Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Képzőművészet
mosódó hangulati romantikájában, Don Quijo tóját megoldásban, ötletekben is gazdag változatokban ... Martyn nem rajzolja meg, amit az író, a természet vagy a népi ízlés tökéletesebben megalkotott. A valóságból indul ki, de újra is fogalmazza. Nem analizál, hanem szintézist teremt: embert, természetet, földet, érzelmet formál eggyé. Ahogy ebben a mi világunkban közelebb kerülnek távoli világok, úgy fut egymáshoz Martyn képzeletében a sokszor bejárt (kasztíliai fennsík és a bojtorjánt nevelő Kapós-vidék, s nő a somogyi vagy éppen katalóniai határ bogáncsa lóvá, lovaggá, Don Quijotévá, lesz a szélfútta kóró egyszeriben ló, lovag, látomás. És még milyen biztos kézzel felvetve! Amennyire ellene van Martyn a hatalmasságoknak, olyan megejtő a rajzbeli gyengédsége, amennyire kerüli az érzelmességet, olyan kitartó a határozottságiban, bátorságban. Nincsenek vakmerő vállalkozásai, nincsenek elfogult feloldódásai, de a gondolat szigorúságát, a rajz szerkezeti fegyelmét az önző és szubjektív Én elé helyezi. Minden képe kitárulkozás a világ, az élet szépségeire, s mégis szemérmes befelé fordulás. És így egy ő: a végleteiben.” Ma is így látom. S az embert ma sem tudom elválasztani Martynban az alkotótól. Ami a munkáit jellemzi, az emberre is érvényesek. Képei, rajzai, szobrai, porcelánjai azokat a törvényeket, parancsolatokat, rendszert, rendet mondják számomra, amit találkozásaink a pécsi múzeumokban, a Szépművészetiben, a Gellért presszójában, műtermében, vagy éppen a Magyar Képzőművészek Szövetségében, otthonában, bárhol. És nem törvényeket, nem parancsolatokat, nem rendszert, csak rendet a világban. Korunk egyik nagy feladata, hogy helyére tegyük a dolgokat. Rendet teremtsünk a romokban. A kis balaton- györöki ház kertjében, ahová Martyn nyaranta visszatér, épp oly rend van a vadon nőtt fűben, mint a budai vendégszobája biedermeier asztalán, vázlatfüzetei épp olyan rendben feküsznek egymáson, mint amilyen egyensúly uralkodik képein, színben, formában, vonalrendsze- rekben. A felépítés rendje ez, egyetlen kivétellel: amikor a megbomlott rendről beszél, tébolyult embertelenségről, ember és ember, ember és természet megrendült világáról. A rend az igazságos értékeléssel jár együtt. Martyn azokat is támogatta, akik nem őt követték, akiknek a művészetével nem értett egyet, de értéknek tartotta őket. Igazságot tett gyermekkori élményével Berzsenyivel, amikor történelemkönyveink, mint a nemesség riasztó példáját idézték a költőt itt, igazságot adott Kassáknak nagyszerű portréjával, amikor Kassákot megkérdőjelezték, igazságot adott Fülep Lajosnak, amikor még kevesen sejtették értékét, igazságot adott a porcelánnak, amikor a Zsolnay-gyárban korszerű formát és dekorációt teremtett, igazságot adott útszéli fenyő- tobozok architekturális szépségének, s mint valamikor Van Gogh, félcipők plasztikus formáinak, tájaknak, városoknak, apró virágoknak, az emberiség nagy megmozdulásainak, elesetteknek és kiemelkedőknek, befogadottaknak és számkivetetteknek. Csak a hazugságnak, kép- mutatásnak, pöffeszkedésnek, álszentségnek nem ad igazat. Humanitása sohasem zárta ki ítéleteinek szigorúságát. Jóakarata sohasem zárta ki tartózkodását az igazságtalanságtól. Rend és igazság, együtt jár a tisztasággal. Ha csak teheti, Pesten, vidéken minden kiállítást megnéz, s számon kéri. És hányszor mondta: maszatolás, nem tiszta munka! Az érzelem és gondolkodás tisztaságát a tiszta művészi megformálásnak is példáznia kell. A mi tanulóéveink tiltották a radírozás nyomot hagyó korrekcióit, az elkenést, színek piszkos, zsíros, zavaros egyvelegét. Hivatkozhatnánk most Martyn mesterére, Rippl- Rónai képei tisztaságára, párizsi barátaira, de környezetét ő választatta vagy tagadta meg. Az igényességet 3
