Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cs. Varga István: Németh László Tolsztojról
te folyamatszerű szövevényükben érzékelteti. A különbség óriási. Gondoljunk csak a Háború és béke tölgyfa- leírására és az Emberi színjátékban a mélység és magasság, a végtelenség jelképét idéző kút és fa leírására. A gyerdkkori valóságlátás, sorsátélés intenzitásának az emberi kapcsolatok titkos sűrűjében szintetizáló motívumként megjelenő Zölddisznó meséje és a Farakas legendája a példa. A kapitalizmus idején megszűnik az ember és természet homéroszi közelsége. A természet maga is mesterséges produktummá, történelmi tévedéssé kezd válni. A cselekmény színtere a város, a modem nagyváros lesz, mégpedig a szoba és az országút. A realista író összérzése hőse minden lépésénél ösztönösen dönt. A sok kis világszagú döntés adja a hitelt. Tolsztoj igazságérzete, ellentmondó kedve a belső sarkalló erő. „Epikai élettömörítéssel”, kevés élménytömbből alkot teljes világot. Redukálva a világ kelléktárát, áttekinthetőbb, ragyogóbb, hiteles és teljes világot teremt. Tolsztojt „antik fényű epikus”-niak nevezi. Realizmusának végső jellegét a nagy műgond adja meg. A fontos mondanivalót addig csiszolja, amíg egyszerűvé, világossá válik. Tolsztoj egyeztetni tudja műveiben az érzéki gazdagságot és a gondolati telítettséget. A távlatba helyezés erénye Tolsztojnak. „Társadalmi regények kiválóságának biztos jele, hogy idők múltával történelmi regényekké válnak.” A megállapítást kissé módosítva hozzátehetjük, hogy a kiváló társadalmi regények nem idővel válnak történelmivé, hanem már születésük pillanatában, legalábbis potenciálisan. Stendhal műveiben és az Anna Kareninában is a „jelennek ez a történelmi érvényű látása” van meg. Tolsztoj nagysága nem asszociációs bravúr, nincs meg benne a gondolkodás drámai sokszóla- músága, az ellentétes gondolatoknak az a szimultán játéka, amelyben Dosztojevszkij oly nagy. „Kis számú, de rendkívül erős központi gondolata Van, amelyek nála egyszersmind a lelkiismeret, s felelősség gondolatai is.” Távol áll tőle a szemlélődő léhaság, amiért meggyűlölte a művészetet. Már első, Tolsztojról szóló írásában megállapítja: „elsősorban mégis tanító volt”. A kiinduló definíciót továbbfejleszti: „Tolsztoj igazságkereső és tanító elme volt”. Világjavító kísérleteiben az elvi álláspont a műveknél is fontosabb. Nevelő hajlamú ember Németh is. A Rousséau-ért rajongó Tolsztojban a művelődő és önművelő individualizmus a vallási istenkeresésbe vált át és művelődésellenes jelleget ölt. A Németh-művek pedagógiai és önéletrajzi vallomásos jellege mutatja, milyen nagylelkű őszinteséggel tárja fel életét Németh László is. A nevelő gondolat kifelé fordul, hatni akar. Vállalja a személyességet. Írásait éppen ezért egy nagy moralista gyónástöredékeinek is felfoghatjuk. Mindkettőt az elismerés, a szeretet igénye gyötörte. Adyval szólva, a „magunk szerelme” készteti már alig 30 évesen önéletrajzi kitárulkozásra, számvetésre az Ember és szerepben. Irodalmian rögzíti és ünnepli sorsát. A jelen és utókor figyelmét, igazságtevő értékelését várja. Gazdag ajándékozó akar lenni a szellemi kiválasztott. Ha a sorsátélés képessége jelenti a tehetséget, akkor Németh már 30 évesen vitathatatlanul géniusz. Tolsztoj alkati nemessége, arisztokratikus előkelősége puszta megjelenésével, létével is hatott- Gorkij is istenhez hasonlatosnak érezte. Dosztojevszkijt, a szent rajongás, elragadtatás emberét, senki sem nevezte „isteni” megjelenésűnek. Az antitézist is magában foglaló Tolsztoj és Dosztojevszkij párhuzam Németh első