Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy József: Az egri munkásmozgalom előtörténete
resszus után a kezdeti lelkesedés csakhamar lecsökkent a munkáspárt vezetésében. A mozgalom legkiválóbb vezetőjét, Frankel Leót 1881 júniusában letartóztatják, bebör- tönzik, a pártvezetés pedig Csillag Zsigmond és Ihrlinger Antal kezébe került. Ezután a pártvezetés eszmeileg és politikailag bizonytalanná válik, megalkuvó politikát folytat, ami elégedetlenséget kelt a mozgalomban. Nem tudjuk, hogy Szabó és a Csillag—Ihrlinger-féle pártvezetés között ellentétes volt-e a kapcsolat, de tény, hogy a munkáspártnak sem az 1881 augusztusában megrendezett második kongresszusán, sem a harmadik kongresz- szusán (1887 április) egri küldött nem volt. Talán éppen a munkásságnak a kongresszuson is megnyilvánuló növekvő elégedetlensége eredményezte, hogy a pártvezetőség igyekezett erősíteni kapcsolatát vidéki megbízottaival. 1887. november 13-ra plakátokon és személyes agitáció útján Szabó Sándor választójogi nagygyűlést hívott össze Egerben, az „Arany Szőlő” mulatóban. A 60—70 főnyi, többségében iparosokból álló gyűlés Csiky Sándor országgyűlési képviselőt választotta meg a gyűlés elnökévé. Csiky Sándor Eger függetlenségi párti képviselője volt, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s utána hat évig várfogságot szenvedett. 1862-től ország- gyűlési képviselő volt, alapítótagja a Függetlenségi Pártnak, s minden szempontból radikális elveket vallott. A Csiky elnökletével megtartott ülésen Szabó Sándor mondott beszédet, s mindjárt kezdetén felolvasta az Általános Munkáspárt vezetőségének táviratát: „Hol jogokért küzdenek, ott győzni is szoktak. Éljen az általános választási jog. A pártvezetőség.” Az egész gyűlés az általános választójog követelésének jegyében zajlott le, s a végén határozatot fogadtak el, amelyben az országgyűléstől követelték az általános választójog bevezetését. A gyűlésen felszólalt Csiky Sándor is és kijelentette, hogy a választójog, a gyári ipartörvény és a vasárnapi munkaszünet tárgyalása rövidesen az országgyűlés napirendjére kerül. Az 1880-as évektől kezdve a Heves megyei munkás- mozgalom konkrét tényezővé válik, s ha nem is hallatja állandóan hangját és nincs kialakult szervezeti formája, mégis létezik és már kezdeti alakjában is sok gondot okoz a helyi vezetőknek. A munkásság újabb megmozdulása 1890. április 7-én következett be. Húsvét hétfőjén népes gyűlés jött össze a Dobó vendéglőben, ahol „hosszas és nem minden érdek nélkül való vitatkozás után” a gyűlés újból követelte a vasárnapi munkaszünet törvénybe iktatását. Ez a gyűlés szót emelt a kisiparosok érdekében is, amennyiben elfogadta azt a javaslatot, „hogy a törvény- hozás, valamint a kisebb tisztviselőkre, úgy a kisiparosokra is terjessze ki azon kedvezményt, hogy vagyonuk 300 forint erejéig bíróilag lefoglalható ne legyen”. Végül a II. Internacionálé felhívására elhatározták május 1-nek általános munkaszünettel való megünneplését, s ennek lebonyolítására egy 10 tagból álló bizottságot választottak. Ha figyelembe vesszük, hogy 1890-ben Egerben zömmel kisipari munkások voltak, akkor értékelhetjük igazán nagyra Szabó Sándor és néhány társa agitációs és szervező munkáját. Eljött az első május elseje. Már napokkal előbb plakát hívta fel az ünnepre a dolgozók figyelmét: „Munkásünnep! Május elsején, csütörtökön délután 2 órakor ösz- szejövetel a Petőfi nyári mulatóban. Eger munkásai! Elvtársak! Ti május elsejét azzal a renddel és azzal a komoly méltósággal fogjátok megünnepelni, amely a nemzetközi proletariátust, a felszabadulás felé folytatott útján lelkesíti, ezen világtörténelmi tüntetésnél az egri