Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - KÖNYVESPOLC

Munkájában a televízió, a XX. sz. nagy találmányának megszületésétől indult el, majd ismertette a hazai televíziózás megindulását és fejlődésének kezdeti szakaszát. Ezt követően foglalkozott elterjedésének okaival, amelyek a szerző szerint a következők: az emberek nagy többsége kényelmesen, a családi otthonban akar szórakozni; a televízió rengeteg, s állandóan friss információt nyújt; segíti a közművelődés által végzett ismereterjesztő munkát, s az iskolai oktató-nevelő munkában sokoldalúan hasznosítható.

Az okok vizsgálatát az ezekkel összefüggő következmények elemzése követi. A pozitív és káros következményeket egyaránt érintette. Kimutatta, hogy a közvélemény egy részének balhiedelmével ellentétben a televízió pozitív, előremutató következményei a dominánsak. A szerző ezt a következőkben látja: amióta a televízió meghonosodott, növekedett az emberek tájékozottsága; szélesedett érdeklődési köre, bővült ismeretanyaga; fokozódott társadalmi aktivitása; növekedett az olvasók száma; újfajta klubok születtek; a képernyő bekerült a tanterembe, megszületett az iskolatelevízió; megújult a rádió, a film és a színház, s ezek olyat igyekeznek adni a nézőknek, amit a televízió nem tud.

Könyvének gerincét annak elemzése alkotja, hogy iskolai és családi nevelésben milyen funkciót tölt be a televízió, melyek a pozitív és negatív hatásai, s melyek a lehetőségei. Fejtegetéseiből kitűnik, hogy a nevelés valamennyi területe — a testi, az értelmi, az erkölcsi, a közösségi, a hazafias, a munkára, a szocialista humanizmusra, az esztétikára, a tudományos világnézetre való nevelés — hasznosíthatja a televíziót.

Ma már egyre elfogadottabb a szakemberek azon álláspontja, hogy a tv-nézést is tanulni kell. Nem véletlen tehát, hogy a könyv írója mondanivalóját a nézővé nevelés szempontjainak felvetésével zárta. Ez rendkívül fontos, mivel a tv-nézésnek szinte valamennyi káros következménye a műsorok tudatos kiválasztásának hiányával függ össze — állapította meg a szerző. A tv műsorainak helyes kiválasztásához éppen ezért pedagógiai, egészségügyi és szakesztétikai szempontokat adott.

Nagy Andor munkájának jelentőségét — azon túlmenően, hogy a hazai szakirodalomban elsőként foglalta össze a televízió pedagógiai kérdéseit — a következőkben látom: segít leszámolni két végletes, helytelen megítéléssel, amely szerint a televízió a nevelésben csak pozitív, illetve csak negatív, romboló hatású lehet. Öva int attól, hogy a televízió szerepét a nevelésben abszolútizáljuk. Ez azt jelenti egyrészt, hogy a televízió nem pótolja magát a nevelőt, másrészt műsora önmagában véve még nem nevel, meg kell tanítani a gyermekeket a televízió helyes nézésére. Ez viszont az iskola és a család feladata.

Nagy Andor munkáját olvasmányos stílusa, gördülékeny előadásmódja következtében nemcsak a szakemberek, hanem a nevelők, a szülők, a tv-néző közönség is haszonnal forgathatják. (Tankönyvkiadó, 1977.)

Szecskó Károly

KR1SIÓ GYULA

Az aranybullák évszázada

A feudális széttagoltság előrehaladott viszonyaihoz szokott, 1147-ben, a második keresztes hadjárat alkalmával III. Kon- rád kíséretében Magyarországon is megforduló Freisingi Ottó püspök bámulattal, s talán némi túlzással jegyzi fel munkájában: „Fejedelmüknek pedig (a magyarok) valamennyien úgy engedelmeskednek, hogy mindegyik bűnnek tartja nemcsak nyílt ellentmondással megharagítani, hanem még titkos suttogással is megsérteni. Innen ered, hogy bár az említett ország hetven vagy több megyére van osztva, minden jövedelemből a haszon kétharmad 'része a királyi kincstárt illeti meg, csak egyharmad az ispáné, és oly nagy területen a királyon kívül senki sem mer pénzt verni vagy vámot szedni. Ha valaki az ispánok sorából a királyt bármily kisebb dologgal is megsértené vagy ha ezzel csak igazságtalanul vádolták is, bármily alacsony sorú az udvarból küldött szolga, ... megragadja, bilincsbe veri, s különböző kínzásokra elhurcolja. A fejedelem nem kér, mint nálunk

szokásos, ... puszta akaratát tartja mindenki igazságosnak. Ha pedig valamikor a fejedelem sereget akar vezetni, mindnyájan ellentmondás nélkül, mintegy egy testbe egyesülnek.”

