Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szokolay Károly: Az amerikai néger költészetről
Az amerikai néger költészetről Gyönyörű néger spirituálék, munkadalok, egy rabszolgasorból keservesen felszabadult, de igazi emberi jogait még ma sem elnyert nép oly jellegzetesen szomorú dallamai vagy vad, szenvedélyes dalai idéződnek fel bennünk mindenekelőtt, ha az Egyesült Államokban élő négerek költészetére gondolunk. Költészet és zene ez együtt, s méghozzá elválaszthatatlanul. A tájékozottabb olvasó a legnagyobb és századunkban élt amerikai néger költő nevére és néhány versére is visszaemlékszik: Langston Hughes-éra, rajta kívül azonban alig tud valakiről. Pedig az Egyesült Államokban a XVIII. századi afrikai néger rabszolgakereskedelem idejétől kezdve jelentős, önálló jelleggel rendelkező műköltészet is vi~ NAOMI LONG MADGETT (1923—): Nocturno Nézd, milyen sötéten települ arcomra az éj, milyen mélyen, erősen, jel nem zavarva áradnak lelkem jolyói. Dalom meg nem szelídített árnyain át elfeledett dzsungelek ritmusa lüktet, s kiáltásom titkos éjféli madarak éles hangja. Bánatom cobolyszín völgyei fölött füstös kezeim szűz örömök piramisait rakja, rakja. Nézd, mily gyöngéden húzza az Űr a föld felett fekete takaróját. Azt mondod, nem vagyok gyönyörű? Hazudsz! rágzik, hogy azután a XIX. század végére és főleg a XX. századra az amerikai fehér költőkével azonos színvonalra emelkedjék. A fekete amerikai költészetet eredetiben olvasó idegen szomorúan állapítja meg, hogy ennek a lírának még a legjelentősebb képviselői is kimaradtak a legtöbb, USA-t reprezentáló költői antológiából. Illő tehát megismerkednünk velük. Nem meglepő, hogy az amerikai írásos néger költészet először az északi államokban jelenik meg, mivel ott a rabszolgák némileg nagyobb szabadságot élveztek, mint délen, s kévésüknek valami tanulási lehetősége is volt. Az erős szabadságvágy szinte minden korabeli néger költő versén átsüt, gyakran az elragadtatással elképzelt túlvilág! felszabadulás reményével. Ilyen költők voltak Phillis Wheatley (1753?—1784), akit Szenegálból raboltak el a rabszolgakereskedők és adtak el Bostonban egy John Wheatley nevű szabónak, vagy George Moses Horton (1797—1883), aki többek közt a Szabadság reménye címmel írt verset, melytől azt remélte, hogy elég pénzt keres vele saját szabadságának elnyeréséhez. Ezek a költők és társaik, bár mondanivalójuk koruk leghaladóbb, legégetőbb kérdéseit fejezi ki, még nem találták meg az ehhez illő, s csak rájuk jellemző költőd formát, ami burjánzóan gazdag népiköltészetükben mindig jelen volt és jelen van. Ehelyett a kor népszerű költőinek: Alexander Pope-nak és a többi XVIII. századi angol klasszicista költőnek a hangját és stílusát vették át. Változás ezen a téren Paul Laurence Dunbar, Arthur Davis és Ulysses Lee lírájában következik be, akik egyrészt amerikai néger dialektusban írják versüket, ami lehetőséget ad nekik a bonyolult, néger dzsesszre jel— LANGSTON HUGHES (1902—1967): Álom-variáció Karom szélesre vetni, ahol süt a nap, pörögni táncban, míg a nap elszalad. Nagy fa alatt pihenni, ha az est leszáll, s az éj ragyog feketén, úgy mint én — ezt álmodom én! Karom szélesre vetni Nap arca alatt, táncban pörögni, míg csak homály marad. Sápadt est. . . magas fa áll feketén ... Gyöngéd, sötét az éj, úgy mint én. lemző, olykor szinkópás ritmusformák használatára, és már nemcsak énekkel vagy hangszeren visszaadható dallamok kifejezésére. Századunk harmincas éveiben érte el ez az irányzat a tetőfokát az Egyesült Államokban, amelyet azóta is néger reneszánsznak vagy harlemi reneszánsznak neveznek. A néger kultúra elismerése már ennek előtte is megindult az USA-ban: olyan amerikai írók, mint O’Neill, Sherwood Anderson, Dubose Heyward vagy William Faulkner ábrázolják belső gazdag világukkal és ősi kultúrájukkal együtt a feketéket. Ebhez járult Louis Armstrong, Duke Ellington és más zseniális néger zenészek hallatlan népszerűsége is, ami segített a néger írókra is felhívni a nagyobb figyelmet. Addig a fekete írók, művészek meglehetős elszigeteltségben éltek, mivel a faji megkülönböztetés itt is, mint az amerikai élet DUDLEY RANDALL (1914—): Az olvasztó tégely Van egy varázsos olvasztó tégely, ahova nőként, férfiként beléphetsz, mint cseh, görögi, skót, s kilépsz amerikaikéntJohann és Jan, meg Jean, Juan, Giovanni és Iván bemegy és frissen keresztelve jön mint John — egymás után. Néger Sam figyeli és így szól: „Én már sokkal előbb itt voltam!” Csakhogy kilökték szegényt idő előtt. S akárhányszor próbálta, újra kilökték a tégelyből Sam-et. „Magánolvasztó! Tágulj innen! Ide fekete mocsok nem jöhet!” Végül ezredszer is kilökve szólt Sam: „Érte fityinget nem adok. Fenébe vele. Tetszik nem tetszik: vagyok, aki vagyok.” 13
