Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Képzőművészet: Tasnádi Attila, Egri Mária, Dömötör János és Chikán Bálint tanulmányai
Képzőművészet Búcsú és köszöntő: Martsa, Kántor Fájdalmas veszteség érte a közelmúltban művészeti életünket: hosszas betegség után elhunyt Martsa István szobrászművész. A 66 éves mester személyében jelenkori szobrászatunk egyik legmegbízhatóbb, szakmailag és etikailag egyaránt felkészült egyéniségét tisztelhettük, akinek negyedszázados munkásságát több magas kitüntetéssel, így Munkácsy-díjjal (1957, 1966) és érdemes művészi címmel (1970) ismerte el kormányzatunk. A felszabadulás előtti években fizikai munkásként villanyszerelőként dolgozó Martsa István Ferenczy Béni növendékeként végezte el a főiskolát 1945—50-ben, s ez igen szerencsésen befolyásolta tehetségének kibontakozását és alakulását. A kiváló mestertől nem csak a szerkezeti összefüggések felismerése és plasztikai prezentálása terén tanult sokat, de a személyiség jellemzői, az ábrázolandó lelkiállapot sajátosságainak visszaadását illetően is. Kiegyensúlyozott, humanista egyénisége, természetes könnyedséggel illeszkedett be a Ferenczy képviselte, nemesen klasszicizáló szobrászi felfogás kereteibe, amely szemléletét és kifejezőeszközeit tekintve megmaradt a természetelvűség talaján. Mindamellett Martsa nem elégedett meg a hagyományok egyszerű továbbvivőjének szerepkörével, hanem megpróbálta azokat aktualizálni, napjaink követelményeihez igazítani. Ebbéli törekvéseit főként a formálás területén figyelhettük meg, ahol a részletezéstől az ösz- szefoglalás, a mondanivaló lényegét kifejező, summás megjelenítés felé haladt. Nagy gondot fordított alkotásai forma- és tömegritmusának kialakítására; a formák fel- fokozásával, határozott tagolásával a tartalom kifejezésének adekvát lehetőségeit kereste. Tematikailag leginkább az ember foglalkoztatta: egyéniségét, magatartását, érzelmi állapotait dolgozta fel érmeken, kisplasztikákban és köztéri szobrokon. Legkedveltebb műfaja a portré volt, ahol a személyiség tipikus jegyeit leegyszerűsítő, egyéni sajátosságait pedig ellentétekre építő, dramatikus formaadással jelenítette meg. Különösen érdekelték történelmünk és irodalmunk nagyjai, azok az úttörők, akik új idők hírnökei voltak a magyarság számára (Kazinczy Ferenc, Vak Bottyán, Móricz Zsigmond). Művészérmeiben is elsősorban a habitus lelki vonásainak a kifejezése vezette; festői mintázásé, expresszív arcmásai így az ábrázoltak fizikai hasonlóságán túl, emberi és művészi magatartásukat is megsejtetik (Van Gogh, Leonardo da Vinci, Berény Róbert, Marx, Petőfi stb.). Változatos kisplasztikái oeuvre- jében az emlékműtervek mellett főként lírai zsánereket, állatszobrokat és mitológiai kompozíciókat találunk, bennük az élet szépségeiről és gazdagságáról, illetve filozofikus tartalmairól vall. Hangja olykor csúfondáros, ironizáló, megfigyeléseibe távolságtartását, kritikáját is beleépítette. Körültekintő kompozíció, homogén, erőteljes formálás jellemezte köztérre szánt, alakos munkáit is, amelyeket gondosan összehangolt a szobor környezetének léptékrendjével, természeti és építészeti adottságaival. Leg6
