Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Für Lajos: Tájtörténet monográfiák

tárása áll. De folynak ilyen kutatások a KSH történetstatisztikai csoportjában, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, egyes egyetemek és főiskolák (Debrecen, Szeged, Eger) történelmi tanszékein Ls. E munkálatok eredményeként több publikáció is napvilágot látott már. Történtek más természetű lépések is a kutatások szorgalmazására. A Magyar Agrártudományi Egyesület egykori agrártörténeti szakosztálya pl. 1969-ben Szombathelyen tájtörténeti konferenciát rendezett, kimondottan azzal a célzattal, hogy a figyelmet fokozottan a hiányok pótlására irányítsa. Ennek volt a folytatása a Sopronban, majd Esztergomban rendezett tudományos jellegű tanácskozás. Ezek a kezdeményezések azonban egy időre elakadtak, ám napjainkban ismét megéledni látszanak. Nemcsak az újjáéledt szakosztály konferenciáin, hanem a dél-dunántúli megyék (Baranya, Somogy, Zala és Tolna) által kezdeményezett, s kétévenként sorra kerülő tudományos tanácskozások keretében is szerepelnék ilyen jellegű kérdések. Legutóbb (1977 őszén) éppen a siófoki tanácskozáson hangzottak el igen figyelemre méltó előadásók.

E rövid tanulmánytörténeti áttekintés után néhány elvi-elméleti kérdést kell felvetnünk. Elsőként talán azt, hogy mit is kutat az agrártörténet-írás táj történeti „ágazata”? Egyáltalán: mi a táj? A fogalom sokféleképpen értelmezhető, hiszen egy-egy táj, tájegység megközelítésének és értelmezésének többféle módja lehetséges. Magától értetődő, hogy mást jelent a festőnek, akire a táj esztétikuma hat, mást a turistának és a geográfusnak, a növény- és állattanosmak. Mást szemlél a tájban a katona, akinek az hadműveleti terep csupán, s merőben mást jelent a gazdaságpolitikusnak, aki abban a fejlesztés lehetőségeit kutatja. És mindezektől eltérő tartalmakat hordoz a táj fogalma az agrártörténész számára, aki annak jellegzetes agrármúltját szeretné feltárni.

Az agrártörténész, aki a tájat is történetében szemléli, a termelés jellegzetes történeti meghatározóit, a termelési és termesztett kultúrák sajátos jellegét és formáit, fejlődésüket, a termelést végző ember helyzetét, társadalmi viszonyait vizsgálja. Számára tehát a táj elsősorban az agrártermelés földrajzi-történeti keretét jelenti.

A tájak azonban ebből az aspektusból nézve is sokfélék lehetnek. Mégis a szélső pontokat tekintve, a tájak két alapkategóriába sorolhatók: nagy általánosságban beszélhetünk makro- és mikroagrártájakról. Mak- rotájak altt azokat a nagy, földészre vagy földrészekre kiterjedő termelési zónákat értjük, amelyekben a termelés alapjellegét egy-egy növényféleség vagy éppen az állattenyésztés határozza meg. így beszélhetünk gabonatermelő (Európa és Észak-Amerika), állattenyésztő (Közép-Ázsia és Ausztrália), rizstermelő (Dél- és Kelet- Ázsia), kávé- és gyapottermelő (Dél-Amerika) vagy éppen déligyümölcs-termelő (Dél-Európa és Észak-Afrika) makrotájakról. Természetesen nem arról van szó, mintha az említett tájakon csak gabonát, rizst stb. termelnének, hangsúlyozni azt kívánjuk csupán, hogy a mak- rotájak agrárjellegét egy-egy növényféleség termesztése vagy az állattenyésztés szabja meg.