Fél évszázad múltán, az 1200-as évek elejétől, e jeles és viszonylag szilárd hatalom egyre látványosabbá váló hanyatlásának lehetünk tanúi. 1213-ban összeesküvők végeznek Gertrud királynéval, a század utolsó harmadában pedig már a királyra is kezet emelnek és IV. Lászlót, III. Andrást nem is egyszer vetik fogságra, végül attól sem riadnak visz- sza, hogy az Anjou-dinasztiából állítsanak Martell Károly, illetve Károly Róbert személyében trónkövetelőt. Mi az oka, honnan és miből ered a magyar király hatalmának e szörnyű hanyatlása, hogyan, hol és mint szabadult el a pokol? Ezekre a kérdésekre keres és ad választ a mindvégig tudományos igénnyel írott, ugyanakkor fordulatos és izgalmas, nagyközönségnek szánt művében, a tehetséges fiatal, egyben kiváló történész, Kristó Gyula.

Az idézett jelenségekre a jeles fiatal történész szerint döntően és elsősorban a nagybirtok előretörésében, illetőleg még pontosabban szólva: a nagybirtok királyi hatalom rovására történő előnyomulásában keresendő a magyarázat. A nagybirtok előretörése és megerősödése pedig — mint rámutat — tipikus, törvényszerű folyamat az európai feudalizmusban. Hátterében a földművelés uralkodóvá, intenzívebbé, egyben jövedelmezővé válása áll, ami egyre több és nagyobb birtok megszerzésére sarkallja az urakat. A dolog politikai oldala pedig, hogy céljai elérése érdekében az uralkodó egyre növekvő mértékben kénytelen kielégítem úri és nagyúri alattvalói birtokéhségét, ez pedig kikerülhetetlenül a királyi birtokok szétaprózódásához, az uralkodói hatalom anyagi bázisának összeszűküléséhez, még tovább menve, a király által képviselt hatalom megingásához, válságához vezet. Mindez persze nem máról holnapra, főleg nem azonnal megy végbe, a birtokok nem egyszerre esnek ki a király kezéből, ugyanakkor a nagybirtok érdekét képviselő erők útja sem rózsákkal párnázott csatatér, hogy Mikszáth-fól vett fordulattal éljünk.

A magyarországi nagybirtok lassú, szívós előretörése a XI. században kezdődik. A XII. század elejétől főként a hadjáratok és a feudális terjeszkedés növelik erejét. Súlyának számottevő gyarapodására azonban csak a XII—XIII. század fordulójától kerül sor. A gazdasági alapot ehhez a földművelés (gabonatermesztés) meghatározó jelentőségűvé válása adja, ami a XIII. század elejétől a birtok, illetve á mezőgazdaságilag hasznosított föld árának addig soha nem tapasztalt növekedését eredményezi.

A szellemet a palackból tulajdonképpen III. Béla (1172— 1196) ereszti ki, amikor 1193-ban az Adriai-tenger közelében, a horvátországi Gvozd sziklás hegyei között fekvő Mod- rus megyét földjeivel, összes tartozékaival és jövedelmeivel együtt szeretett hívének, Bertalan comesnak adományozza. Királyaink azelőtt sem voltak szűkmarkúak, ha a hadi dicsőség és a vitézi tett elismeréséről volt szó, arra azonban, hogy valaki egyszeriben egy egész megyét kapjon, eladdig nem volt példa, sőt arra se igen, hogy aiz adomány várbirtok legyen. A valóban fejedelmi ajándék már önmagában is jelesen utal a nagybirtok megerősödött voltára. Kapóra jön azonban, hogy Béla halála után fiai, Imre és Endre nem férnek meg, hanem harcot kezdenek egymással. Hogy híveket szerezzenek, Imre se, Endre se takarékoskodik az adományokkal. Jóformán egy évtized sem telik el, s a harci zaj közepette egy, a királyi haltalomhoz mérten is jelentős vagyonnal rendelkező nagybirtokos réteg lép színre, amelyet már nem lehet a régi módon kormányozni. Annál kevésbé, mert időközben öntudata is kialakul. így esik, hogy II. Endre uralomra lépése után már valósággal kormányprogram a királyi birtokok szétosztogatása. „A királyi felség bőkezűségét semmi sem szoríthatja határok közé, és az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke az, hogy nincs mértéke” — hangoztatja Endre egy 1208-ban kelt oklevelében.

Ám a dolog természeténél fogva, a királyi birtokok „elherdálása” sem mehet összeütközések, harcok nélkül végbe A megadomámyozottaik örülnek a jó világnak és szívükbe zárják Endrét. Akik hiába tartják a markukat, szívják a fogukat és ellenzéki tömörüléseket hívnák létre, amellett a birtokok szétoszitogatásának vagy ahogy másként szokás nevezni, az adományrendszer elburjánzásának elvi ellenfelei is vannak. Ugyanakkor a kiesett bevételek pótlására az uralkodónak új jövedelemforrások után kell néznie, ez a magyarázata Endre tankönyvekből is jól ismert regálépolitikájá_ nak. És végül: a magyar királyi birtokok sorsa már ebben a korban sem minden vonatkozásban, minden tekintetben bel- ügy.

62