Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Suha Andor: Önérzet

IRODALOMMŰVÉSZET

• •

Önérzet

Kétszer találkoztam vele: mindkétszer véletlenül. Először maga akart lopni, s ma sem tudnám megmondani, miért hagytam futni. Ügy látszik, erősebb volt bennem a kényelemszeretet, mint a bűnüldözési hajlam. Először: meg akart lopni. Másodszor, amikor meglátott, némi kis zavarral hozzám lépett és kérte, üljünk le valahová, el szeretne mondani egy történetet.

— Nemrég jöttem Kalocsáról, a börtönből. Mégis oda kerültem, látja. Igaz, ma már nem érdekes, de elmondom a teljes történetét.

Ránéztem a beszélőre, világért sem zavartam volna. Rágyújtott egy cigarettára, s folytatta.

— Húszéves koromig nem ismertem férfit, s huszonhárom éves koromban már az utcára jártam. Amikor a Sportvendéglőben dolgoztam, bejárt oda egy társaság. Köztük volt Sanyi is. Nagyon tetszett nekem, de nem mutattam. Ők mindig vicceltek engem, de ez a Sanyi sohasem. Csak olyan szépen, kedvesen nézett rám. Őelőtte nagyon szégyelltem, hogy takarítónő vagyok, söprőm az olajos padlót.

— De Sanyi nekem egyszer kezet csókolt, s akkor elmentem vele a lakására. Mondta, hogy beteg, de tudtam én, hogy mire gondol. Ám már ott tartottam, hogyha ő nem hív, hát én hívom őt. Sajnáltam is szegényt, hogy ilyen kedves butaságot lódított: beteg, főzzek neki teát. Vittünk fel rumot és főztem teát. Másnap ott maradtam, rendbe hoztam a lakást. Egy hónap múlva elvett feleségül. Azt mondta, hogy neki még érintetlen lánnyal nem volt dolga.

— Érdekes ember volt ez a Sanyi. Kevés beszédű, csendes. Ha rám nézett nagy, lázasan fénylő, fekete szemével, remegett a lábam, volt úgy, hogy rögtön le kellett ülnöm. Ha munka közben az éjszakáinkra gondoltam, melegem lett és elpirultam.

— Igaz, munka nélkül volt, de én szerettem. Loptam, volt, amikor kaptam a konyháról ételt, vagy én nem ettem, de neki mindig a legjobb falatokat vittem. Majdcsak megsegít bennünket az isten — gondoltam.

— Egyik reggel azt mondja nekem, ha valamelyik pali nagyon ragad rád, hozd haza az üzletből. Vetess vele piát, a többit bízd rám. Három napig nem vittem senkit, ekkor megpofozott. Két hétig egy idős asszonynál aludtam, a Százház utcában. Ő is azt mondta, hogy miért ne vinnék haza férfit. Mindenki ezt csinálja, az urak is! A mozik is erről szólnak.

— Délután hazaszaladtam. Kitakarítottam, s estére hazakísért egy ötvenéves ceglédi vasutas. Részeg volt az istenadta, összevissza motyogott, más semmi! Sanyi benyúlt a zsebébe, s az öt darab százasból kettőt elvett.

— Amikor először feküdtem le idegennel, azt hittem, vége az életemnek. Ha nem halok meg, nem ér az életem már semmit. Sanyi kérte, parancsolta, de biztos megutál, meggyűlöl, akár én magamat. De nem! Ettől kezdve még kedvesebb lett. A pénzből sok finom holmit vásárolt, színházba is mentünk, s az üzletbe már csak képmutatásból jártam be. És ott a legkényelmesebb a palikat fogni.

Azután kitanított a férjem a zse- bezésre. Ez már veszélyesebb volt.

— Tudja, azt nem vette be a gyomrom. Mindig órákig sírtam utána. Pedig a legtöbb részeg volt, s a pénzét sem merte keresni, mert a férjem megjelent hajnal felé, s úgy tett, mintha rajtakapott volna bennünket. Legtöbb vidéki, nős ember volt, örült, ha szárazon megúszhatta. Gyakran ők kínáltak pénzt, de a férjem ilyenkor nem fogadta el, csak ordított, s közben rám kacsintott, hogy én fogadjam el.

— A zsebtolvajlás veszélyesebb volt, de nem kellett lefeküdni.

— Amikor maga elkapott — fogta meg ismét a kezem — megfogadtam, hogy soha, soha többé! Sanyi újra megvert, egy hét múlva lebuktunk, titkos, üzletszerű kéjelgésért, a lopások is kiderültek. A férjemet a bíróságon kimentettem. Én kaptam három évet! Elvittek Kalocsára. Látott már maga őrültet? Tíz körömmel martam a falat. Mindig vele álmodtam, mindig sírva ébredtem. Aztán eljött a karácsony, a látogatási engedély. Istenkém, mindössze néhány perc, mi az egy szabad embernek, de mit jelent énnekem! Látni, hallani, érezni őt.

— Nem jött. Levelet és csomagot küldött. Így drága, úgy drága, s a végén: összeállt egy nővel, mert ő mégiscsak férfi, s hogy ne haragudjak.

— Két hónapig kezeltek a rabkórházban. Idegeim nem bírták ezt a borzalmas feszültséget. De meghalt bennem ő is. Hiányzott nagyon a gondolat: Sanyi. De már, ha akartam volna, sem éreztem semmit. Üres voltam, kiégett belőlem minden.

Gyógyulásom után a varrodába kerültem. Egy év múlva dicséretben részesítettek.

— Tudja, mi az: gyilkosokkal versenyezni? Gallérokat készítettünk, s esetleg tíz galléron függ, hogy harmadolnak, vagy negyedelnek bennünket. Hogy elengedik büntetésünk harmad- vagy negyedrészét. Egyetlen fenyítésem sem volt, s elhagytam a gyilkosokat is! Pedig náluk a harmad 3—4 évet jelent. Hajtottak, mint az őrült, de az én erőm nagyobb forrásból táplálkozott. Én nemcsak szabadulni akartam, de tisztulni is. A munka itt gyógyító balzsammá vált számomra.

— Kilencezer forintom volt, amikor szabadultam. Taxival jöttem Ka4