Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Krleza és a szocialista forradalmak
kinyilatkoztatja szocialista elkötelezettségét, amikor kimondja: a jövő útja az internacionalista virradás. Emlékvers is egyúttal ez a tizenkilenc nagypéntekét ünneplő költemény: a német munkásmozgalom nagy mártírjának, Kari Liebknechtnek emlékére íródott. A Piamennél csaknem egyidőben Krleza szépírói művel is hitet tett a proletárforradalom ügye mellett: Golgota címmel drámát írt, amelyben a közép-európai forradalmak leverésének okait vizsgálta. Az ötfelvonásos, az expresszionista dráma jegyeit hordozó színjáték a forrongó „Közép-Európában” „történik”, mégpedig „az 1919-es év húsvétja előtt”. S bár a színhely szűkebb körét is meg lehetne vonni — valahol a Rijeka—Pula—Trieszt határolta térségben, egy kikötővárosban, talán épp Pulában — mégis: amennyire ez lehetséges, annyira szükségtelen is, mert Krleza nyilvánvaló célja nem egy lokális munkásmegmozdulás eseményének felmutatása volt csupán, hanem a vérbe fojtott közép-európai proletárforradalmak bukásának eredőit felkutatni. Erre vall az is, hogy az élménygyűjtés forrásvidékéül is nagy területet választott: a volt Osztrák—Magyar Monarchiát, ahol az 1917-től a szociáldemokrácia opportunizmusa ellenére is erősödött a munkásság forradalmi aktivitása. Ez az aktivitás majd megtermi gyümölcsét is: az orosz proletáriátus forradalmának győzelme nyomán és hatására mind közelebb kerül a monarchia munkássága is a forradalom lehetőségéhez. A háború végén már eresztékeiben recsegő birodalom hamaros összeomlása pedig egyenlő a forradalmi cselekvés megindulásával: előbb a magyar polgári demok- j ratikus forradalom, majd a proletárdiktatúra győzelmé- ! nek lehetett tanúja a kortárs horvát író, illetve a catta- / rói és a pulai matrózlázadásra kellett felfigyelnie s még- inkább a „zöldkáder szocialista köztársaságot követelő felkeléssorozatára” (Horvátországban, Szlavóniában és a Szerémségben), mely — mint jeleztük — a frontokról, elsősorban Oroszországból hazatért katonaszökevények aktív forradalmi akcióinak eredménye volt. Ebben az élmény- és tapasztalati anyagban elvitatha- tatlanul az egyik legfontosabb réteg a magyar Tanácsköztársaság, majd annak leverésével kapcsolatos eseménysor. Krleza ezekben az időkben feltehetően kapcsolatban állott a magyar proletárforradalomban is részt vevő Fran- jo Ljustinával, aki a Tanácsköztársaság idején (1919. IV. 9. és VIII. 1. között) a Vörös Zászló horvát kiadásának, a Crvena zast avarnak főszerkesztője volt. Figyelemmel kísérte a magyar proletárforradalom eseményeit is, a fehér terror hatalomrajutását követően pedig a tiltakozó megmozdulások egyik szónokaként méltatta a magyar proletárforradalom jelentőségét. 1920-ban egy zágrábi kommunista gyűlésen mondott beszédet, amelyet a zágrábi kommunisták a magyarországi fehér terror elleni nagyszabású tiltakozó demonstrációnak szántak, melyen a párt belgrádi képviselője is jelen volt, s melyen Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg mártírhaláláról is kegyelettel megemlékeztek. A gyűlés így nőtt az európai ellenforradalmi akciók elleni tiltakozássá, amelynek súlyát Krleza egyórás beszéde adta meg. A beszéd drámai hatású bevezető mondataiban a fehér terror rémtetteit idézte meg: „A Dráván túl fékevesztett fehér terror van. Horthy admirális fehér csapatai... karóba húzzák a proletárokat. A vérfürdő részletei elmondhatatlanok, és a történelem nemzedékeken át emlékezetben tartja. A hajmáskéri táborban ezer proletárt ítéltek éhhalálra. Pesten éhező asszonyokra és gyerekekre lőnek. Hullákat görget a Duna, és számítások