Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cs. Varga István: Németh László Tolsztojról

gyengeség avatja a test nagy látnokát hősi igazmondással, erfcölcsiséggel alkotó íróvá.

Tolsztoj a vegetatív élet csodáit írta meg: Kitty korcsolyázását, Levin sétáját a tavaszra ébredő gazdaságban, a szalonkavadászatot, az élettől virgonc állatokat. A vegetatív élet csodái a nőben testesülnék meg: a fiatal lány csillogó bája, zavara, az érett asszony vibrálása, a gombát elrakó öregasszony népi életismerete, a párválasztás titkai, és a legelőkelőbb helyen a szülés.

A szenvedés nagy teret kap Tolsztoj pedagógiájában. A szenvedély analízis útján történő kiegyenlítése, a lemondás olyan vezérmotívuima Tolsztojnak — Németh pedagógiai tartományában is fontos szerepet kap —, mint Schillernek a szabadság, Wagnernek a megváltás eszméje. Némethnél a lemondás-eto>sz: sors. Hőseiben a szerelem gyakran alkati, erkölcsi okokból az önnevelés, az önkasztrálás eszköze. (Boda Zoltán megvalósulatlan szerelme, Kárász Nelli sokrétű iszonysikolya stb.)

Tolsztojnál a szenvedés megtisztuláshoz vezet, keresztényi fogiantaitású, Kurátor Zsófi gyászhervadása nem „keresztényi”, nem nyomorúságon alapszik, hanem büszke öntudaton. Németh az alkat, a belső nemesség, a személyes szabadság és öntörvényűség vallója. A humánus igény a megvalósítható organikus élet eszméjéből fakad.

Az erkölcs lényünket, egyéniségünket kialakító erő, amelynek van egy biológiai gyökere is Németh szerint. Mint utolsó lelki hormon hajtja az embert a testi befejezettségen túl a tökéletesség felé. Tolsztojnál az erkölcsi ébredés kora késő aggkorig tart. A tökéletesedé- si vágy dobja a vallás felé. Az erkölcs prioritását mutatja, hogy ábéeés könyvének visszhangját — a nép iránt lerótt, kötelesség jeleként — éppúgy várta, mint nagy regényeiét. A „hogyan kell helyesen élni” kérdése az Anna Karenina szerkezetét is megszabja Levin és Vronszkij párhuzamos sorsában. De itt a „bűn és bűn- hődés” ellenére egyensúlyt tart a végzetszerűségben: „Az eposzok levegője fölött a sorstragédiák égboltja”. A homéroszi és aiszfchüloszi jelleget magába foglaló Szophoklész világának modem teljessége. Tolsztoj életének harmadik szakaszában kap hiperfunkciót az erkölcs. A tökéletesség vágya nem éri be a művészettel, ellene fordul, szolgálóvá tiporja. A művész prófétává változik.

Legszebb novellája, a Szergij atya, erről szól. A sérelemből szerzetessé, szentté lett világfi, akiben akkor is az a hiúság dolgozik, amely mint diákot, kadétot a többiek elé hajtotta. Tolsztoj nem juthatott el addig, hogy mint Szergij herceg, névtelen vándorrá legyen. De a felismerésből, belátásból fakadó, vergődő alázat ott lebeg egész öregkora, több évtizedes szökésvágya és szimbolikus szökése fölött. Tolsztoj. Rousseau, Rousseau pedig Richardson nyamán kapcsolja össze az erkölcsi problémákat a didaktikai igénnyel.

Kiútkeresés és tanulságok

Kétféle tehetség van: az egyikben a biológiai összhang egyenletes munkakedvet biztosít, a másikban a sérelem az ihlető. Martin du Gard Antoime-ja voltiaire-i, Jacques-ja rousseauá típus. Tolsztoj távol áll a rousseau-i üldöztetéses zaklatottságtól, de inkább ezzel rokon, nem a voltaire-ivel. Nem a watteau-i édes érzékiségben, mert Tolsztoj gyengédségében is titán. Tolsztojnál az orosz Jacques-ok revansa folyik az orosz és nem orosz An- toine-ök ellen. Pierre látszatra jó társaságba tévedt szörnyeteg, Levin dadogó, zavarba jövő vidéki földesúr. A regényekben kiderül, hogy ők az igazi emberek. A faragatlannak látszó szívember különb a magabiztos világfinál, a pétervárinál a moszkvai, a városinál a falusi, az iskolázottnál az iskolázatlan ...

