Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Grúz János: A Ratio Aducationis 200. évfordulóján

A Ratio Educationis 200. évfordulóján

Az OKTATÁS első magyarországi egyetemes rendezésére ezelőtt 200 évvel, 1777-ben került sor. Azóta a gondolat nemcsak hogy megvalósult, hanem az akkori képzeletet messze túlszárnyalva, minden gyermek és felnőtt természetes tulajdonává vált a tudomány; ki-ki a maga erejéhez és érdeklődéséhez mérten sajátíthatja el és hasznosíthatja a társadalom és a maga előrehaladására.

Ma már csak szakavatott emberek körében tesznek említést a Ratio Educationis-ról, vagyis az oktatásügy első egyetemes rendezéséről szóló rendeletről. Pedig jelentős változást hozott a maga korában a magyar iskolarendszer továbbfejlesztése terén, mivel ezt követően nemcsak a kiváltságosak, hanem még a jobbágyok gyermekei is megízlelhették a tudományt.

A Ratiot megelőzően, különösen a XVIII. század elejéig hosszú évszázadokon keresztül alig működött olyan iskola, ahol a falusi gyermek is megismerkedhetett volna legalább a betűvetéssel, a számolással és a természet alapelemeivel. A feudális társadalom rendi jellegéből következett, hogy az egyes rendeket átléphetetlen társadalmi korlátok választották el egymástól. Ez azt eredményezte az oktatás szempontjából, hogy a gyermek képzési célját annak a rendnek a társadalmi szükséglete szabta meg, amelybe beleszületett.

Négy jelentősebb társadalmi renddel találkozunk a középkorban: a papok, a lovagok, a városi polgárok és a jobbágyok rendjével.

I. A papok voltak a műveltség, a tudomány kizárólagos birtokosai, ezért az egyház nagy gondot fordított képzésükre. Hatalmas földbirtokai mellett a papok műveltsége révén tudott uralmat gyakorolni a világi hatalmak felett.

A papok műveltségüknél fogva fontos szerepet töltöttek be a politikai, diplomáciai életben, s a középkori tudományok művelésében is.

A papok műveltségüket elsősorban az egyház, a vallás védelmére, terjesztésére használták fel. E célt szolgálta a nép meggyőzése is életük keresztényi feladatairól, a lemondásról, a tűrésről és az alázatosságról.

A papi képzés céljára három iskolatípus szolgált:

1. a plébániai iskolák, amelyekben a legalacsonyabb szintű oktatás folyt. Itt olvasást, írást, egyházi énekeket, zsoltárokat, imádságokat tanítottak;

2. a kolostori iskolák, amelyekben lényegesen magasabb szintű oktatással találkozunk. A kolostorok a középkorban hosszú időn keresztül a művelődés központjai voltak. A kolostor belső iskolájában az Istennek felajánlott gyermekeket (pueri oblati) szerzetesekké képezték, a külső iskolájában viszont világi papok nevelése folyt;

3. a székesgyeházi iskolák, amelyek püspöki székhelyeken működtek. Oktatási anyaguk a kolostorokéval megegyezett. Mégsem lehet ezt a három iskolatípust egységes rendszerbe foglalni, mivel eltérő volt az egyes iskolákban tanító papok műveltsége, amelyek függvénye volt a tanítás színvonala.

II. A középkorban a képzés második területe a lovagi nevelés. A feudális nagybirtokosok társadalmi, gazdasági helyzetéből adódóan nevelésük a papokétól eltérő. A lovagok életét ugyanis a jobbágyok, a pogányok (keresztes háborúk) s a többi lovaggal szembeni háborúskodás, lovagi viadalok töltötték ki. Ezért a tudományok helyett — többségük írni, olvasni sem tudott — számukra a lovagi

készségek elsajátítása vált szükségessé. A lovagi képzés anyagát a lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászat, sakkozás, éneklés (versírás) képezték.

III. A feudális társadalom nevelésének harmadik területe városi polgárság képzése. A városi polgároknak foglalkozásuk miatt nem felelt meg sem a papi, sem a lovagi képzés. Számukra nagy fontosságot kap a munkára nevelés és a szakmai képzés. Ez utóbbi szakmai ismeretekből és gyakorlatokból állt. Az oktatás anyanyelven történt, teljesen eltérően minden más oktatási formától. A városi polgárok tanítása az olvasáson, íráson kívül a számtan, földrajz elsajátítását igényelte. A városi iskolák létrejötte rést ütött az egyház iskolaügyi privilégiumán, s a városok és az egyház között emiatt is éles konfliktusra került sor.

IV. A jogokkal nem rendelkező, mezőgazdasági munkát végző jobbágytömegek szervezett oktatásban kevésbé részesültek. így nevelésük és kiképzésük helye főleg a család volt, ahol a szülőktől és a környezettől elsajátították a gyakorlati tevékenységüket s erkölcsi szokásaikat. Legfeljebb a vallásos szertartásokon való részvétel alkalmával módosult neveltségük, azonban nem a tudományok irányába, hanem a vallásos hitbuzgalom felé.

A falusi népiskolák szervezésének a reformáció adott nagyobb lendületet. A protestánsok ugyanis, ahol gyökeret vertek, a templom után az iskolát tartották a legfontosabbnak, mert minden hívőnek ismerni kellett a zsoltárokat, a bibliát és az imádságokat. E nélkül nehezen tudott részt venni a templomi szertartásokon. A bibliát, a zsoltárokat kívülről nem lehetett bemagoltatni, így az olvasás tanítása minden iskola fő feladata lett. Természetesen a biblia, az imádságok és az olvasás tanítása mellett több falusi iskolában írást, számtant is tanítottak. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy még a XIX. században is magasabb a protestáns iskolák tanulóinak száma, mint a katolikusoké. A református Átányban pl. 1772—73-ban 119 gyermek jár elemi iskolába, a katolikus Hatvan községben csak 54.

Heves megyében a török időkben az egész Tisza-táj protestánssá lett. A törökök elől Kassára menekült egri püspökség nem tudta katolikus papokkal ellátni a török fennhatóság alá került plébániákat, így a protestantizmus különösebb akadály nélkül tört utat a lelkekben. A török kiűzése után megindult jobbágyvándorlás ugyancsak protestánsokkal árasztotta el a Tisza-vidéket, ahol uralkodó vallásokká erősödött.

Az 1733. évi plébániai összeírásból pl. megtudjuk, hogy a Tisza-környék valamennyi templomát kálvinisták építették fel a romokból, s mindenütt református lelkészek tevékenykedtek, s a lakosság jelentős része is református. Különösen így volt ez Tiszanána, Átány, Sarud. Kisköre, Tiszafüred, Poroszló, Tiszaörs községekben, vagyis a megyénk déli részén.

A feudális rendszerrel egybeforrott, vagyonát és hatalmát féltő katolikus egyház készséggel sietett az elnyomó Habsburg-uralkodóház segítségére a protestánsok üldözésében is.

A Tisza-vidék rekatolizálását az egri püspök tűzzel- vassal végezte. Módszerei között megtaláljuk az erőszakos templomfoglalásokat; elűzte, földönfutóvá tette a papokat, elkergette az áttérést megtagadó jobbágyokat.

Az ellenreformáció harcainak térhódításával párhu49