regényén végigvonul félig magyar változatban. Az egészség jelképe, az „őserős” elmélet, a bergsoni élan vitai provinciális változatát Szabó Dezső képviseli. Vele szembehelyezi Adyt, a betegség géniuszát. Boda Zoltán felfogásában Dosztojevszkij és Tolsztoj nyomán a hangsúly a hitről a vallásos érzésre tevődik át. Németh ismerte Nietzsche felfogását: a betegség géniusza emberibb, mint az egészségé. Az ember, akit Nietzsche beteg állatnák látott, azzal több, hogy beteg. Méltóságának alapja a betegség, amelynek révén új emberi, tudati és érzelmi mélyrétegekbe láthat bele. Az Emberi színjáték kompozíciós tengelyében Boda Zoltán sorsa áll. A cselekmény mezője pszichológiai megközelítésiben is egyensúlyt mutat. Hodoson, az emberi eszmék kicsiny, de teljes színpadán parázslik fel a vita Ady betegségéről és Szabó Dezső egészségéről. Zoltán szerint Ady, minden vérbaja és alkoholizmusa ellenére, százszor egészségesebb magyar író és teljesebb ember, mint Szabó Dezső. A vitát így összegezi az írói kommentár: „Lombik ez a Hodos, melyben a jövő életgesztusa készül. Egyik felől a nyomorúság vallása, másik felől az egészségé. Kereszténység és pogányság: Dosztojevszkij és — Szabó Dezső.” Tolsztoj elnyomta magában a művészt, hogy tanító lehessen. Boda Zoltán feladja a világi, egyéni karriert, hogy a szegények gyógyítójaként élhessen. Németh gondolkodó és ítélő elme volt, aki ítéleteit a valósághoz érintőnek szánt művekben figyelmeztetésként fogalmazta meg. Követelményei az etika imperatívuszát követve, szociálisan morálisak. Távol állt tőle Tolsztoj epikájá- jának hatalmas érzékisége, de nem idegen tőle érdeklődése a testi élet iránt. Hőseit az öntörvényű előkelőség, szellemi nemesség, az eszményi szabadságvágy vezérli. Az orvos-alkattani szemlélet, az emberben lakozó „isteni jelleg”, a lélektani ábrázolás érdekli. A szellem animális féktelenségét nem engedi feltörni az önalakító heroizmus, az éber intellektus. (Tolsztoj epikus teljességű művészetének hatása átütően az Iszonyt követő regényekben jelentkezik!) Tolsztoj nem próteuszi lélek, aki a művészi alkotás minden fajtáját érti és kísértését érzi. Az életútról letérítő divatokat zűrzavarnak, szélhámosságnak tartja. Nála az élet és a műhely változatlan. Élet és tehetség összhangja adja műveinek idő fölötti epikai jellegét Az újkori művészt jellemző tulajdonságai is vannak. Nálunk talán csak Móricában volt meg hasonlóan a biológiai méltánylás, megértés, távlatba helyezés képessége. Vronszkij viszonya Levinhez sok tekintetben rokon Báthori és Bethlen Gábor kapcsolatával. Nyehlju- dov zavara ellen küzdve, mindig az igazat mondja, a legményebb őszinteséggel. „Ez a nagyszerű biológiai érzék, s az igazság kimondásának önmaga ellen begyakorolt szokása teszi Tolsztojt az újkori alkat- s állapotrajz tán legnagyobb mesterévé.” Dosztojevszkij pszichologizmusából bújtak ki a XX. századi lélektani iskolák, mint az ő kifejezése szerint, az orosz írók Gogol Köpönyegéből. Tolsztoj a század orvos-alkattani iskolájának lehetne őse, így Némethé is. Alakjait lelkűknél mélyebben, biológiai magvukban ragadja meg. Vronszkij villogó foga, korai kopaszodása, Anna Karenina csészét tartó, remegő keze az elálló kisujj al, amely kedvesét ingerli, szerelmük, gyötrődésük ebből a „magból” hajt ki. Gondoljunk az Iszony alakjaira. Takaró Sanyi kemény, tömzsi kezére, diónyi, meleg lében forgó szemére, amely cigányosan kedveskedve mintha olvadt magja lett volna a párolgó testnek. Tolsztoj egyik levelében írja a Kaukázusból: „Az alkatom erős, de az egészségem gyenge”. Németh szerint ez u 17