nevet fényesen lássák ragyogni, mutassátok meg, hogy önállóságra, szabadságra érett népként fogja magát minden egyes viselni. Ezt a rendező bizottság elvárja mindenkitől. Éljen a vasárnapi munkaszünet! Éljen a 8 órai munkaidő! Éljen a munkásnépek összetartó szövetkezése! — Az április 7-én tartott népgyűlés által választott rendezőség.” Aki azonban a plakátokról nem értesült volna a munkásünnepről, az megtudhatta az Eger című hetilap 1890. április 29-i számából, ahol az egyik cikkíró, miután már eleget szapulta a munkásságot, megjegyzi, hogy nem tudja, kikből áll a rendezőség, azonban „azt hisszük, tudja a rendőrség, s ez elég arra, hogy elejét vegye az eme értelmetlen demonstrációból könnyen származható visszaéléseknek. Különben majd élénk figyelemmel s érdeklődéssel fogjuk kísérni ezt az Egerben május elsején, „szent- heverdel napján” tartandó munkásünnepet.” Egerben ebben az időpontban már több száz főre tehető azoknak a munkásoknak a száma, akik valamilyen közösséget éreztek a munkásmozgalommal. Ebben az évben nagymértékben növelte számukat az is, hogy az akkor épülő megyei laktanyánál sok olyan pesti, s más vidéki kőműves dolgozott, akik már jelentős mozgalmi tapasztalattal rendelkeztek, s aktívan bekapcsolódtak május elseje megünneplésébe. Bár a helyi burzsoázia és a klérus mindent elkövetett, hogy a munkásünnepet megakadályozzák, vagy ha ez nem sikerül, a rendőri beavatkozást szükségessé tegyék, mégis kénytelenek voltak elismerni, „munkásaink maguk hatottak oda, miszerint rendőri beavatkozásra szükség egyáltalán ne legyen, amennyiben nemcsak a kivonulás, hanem a gyűlés lefolyása a legmintaszerűbb rendben ment végbe.” A gyűlés rendezősége már jóval az ünnep előtt bejelentette az ünnepséget a rendőrségen, s mivel az engedély megtagadására semmi jogot nem találtak, Horváth Béla rendőr-alkapitányt küldték ki ellenőrnek olyan felhatalmazással, hogy amennyiben bármily szabálytalanságot észlelne, a gyűlést oszlassa fel. Az Eger c. lap május 6-i száma a következőképpen írja le a munkásünnep lefolyását: „Munkásaink délután 2 óra tájban kezdtek gyülekezni az ún. Hóhér-part melletti térségben. Szinte élvezet volt nézni az erős, jól fejlett mészáros- és kovácslegényeket, henteseket, kéményseprőket stb., mindmegannyi fiatal munkaerőt. A rendező bizottság tagjait piros és fehér szalagjelvény és nemzeti színű karöv különböztette meg a többitől. Volt több nemzeti színű zászlójuk és egy hatalmas, vérpiros lobogójuk is, „Éljen az általános munkásszövetkezet” felirattal, mely az e célra készített munkászászlót jelképezte. Innen indult meg a mintegy háromszáz főre rúgó csapat — köztük számos nő is —, élén a rendező bizottsággal és Balogh Gábor zenekarával, mely a Rákóczi-indulót játszotta, legpéldásabb rendben a Petőfibe, melynek tetejére egy hófehér lobogó volt kitűzve. Mikor kiértek, a rendőrfelügyelő felhívta a 25-ös bizottság figyelmét, hogy figyelmeztessék a szónokokat, hogy miszerint kizárólag a tárgynál maradjanak, s hassanak oda, hogy különösen az éjjeli hazavonulás alkalmával a városban semmiféle rendzavarás elő ne forduljon, minthogy ezért a felelősség őket is terheli. Ennek megtörténte után az összes jelenlevők a piros zászlót zajos éljenzések között megkoszorúzták, aztán a gyűlés kezdetét vette. Legelőször is Szabó Sándor bizottsági elnök lépett az emelvényre, aki a gyűlést megnyitotta, üdvözölte a megjelent elvtársakat és elvtársnőket, s egyidejűleg tud- tul adta, hogy a gyűlés alatt a hatóságot Horváth Béla rendőr-alkapitány fogja képviselni. Őt követte Lesti Sándor szabóiparos, aki a következő határozati javaslatot olvasta fel: „Az 1890. május elsején Egerben tanácskozó 66