A makrotájakon belül azután a termelés differenciálódásával párhuzamosan számos, sajátos jellegű mikro- táj keletkezett. Ilyen jellegzetesen hazai mikrotájnak tekinthetjük pl. egyik-másik hagyományos borvidékünket, a tdkaj-hegyaljait, egrit, pécsit, mórit stb., aztán a hevesi dinnye, a szabolcs-szatmári alma, a szegedi és kalocsai fűszerpaprika, a makói hagyma, a somogyi burgonya termesztési övezetét vagy az állattenyésztéséről

híres nyugat-dunántúli avagy éppen a bonyhádi, Kapós- völgyi táj fajtákat, tenyésztő vidékeket. A mikrotájakra ugyanaz érvényes, mint a makrotájakra: a szóban forgó növényféleség vagy állatfaj csupán a termelés alapjellegét határozza meg; a mikrotáj nem monokultúrás tehát.

Vajon milyen tényezők tették lehetővé, hogy az agrárfejlődés bizonyos fokán jellegzetes tájegységek, tájkultúrák jöhettek létre? Aligha kell hangsúlyozni, hogy mind a makro-, mind a mikrotájak létrejöttében számos, koronként és tájanként is eltérő körülmények játszottak szerepet. Közülük itt három lényegesnek látszó mozzanatra szeretnénk utalni.

1. Természetföldrajzi adottságok

A készen kapott természeti körülmények a fejlődés alacsonyabb fokán játszottak meghatározó szerepet. Olyan adottságok ezek, melyekkel csupán élni kellett a táj emberének. Ide kell sorolni a nagyon fontos klimatikus viszonyokat, hiszen, az agrártermelés, az egyes növényi és állati kultúrák szempontjából távolról sem közömbös, hogy az adott tájnak csapadékos vagy száraz-e az éghajlata, hogy ott mennyi a napfényes órák száma, milyen a hőmérséklete, annak ingadozása. Az sem mindegy, hogy a tájnak milyen a természetes növénytakarója. A termelés kezdetlegesebb történelmi szakaszában döntő szerepe a táj, a talaj és felszíni-domborzati viszonyainak; ezen belül annak, hogy ott kötött vagy lazán kötött, erdőségi vagy mezőségi, vályogos, agyagos, homokos vagy kavicsos talaj féleségek találhatók-e. Az új- és legújabb korban, ha csökkent is ezeknek a meghatározó jellege, szerepüket figyelmen kívül hagyni semmiképpen sem lehet.

Elegendő példaként megemlíteni: a futóhomok egyenesen predesztinálta, hogy a múlt század végi filoxéra- vész pusztításai után a Duna—Tisza közén jelentős szőlőkultúra jöhetett létre (a homok ugyanis a filoxérá- val szemben ellenállónak, immunisnak bizonyult, s ezért lendült fel a homoki szőlőtermelés).

2. Közgazdasági tényezők

Egy részüknek (amelyek a természeti adottságok közé is sorolhatók) jelentős szerep jutott a földművelés korai évezredeiben is. A jellegzetes tájkulúrák kialakulását a folyók és a meleg tengerek nemcsak a természeti adottságok előnyösebb volta révén segítették, hanem azáltal is, hogy az érintkezést és a szállítást, a termékcserét jelentős mértékben megkönnyítették. A közgazdásági tényezők fontos — és mind fontosabb — elemét alkotja a közlekedés. Az utak, az úthálózat, már az ó- és középkorban is eldönthették egy-egy tájkultúra keletkezését, szerepük kapitalizálódással, majd az ipari forradalmat követő vasúthálózat kiépülésével együtt pedig esetenként meghatározó erejű lehetett (a kecskeméti kajszibarack-termelés például nem lendülhetett volna fel nélkülük). Szorosan kapcsolódnak a közlekedéshez a piacviszonyok, annak a lehetősége, hogy hol, milyen módon és mértékben értékesíthető a megtermelt áruféleség és fordítva: milyen igényt támaszt a fogyasztópiac ellátó körzetével szemben. A pénzgazdálkodás növekvő szerepével párhuzamosan a termelés fontos feltétele lett a hitelellátottság, az ipar fejlődésével egyidejűleg piedig az eszközállomány színvonala és szükséglete játszott egyre nagyobb szerepet a termelésben.

3. Történelmi hagyományok

Egy-egy sajátos tájkulúra felvirágzását nagymértékben befolyásolták a történelmi hagyományok. Akár szőlő50