Az ellentmondás, mint a tizedik modern múzsa, su- gailóan áll Tolsztoj felfogása mögött. Az ellentmondás igazságtartalma: a vidéki orosz nemesség valóban értékesebb lehetett, mint az udvari. A többi tétel kétes értékű. Tolsztoj vonzódik bizonyos életformákhoz. Levin kaszálását nagyobb szeretettel nézi, mint Vronszkij lófuttatását. De nagy realistaként, annak is hitelt, vonzerőt ad, amit elvet. A tévedés, az eszme is sok igaz, szép részleten átszűrődve jelenik meg. Durva hatását, ismérveit elveszíti. Más a helyzet, ha Tolsztoj lemond az ábrázolás, a művészi hitelesítés, valószerűsítés eszközéről és meztelen gondolataival áll elénk. Eszméi, ha nem is ártanak műveinek, sajnálatos zsákutcát jelentenek. A Tolsztojéhoz hasonló életkeresés Ibsenben van meg. Az orosz irodalomban Dosztojevszkijjel lesz uralkodóvá. Levin valami istenfélét harcol ki magáinak. Ez már az utolsó korszak fordulóját mutatja Tolsztoj sorsában. Külső életében is a helyes életről alkotott fogalmait akarta kifcristályosítani. Élet és ideál egyeztetése volt a célja. Egy üdvöt hozó életreceptet akart felmutatni életében. Ebben követi őt Németh László is.

De Németh nem követi Tolsztoj t vallási eltámasztó kísérleteiben. A vallás elvesztése miatti hiányt elismerte, de nem hitt a pótlás módjában. Nem kételkedik a megoldhatatlanságából eredő pokoli közérzet őszinteségében, amely az újkor legnagyobb epikusából drámaírót formált. Csehov a legművészibb orosz drámaíró, Osztrovsz- kij született színpadi tehetség. Tolsztoj drámáit a legnagyobb vívódás táplálja Németh értékelése szerint.

Tolsztoj Vallásosságának megértését nem az öregkori vallomásokban kell keresnünk. Az Anna Kareni- nát, mint egy Istenhez vezérlő kalauzt kell elemeznünk. Levin természettudományos racionalizmusának megtagadása nélkül felküzdi magát a hitig. Hite azonban nem olyan, mint a vallást megáhító racionalistáké, akiknek hitébe bele van építve a hitetlenség is. A vallásalapító Tolsztoj a vallások közös lényegét akarta átnyújtani az emberiségnek. A lehetetlenre vállalkozott.

Racionalizmus és vallás, bizonyos fokig mindig fából vaskarika. Ady rémült bele a „Hiszek hitetlenül” őszinteségével az elviselhetetlen gondolatba, hogy a világnak nincs gazdája. De Ady több gondolkodói potenciállal szólaltatta meg az újkor emberének vallásos szorongását, mint Tolsztoj — vallja Németh László.

Szerinte a vallás világképének, Istennek az elvesztésével a filozófiának kellene átvennie a koordináló szerepet. De ez eddig még nem sikerült. A görög filozófia (a sztoicizmus) csak az elitnek való valláspótlék. Tüneti értékű Tolsztoj kísérlete is. A szükséglet szólal meg benne, de nem előre, hanem hátrafelé igyekszik kivágni magát a kelepcéből.

A moralista Tolsztojnak is erőpróbája, hogy a tulajdon életében fölmerült nehézségeket, mint gondolkodó, hogyan tudta megoldani. A tökéletesedés egyik akadályát önmagában érezte, a múltban, a megbánt ifjúkorban. A másik a környezet: családi érdekekkel, érzelmekkel foglyul ejtett tagja osztályának, amely bűnös jólétét a parasztságból szívja. (Németh is megküzdött ezzel a nehézséggel — bár nála kisebb mértékben jelentkezett osztályhelyzete miatt — a Bűn című regényben.)

Tolsztoj a házasság és nemiség problémájával vívódik, mint természeti antinómiával. A Levin és Kitty szerelmét megíró Tolsztoj egy szalkrámentum külső pecsétjével akarja helyettesíteni a testi-lelki kapcsolat ki- virágzását.

18