Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Tárkány Szűcs Ernő: Párválasztás hajdanában
rel lepi meg fiát; — no megházasodnál Béna? Mire a fiú azon kérdést intézi viszonyt: „Kit vettem el?” mire az elvett vagy kinézett lány neve tudtául adatván, akár ismeri a fiú, akár nem, belényugszik, hiszen ez volt a szokás nálok még apja, vagy élő nagyapja emlékezetére is.” Amikor GYÖRFFY István 72 évvel később ezt az írást idézte, hozzátette, hogy ez a helyzet még abban az időben is fennállt. A szülők fő szempontja gyermekeik megházasífásánál a vagyoni állapot és a családi jó hírnév volt, szerelemről vagy tetszésről szó se esett. A palócoknál az anya választotta meg gyermekének az élettársat. A legénynek még több módja, lehetősége volt anyja szándékát befolyásolni, de a lány annyira se szólhatott ebbe bele, mint a legény. Számtalan katasztrófát idézett elő a szerelem és a szeretet hiánya, mert nem tudtak egymással kijönni, mégis együtt kellett élni. „Volt rá eset — írja MÖRVAY —, hogy az ura a menyecskének az ágyát meggyújtotta, had égjen. Mert a menyecske nem szerette. Még ia haja töve is elégett. De aztán csak összementek.” De az ország más területéről is jegyeztek fel hasonló szituációkat. Atányban (Heves m.) az apának volt döntő beleszólása a párválasztásba, a neki nem tetsző számításokat keresztülhúzta, az akaratával ellenkező gyermeket kitagadta, elkergette, az örökrészét megvonta. Kalotasze- gen nemcsak ahhoz kellett az apa hozzájárulása, hogy kit vegyen el a legény, hanem addig nem is foglalkozhatott a családalapítás gondolatával, amíg az apa ezt a jogot meg nem adta neki. Régen az apa kezdeményezése szimbolikus módon történt, az apa ősszel egy tallért adott a fiának, amivel tudtára adta, hogy most már leánynézni eljárhatott. A szülői akarat érvényesülése sok konfliktushoz, tragédiához vezetett a fiatalok körében. Nem rendelték magukat alá a szülői elhatározásnak, elbújdostak, külön útra tértek, sok esetben együtt lettek öngyilkosok. Egy 1923-ban valamely Tolna megyei községben történt közös halál (Dunába ugrás) emlékét ballada őrizte meg, melynek négy zárósora kegyetlenül vádolja az apát: „Bíró Péter ne aludj az ágyba, Egy szép lányod fuldoklik az árba. Hiába mégy te is a halálba, Gonosz lelked Cseke András várja.”42 A vagyontalan vagy kisebb vagyonú családoknál a párválasztók rendszerint maguk a fiatalok voltak: a szülők, rokonok, az öregebbek legfeljebb tanácsokat, javaslatokat adtak, amiket azonban nem kellett megfogadni- ok. Ez a jog persze felelősséget is jelentett és a fiatalok hosszú vizsgálódás, puhatolódzás (mert jó alföldi mondás szerint: „házasodni nemcsak szemmel, hanem füllel is kell!”) után határozták el magukat személyiségüknek, alkatuknak, szándékuknak megfelelően. A párválasztás döntő szempontjának nagy élményét ILLÉS Gyula villantotta fel a Puszták népében ,... . a nyár a nagy vizsga. Hogy szedi a lány a kasza után a markot, hogyan hajlong hajnaltól késő estig, hogy bírja a munkát? ez dönti el, lesz-e valami a frigyből. A fiatal legény szakértő szemmel nézi jövendő párját, mint valami nagy vásáron, egy életre való vétel előtt. És úgy nézi a leány is a kaszával a rekkenő hőségben előtte hadakozó fiatal férfit és bíráló szemmel nézik a többiek is őket kettejüket, vájjon egymáshoz illők-e. Mert, hogy együtt dolgoznak, egy párban, azzal hozzászólást és véleményt várva az egész világnak kinyilvánították, hogy halálig párban maradnak, ha megfelelnek egymásnak. S ha a munkában egymáshoz valók, nem marad