár Ádám voltak, akik a bécsi udvar érdekeit és a felvilágosodás törekvéseit tartották szem előtt, amikor e törvényt megalkották. A magyar gyarmatnak a Habsburg-összbirodalom egészébe való beilleszkedése — ami gazdasági téren már két évtizeddel ezelőtt megtörtént — kulturális vonatkozásban a Ratio Educationis kibocsátásával lett teljessé. E törvényben megfogalmazott átfogó állami iskolapolitikára, az iskolák nagy részének kézbevételére a jezsuita rendnek a pápa által történt feloszlatása adott alkalmat. Emiatt azonban a vallásos nevelés nem szenvedett csorbát. Az új törvény az országot — a vármegyei rendi igazgatástól abszolutisztikus szándékkal tudatosan eltérve —, kilenc tanterületre osztotta, élükön egy-egy főigazgatóval, aki katolikus és nem katolikus intézetekre egyaránt felügyelt. Heves megye a kassai kerület része lett. Kerületenként egy-egy tanítóképzővel egybekötött „normál iskolát” állítottak fel. A falvakban, a mezővárosokban és a városokban más-más típusú (egy-, két-, illetőleg háromta- nítós) iskolákban alakult ki az oktatás. Falun az anyanyelvi oktatás, írás, gyakorlati jellegű számolás mellett a német nyelv tanításán, továbbá kötelességteljesítésre és engedelmességre nevelő erkölcstani és állampolgári ismeretek közvetítésén volt a hangsúly. A Ratio Educationis jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy az egyháznak eddig nem is vitatott kulturális monopóliumával szemben először rögzíti le az állam érdekeltségét a szellemi művelődés területén. Az, hogy „az iskolaügy politikum és az is marad” — annyit jelentett, hogy az abszolút uralkodó a nevelésügy irányítását, szervezését felségjognak, az államigazgatás részének tekinti, s hasznos, megbízható és engedelmes alattvalók formálásának szándékával kezébe is veszi. így jöhetett létre az egész országra kiterjedően egységesen megszervezett művelődési igazgatás egyenlő szabály és fegyelem alatt, egyforma ismeretanyag közvetítő tanügyi rendszer első ízben Magyarországon. Az új, állami felügyelet alá került iskolák korszerűbb műveltséget biztosítottak az egyházi iskoláknál. De az elemi iskolákban, vagyis az „alsórendű” iskolákban a tudományok elemeit, első vonásait oktatták: hit- és erkölcstant, olvasást, írást és számolást. Minden tanuló ezekben kezdte meg iskolai pályáját, s a dolgozó parasztság gyermekei ezeknél feljebb nem is igen jutottak. A földbirtokosoknak, főpapoknak az volt a véleménye, hogy „ ... meg kell hagyatniuk a szegényebb sorsú növendékeknek eredeti állapotukban, s kisdedségeknél fogva úgy kell neveltetniek, hogy későbben ama terhes foglalatosságokat, mellyek a megöröködött szokás szerént egyedül a köz népen fordulnak meg, panasz nélkül elviselhessék.” A gimnáziumokban a korábbi formális képzéssel szemben a gyakorlati számtan, építészet, gazdasági jellegű földrajz, földmérés, mezőgazdaságtan, valamint a történelem tanítása határozottan haladást jelentett. Ugyancsak hasznos újításnak számított a Ratiot követően a testi nevelés bevezetése és a tanítóképzésről való gondoskodás. Zsoldos Ignác írja Nevelésünk hiányai című tanulmányában: „Nézzük meg, csak hol vesszük nevelőinket... alsó nemzeti oskoláinkhoz . .. deákok, henye csavargók, 51