szerint már ötezer embert végeztek ki... legális úton. A magyar kommunistákat keresztre feszítették ...” A továbbiakban a proletárhatalom és a magyar értelmiség viszonyát vizsgálta, rövid áttekintést adott a magyar munkásmozgalom fejlődéséről, majd kifejtette: a mozgalom történetében mindenképp új fejezetet nyitott a Kun Béla vezette forradalmi szocialisták tevékenysége. „Ez a csoport — mondja Krleza — a megalkuvás nélküli osztályharc álláspontjára helyezkedett, és szóban és írásban egyaránt hadat üzent... a szociálpatriotizmus fekete—sárga és piros—fehér—zöld változatainak.” Az egyértelmű elismerés hangján fogalmazza meg e gondolatokat, illetve hangsúlyozza bennük „a megalkuvás nélküli osztályharc” jelentőségét a „szociálpatriotizmussal” szemben, s csak sajnálni lehet, hogy ezzel kapcsolatos fejtegetései részleteiben ma — a fentebb jelzett okból adódóan — nem ismeretesek. A szocialista forradalom lenini gyakorlatának igenlése és a proletáriátus számára a felszabadulásért és hatalom megszerzéséért folytatott harc szempontjából oly elsődleges és elkerülhetetlen osztályharc jelentőségének hangsúlyozása azonban — mint Krleza fejtegetéseinek eszmei erőssége — világosan kiolvasható ennyiből is ... A beszéd az alábbi, a magyar proletáriátus példaadó hősiességét méltató érzelemgazdag és a magyar proletárdiktatúra iránti szolidaritást kifejező mondatokkal zárul: „Az éhség, a blokád és az exponens antant seregek elleni harcban a magyar kommün hősként esett el. A csata elveszett, de nem volt ez az utolsó ütközet. A nagy szocialista átalakulás komplexumában, mely a történelmi Európában végbemegy, a magyar kommün eleste csak egyetlen széjjeltört kard. Mert ahogy az udvari marsaitok azzal a tudattal közölték a francia királyokkal a rájuk váró halál hírét, hogy a királyság eszméje a király halála ellenére is tovább él..., úgy mi hasonlóképpen hisszük azt, hogy a szabadság eszméje nem halt meg, sőt, újra fel fog támadni. A magyar kommünt leverték! Éljen a magyar kommün!” Ez a rövid összegezés csonka lenne, ha végül nem esne szó Krleza 1923-ban indított híres folyóiratáról, a Knjizevna republikáröl (Irodalmi Köztársaság), amelynek programját, tartalmát éppúgy a szocialista elkötelezettségű irodalom alapelvei szabták meg, mint korábban a Plamenét. A szerkesztő Krleza mellett főmunkatársa volt a lapnak a Jugoszláv Kommunista Párt alapító tagjainak egyike, August Cesarec. (maga is szépíró: novellista és regényíró), aki 1920-tól a Borba és a Kornn- nist c. lapoknál is vezető munkatársként dolgozott, sőt 1922-ben részt vett a Kommunista Internacionálé moszkvai találkozóján a jugoszláv párt képviselőjeként. De ott találjuk a szerkesztőgárdában a fiatalon elhunyt, igen tehetséges, magyar kapcsolatokkal is rendelkező Law Grünt, a festő- és grafikusművész Ljubo Babicot, a költő Dobrisa Cesaricot stb. A Knjizevna republika programjának legfontosabb momentuma 1923—24-ben a leninizmus népszerűsítése volt. Law Grün A materialista művészetszemléletről értekezett, majd Lenin a materializmusról és az empirio- kriticizmusról címmel írt tanulmányt, Krleza pedig nekrológban méltatta Lenin munkásságát. Megjelent a folyóiratban Lenin több írása is, az 1924. évi 5—6. összevont számot pedig teljes egészében Lenin emlékének szentelte a szerkesztő. Az 1923. és 1927. közötti évek jugoszláv irodalmi életében mindezek eredményeképpen a Knjizevna republika lett a szocialista irodalmi törekvések legfőbb fóruma, olyan orgánum, amely jól képzett munkatársi gárdájával a szocialista irodalom- és művészetfelfogás elterjedésének egyik legfőbb jugoszláviai tényezője lett... Lőkös István 77