el a további próba sem, a szívé, a lelkületé, a testé.” A paraszti erkölcs a maga meghatározott rendjében természetesen kialakította azt a folyamatot is, ahogyan a legények olyan kapcsolatot létesíthettek a lányokkal, amely végül is a házasságkötéshez vezetett. A városiak ezt udvarlásnak nevezték, falun azonban a lányokhoz való közeledés szokásai mások voltak, mint városban; bizonyos szempontból formákhoz kötöttebb, de a választás a család és a többi fiatal elismerése után sokkal közvetlenebb maradt. A párválasztást a legények csoportos leánylátogatásai segítették elő az előírt napokon (rendszerint kedd, csütörtök, vasárnap). Ezt a palócoknál falubaj ár ásnak, a székelyeknél guzsalyozásnak, a jászoknál legényjárásnak, Kapuvár környékén járóestéknek stb. nevezték. A palóc faluba járásban, mint házasság előtti különleges szokásban, FÉL Edit három fő motívumot vélt felfedezni: 1. az ismerkedést, 2. a megbizonyosodást, 3. a konkubinátust. Az ismerkedés úgy történt, hogy a hét megengedett napjain a lányt két vagy több legény egyszerre látogatta. A látogatás sötétben, a szülők jelenlétében zajlott le és még semmire sem kötelezett, hiszen ugyanez a legény más lányokhoz is járhatott és a lány is fogadhatott más legényeket. A legények a lánnyal a látogatás során barátkoztak, sőt az is meg volt engedve, hogy megcsókolják, ölükbe vegyék, csipkedjék. Ha a legény és a leány választott, tehát megbizonyosodtak egymás érzelmeiről, azt az elhatározásukat összhangba hozták szüleik akaratával és társaiknak — tehát a kisebb közösségnek — tudomására hozták. Ekkortól kezdve a fiatalok mindenfelé együtt jártak, együtt táncoltak, megajándékozták egymást. A legény a lánytól már csak virradattal távozott. Ügy mondták, hogy ..szeretői” egymásnak. (E viszonyt öltözeti, magatartási jelek mellett a májusfaállítás szimbóluma is kifejezte.) Amikor a család és a társadalom érdekelt része tudomásul vette a választást és ebbe beleegyezett, a fiatalok — most már egymás „nagy szeretői” — tulajdonképpen úgy éltek, mint házasok (ágyban való közös fekvés, közös tányérból való étkezés stb.), de anélkül, hogy szüleik hajlékát elhagynák. Ez a konkubinátus sokszor hosz- szabb ideig is eltartott és a formális házasságkötés csak annak az időszaknak a kezdetét jelezte, amikor a lány már véglegesen a férjéhez költözött. FÉL Edit ezt a házasság előtti szokást örhalomban (Nógrád m.j szerzett tapasztalatai alapján írta le, és megjegyezte, hogv alapjaiban megtalálható Martoson (Komárom m.). Kocson (Komárom m.) is. A szakirodalom hasonló adatokat más helyről is dolgozott fel, így a tirpákoktól, Ajakról (Szabolcs m.), a matyóktól. Domoszló- ról (Heves m.), és más Heves megyei falvakból (Eger- bakta stb.). Kondorfáról (Vas m.), Kemséről (Baranya m.). Kapuvárról (Sopron m.). a mátrai palócoktól stb., de sok más helyről is azzal a különbséggel, hogy néhány helyen a fiataloknál az érintetlenség a házasságkötésig követelmény maradt. KÖZVETÍTŐK, HÁZTÜZNÉZÖ A leendő házastárs kiszemelésében, a kapcsolat felvételében, a lány hajlandóságának a kipuhatolásában, a vagyoni viszonyok feltárásában, sokszor a két család közötti személyes érintkezés hiányában a felmerült aggályok diplomatikus lerendezésében nagy szerepet játszottak a rokon vagy idegen asszonyok. A falvak legtöbbjében közismertek voltak azok az asszonyok, akik rendszeresen vállaltak ilyen megbízásokat. Feladatuk az ajánlás, a tanácsadás és a közvetítés volt; a megbízás terjedelmét pontosan körülhatárolták; szólhatott pár50
