Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: A feleségem férje

A feleségem férje MOTTÓ: Az Alma: És Uram, mivel büntetéd a balga árulót, ki nem volt rest egy asszony- állat ösztönzésére bár, belém- harapni? Az Úr: Három kínnal sújtottam őt. A fogfájás kínjával, a bo­rotválkozás gyötrelmeivel és a házassággal. Az Alma: Ó Uram, be rette­netes a Te haragod. (Részlet M. Dách: A férfi tra­gédiája című tanulságos mű­véből). MOTTÓ: „Itt az ideje, hogy kijelentsük; a férfi, ha férj, akkor is ember!” (Részlet a Férjek Első Világ- konferenciájának kiáltványá­ból). MOTTÓ: „A humorista az Olymposz utcaseprője”. (ZEUSZ) Részlet egy házasság titkaiból VALLOMÁSTÉTEL ELŐTT Elgondolkodva a világ és a ma­gam értelmén, csendesen bak­tattam az életnek nevezett kanyar­gós kis mesgyén. Rezignáltan, a filozófia szürke pöttyös gondo­lat-labdáival zsonglőrködtem: feldobtam egy gon­dolatot, s ha nem kaptam el, ott egye a fene, baktattam tovább. Mert mi célja az én életemnek? — tettem fel a kérdést magamnak és rögtön meg is válaszoltam: „Semmi bará­tom, igazán semmi.. „Mész az úton, mész, de hová és minek és miért? Nem is látod, hogy a következő kanyarban mi vár rád, betegség-e, vagy halál, bánat-e vagy szomorúság? Elindultál öregem szü­letésed pillanatában, ezt dátumra is tudod, ez az egyetlen fix pont az éle­tedben, amibe megkapaszkodhatsz, de lám, még az sem adatott meg a számodra, hogy az utolsó dátumod tudjad, mire és meddig viszed . . . Igen. És ezt nevezik életnek .. . Két­ségbeejtő — sóhajtottam fel és a vi­lágból kiábrándultán, véglegesen megcsömörlötten vonszoltam magam tovább az élet ösvényén, amely egye­nesen a Jó utca 4/b alá kanyargóit, ahol be kell számolnom feleségem­nek, miért nem kaptam prémiumot, amikor pedig kaptam. Nem, egyáltalán nem érdemes él­ni. MITŐL BOLDOG EGY ASSZONY? — De jó ked­ved van — mondja a felesé­gem és gyana­kodva néz rám. — Miért muci virág, nekem nem lehet jóked­vem annak elle­nére, hogy a fe­leségem vagy? — kérdem vissza széles vigyorral. — ízléstelen a humorod — villan rám a szeme, aztán ismét és gyanak­vón összehúzódik. — Mitől van olyan jókedved? Lehelj csak rám! — Kikérem magamnak, hogy a feleségem, mint valami közlekedési rendőr, leheltessen. Vedd tudomásul, hogy fél liter örömet és még két deci derűt ittam meg, egy slukkra ■— mon­dom most már mérgesen, s ebben a pillanatban hirtelen eszembe jut: tényleg, mitől van nekem jó ked­vem? Néhány pillanatnyi tűnődés, s rájövök, hogy az égvilágon semmi okom sincs a különösebb jókedvre. Sőt, ha jobban belegondolok, inkább komornak kellene lennem, mert... És elkomorodom, eszembe jutnak a napi zűrök, a holnapi tennivalók, eszembe jut a nemzetközi helyzet, még jobban elkomorodom, egy múlt évi bosszúság, minden eszembe jut. Teljesen elkomorodom. Feleségem arca felderül. Látja, hogy már nem vigyorgok, ismét meg­fontolt és kimért férj és férfi vagyok. Most boldog, mert már nem idegesíti a gondolat, hogy az ő tudta és közre­működése nélkül én egyáltalán vi­dám lehetek . .. Ó, asszonyok, hát ti is voltatok leányok? — Hamisan énekelsz... — Mentél vol­na feleségül Sal- japinhoz — mor­dulok vissza és csak azért is kor- nyítom tovább az operaáriát...-— Borzalmas — nyög fel ne­jem és befogja a fülét. — A mindenségit neki... A han­gom nem tetszik, az állam mindig borostás, neked én egy rendetlen fráter vagyok, sőt megbízhatatlan is .. . A mennykőbe is, akkor mi a nyavalyának élsz velem? — Mert szeretlek — közli velem a tényt nejem olyan szenvtelen és tárgyilagos hangon, hogy egy szerel­mes film rendezője idegrohamot kap­na tőle. Pedig a rendezőnek fogalma sincs az életről. Megnyugodva borot­válkozom tovább és — nem énekelek. Valóban, kibírhatatlan hangom van — állapítom meg egyetértőén. Meg­győzött. Megint! A GALLÉROS PÁVIÁN — Hogy áll a ruhám? — kérdi a nő. — Most mit mondjak Szívem, az igazat, vagy ami neked lenne jó? . . . — óvatoskodik a férj. — Természetesen, csakis az igazat. Kiben bízhatna egy nő, ha nem a férjében. Fő az őszinteség. Szóval nem tetszik. . . Vacak mi? — néz kö­nyörgő szemmel az igazságra szom­jazva a nő. — Ugyan, azt nem mondtam, sőt nagyon kedves, ízléses, csak mintha... — Mintha .. . mintha ... Miért ke­rülgeted az igazságot? .. . Ronda. Nem tetszik. Ordenáré . .. Kész rö- hej . . . Ügy áll rajtam, mint tehénen a mini szoknya. . . Ismerem a szótá­radat, nagyon jól ismerem ... Örülsz, ha rosszat mondhatsz a feleségedről, boldog vagy, ha fájdalmat okoz­hatsz ... És amellett annyi ízlésed sincs, mint egy galléros páviánnak — és sírva fakad a nő. Az én nőm, kinek a férje lettem. Esküszöm, nem vagyok normális. Most ugrottam be kétszázötvenedszer ennek a buta trükknek, hogy legyek őszinte. Ügy kell nekem. Csak azt tudnám, hogy honnan szedte ezt a galléros páviánt? ÉNEKELEK 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom