Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre X.
TUDOMÁNYOS MŰHELY Megyénk irodalmi kistükre X. Szaitz Leó A magyar felvilágosodás színekben, törekvésekben, eredményekben oly változatos irodalmának egyik legsajátosabb alakja volt Szaitz Leó, akit — Alexovics Vazullal együtt — a kor szélsőségesen konzervatív egyéniségének tekintünk. Okkal, mert mindkettő szembenállt az auf- klärizmus progresszív szándékaival s mindkettő ártott is a haladó magyar irodalom egy-egy képviselőjének, ha módját ejthette. Szaitzot mégis jelentősebb, egyben árnyaltabb íróegyéniségnek kell tekintenünk Alexovicsnál. A magyar nyelv ügye melletti kiállása ugyanis a magyar felvilágosodás egészét meghatározó nyelvművelő programba illeszkedik. ★ Szaitz 1746. február 15-én született a Sopron megyei Kismartonban, az Eszterházy-család birtokán. Szülei német földről jöttek Magyarországra, akik — az idős Szaitz visszaemlékezése szerint — igyekeztek az új körülményekhez igazodni: gyermeküket magyar ruhában járatták s magyarul taníttatták. Magyar- és Erdélyországnak mind világi, mind egyházi Történetei c. munkájában írja: szüleim „engem kicsiny koromtól fogva mindenkor magyar ruhában járattak, a magyar nyelvet vélem mindjárt. . . megtanultatták, úgy, hogy most csaknem jobban tudom a hazám, — mint az anyám nyelvét.” Kismarton persze nemcsak magyarrá nevelte, egyúttal szemléletének is — konzervatív értelemben — meghatározója lett. Sajátos, akkor még virágzó vallásos barokk világ vette itt körül, amelynek béklyóitól később sem tudott szabadulni. Ez a környezet határozta meg sorsát akkor is, amikor tanulmányait befejezve belépett a szervita rendbe (1764), majd — már a rend jeutendorfi klastromá- ban — 1765. június 2-án szerzetesi fogadalmat tett. A szűkebb haza mellett személyiségét szintén erősen katolikus szellemben formáló környezet volt számára Bécs is. Bölcseletet, logikát, teológiát tanult itt jezsuita szellemben — lévén tanárainak többsége (pater Muszka, Pri- leszki, Smitt stb.) jezsuita rendtag. Egyetlen életírója, Leskó József szerint „akár a Pazmaneumba, akár a Teré- zianumba ment, mindig . . . magyar jezsuitákkal találkozott.” Műveit ismerve úgy tűnik: főleg a polémia mesterségét tanulta tőlük, az előadások különféle tanokat véd-' tek és cáfoltak s ezt a tanítványoknak is ki kellett pró- bálniok. S természetesen ez a bécsi jezsuita környezet nevelte tudatosan a felvilágosodás ellenfelévé is, hisz Bécs- ben az Aufklärung eszméi akkoriban már ismertek voltak. Aligha csak németellenességét kell észrevennünk egy későbbi műve alábbi mondataiban: „Veszt bizonnyá! az a magyar, kit a német segít. . . Bécs valóságos Szodoma szegény hazánkra nézve.” A magyar származású jezsuiták között akadt persze olyan is, aki a magyar nyelv s a magyar történelmi múlt iránti vonzalmat táplálhatta benne. Erre vallanak legalábbis azok az életrajzi adatok, amelyek szerint tanulótársai körében mindig magyarnak vallotta magát, illetve, hogy a Bécsben tanuló fiatal Szaitzot „gyakran látták Bécs könyvtáraiban kutatni”, sőt a bécsi könyvkereskedéseknek is gyakori látogatója volt, ahol „a régibb s újabb történeti munkákat” lapozgatta. És persze ez az orientáció terelhette figyelmét Mária Terézia testőrsége magyar tagjainak tevékenysége felé is, amelyben Szaitz ekkoriban mindössze a nyelvművelő programot s nem az auf- klärizmus magyar jelentkezését látta. Leskó József szerint egy, a testőrök által Olaszországból Bécsbe hozott francia nyelvű mű a bizonyság arra, hogy a magyar testőrírók hatottak a fiatal Szaitzra. A mű címe Historie des Revolutions des Hongrie volt (A magyarországi forradalmak története), Hágában jelent meg névtelenül, s szerzője a magyarságnak Béccsel szembeni alkotmányos küzdelmeit tárgyalja. Szaitz, aki nem tudott akkor még franciául, baráti segédlettel megtanulta a nyelvet, hogy a művet elolvassa. Kéziratban maradt Magyar Világ c. munkájában maga ír iratban maradt Magyar Világ c. munkájában maga ír erről: „Franciául nem értvén még akkor, hanem azután főképpen ennek a munkának kedvéért tanultam meg any- nyit, hogy a francia könyvet megértsem, ami nem igen nehéz annak, aki deákul tud, és egy hó alatt meg lehet annyit tanulni, ha valaki szorgalmatosán érte vagyon”. (Idézet Leskó József: Szaitz Leó, a katolikus újságírás magyar úttörője. Bp. 1898.). Alighanem igaz az a feltevés is, hogy már akkoriban megismerte Bessenyei Györgyöt, akiről később Igaz Magyar c. művében szokatlanul elismerő hangon szól, amikor a protestánsok magyarságának a katolikusokénál igaztalanabb voltát tárgyalja. Amikor jelen kora protestánsairól engedékenyebb hangon szól, akkor ezt Bessenyei egyik jelentős munkája alapján teszi. Ezt írja Bessenyeiről: „Az Pataki és Debreceni tanúló ifiúságnak jó neveléséről, és szép maga viseléséről lásd az 1779. E Bétsben kőltt HOLMIT, vagyis Holmi névű könyvet, mellyben Bessenyei György, a szerzője ezeket írja: »Hiszed-e, ha mondom, hogy köztök forogván nyolc esztendős koromtól fogva, soha életemben semminémű fertelmességről nállok még csak nem is hallottam. Amennyin voltunk a Pataki Collégyiumban kicsinyek, nagyok, azon ocsmányságoknak, sodomiáknak még csak neveiket sem tudtuk, mely51
