Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - A Nagy Október zászlóvivői (Sereg József összeállítása)
amelynek kitöltése után Zalaegerszegre került, a hírhedt internáló táborba és innen is betegségére való tekintettel szabadult csak 1922. február 5-én. Ám a szabadulás sem jelentett politikai szabadságot, rendőri felügyelet alá került, heti két alkalommal is jelentkeznie kellett, és utazási szabadságát is korlátozták. Történelmi visszaemlékezéseiben kommunista szolidaritással rajzol hiteles képet a fehérterror kínvallatásairól, kegyetlenkedéseiről, a borzalmakról. Ezek a vallomások történelmilag igazak, túlzásoktól mentesek és irodalmi ihletésűek. Az ellenforradalom éveiből néhányat Szegeden, a nagyobb részt Budapesten töltötte, mindkét helyen a munkásmozgalom hű katonája volt, okos szavával, érveivel és szívével szolgálta az ügyet. Ekkor lett mindenki kedves „Kola bácsija”, akinek szavai és írásai egyaránt elkötelezettségről tanúskodtak. Jól értett ahhoz, hogy az illegális munka kereteiben mint „természetjáró”, a marxista eszmék felkészült propagandistája lehessen. 1942-ben tért újra vissza Egerbe édesanyjához és a nyilas rémuralom idején élete teljesen bizonytalan volt. A felszabadulás után azonnal jelentkezett a kommunista pártba és betegsége ellenére mindenütt élen járt a szocialista hatalomért folytatott harcban. Előadásokat tartott, tudományos kérdésekkel foglalkozott, történelmi tanulmányokat írt. 1944. december 21-től az Egri Levéltár vezetője lett. Feladatul kapta a fasiszta szellemi termékek összegyűjtését és megsemmisítését. A Magyar—Szovjet Művelődési Társaság első elnöke volt Heves megyében és 1946. március 1-én útjára indította a mai megyei pártsajtó elődjét, a „Heves Népét”. 1948-ban a szabadságharc 100 éves fordulójának ünnepségeit, 1952-ben pedig Eger ostromának 400 éves centenáriumát szervezte. Eger város múzeumának megszervezésében is oroszlánrészt vállalt. 1954. január 2-án halt még, éppen 63 éves korában. Munkássága kellő módon még nem ismert, sok értékes tanulmánya kéziratban fekszik, vagy éppen ismeretlenül kallódik. Életművét Szecskó Károly nagy szakértelemmel törekedett feldolgozni, áttekinteni, a teljes feldolgozás azonban még nem történt meg. Írásainak száma több száz, melyből kiemelkedő jelentőségűek a Heves megyei munkásmozgalom történetével foglalkozó tanulmányok, ezek pótolhatatlan értékű forrásmunkák. Legjelentősebbek: „Az őszirózsás forradalom és Kommün Heves megyében. — A Heves megyei munkásmozgalom kezdő kora. — Heves megye felszabadítása a Vöröshadsereg által 1944 őszén.” — Lenkey János hazatér. — Heves vármegye és a papi reakció (1526—1945) stb. Sajátos ízű írói stílussal rendelkezett. Tehetségéből, a szülői házból, Eger irodalmi világából és a munkásmozgalomól ötvözte egyénivé írásait, mely közül a jelentős többség tudományos és irodalmi érték marad, nekünk, hevesieknek külön kedves örökség. Befejezésképpen álljon itt a nagy évfordulón az eszme nagy zászlóvivőjének egyik rövid elbeszélése azért, hogy a szépíró Kolacskovsz- ky is szólaljon meg és bizonyítsa az irodalom, a művészet igazi pártosságát, pártos elkötelezettségét. A káptalan halai Páduai „Szent” Antalnak szüksége volt a halakra, hogy isten igéit hirdethesse nekik, mint ahogy az egri minoriták templomának a szentélymennyezet-freskója ábrázolja, az egri káptalannak azonban inkább táplálkozási célokra kellett a hal. Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, böjti napokon a hal egyetlen kanonoki asztalról sem hiányozhatott. Néhai Venczél Ede kanonok véletlenül előkerült utasítása szerint pénteken az étlap: „Előétel: sajtos omlett; ebéd: halikraleves, vajon pirított ponty, körítés, hozzá zöldborsó, burgonya, többféle saláta: utóétel: kétféle torta, krém, gyümölcs, borok, fekete kávé”. A papi asztalokra szánt halakat külön tavakban tenyésztették. Alsótárkányon is volt egy halastava az egri káptalannak. Ebbe a tóba eresztették bele még 1917-ben az alsótárkányiak a kenderáztatók vizét. A halállománynak persze alaposan befűtöttek. Rövid időn belül a hal, valahány, hassal jött fel a víz színére, amely istentélen- ség miatt a csendőrség egyszerre 52 parasztot jelentett fél az egri főszolgabírónak üdvös megleckéztetés végett. Mint fiatal közigazgatási gyakornoknak, a tömegtárgyaláson nekem kellett a jegyzőkönyvet vezetni. Főnököm világéletében katonai ember volt. Nap mint nap pontosan kilenc órakor fogott hozzá tárgyalni, ítéletet hirdetni, 11 órakor pedig vette botját, kalapját, s ment a Fáni nénihez, hogy a szokásos két pohár sörét elfogyassza. Fáni néni (hivatalosan özv. Smidl Sománé) valamikor híres egri szépség, a törvényszék, különösképpen a megyei urak úgy rajzottak körülötte, mint a méhek vagy a pillangók a rezedaszál körül. Az egykori udvarlók nem lettek közzá hűtlenek a hervadás idején, vénasszonyok nyarán sem, kis vendéglőt nyitottak számára előbb a plébánia mellett, majd a líceum hátánál, abba szoktak volt eljárni tízóraizni, délután tarokkozni. Délelőtt 11 órakor volt a friss csapolás, a csapolásnál pontosnak lenni egyenesen becsületbeli kötelessége az érdekelteknek. A megyei urak ezt különben az utánpótlástól, tehát tőlem is szigorúan megkívánták. Első megjelenésem alkalmával megtudakolta Fáni néni a nevemet, állásomat, fizetésemet; kikérdezett, mi a kedvenc ételem, becsülöm-e a sört? Hát persze! Fáni néni csak ezen előzetes puhatolózás után kegyeskedett engem is leltárba venni. Ezért félhősödött él a főnököm arca, mikor egy szép szeptemberi délelőtt a felemlített 52 vádlott felett kellett ítélkeznie. Hogy fogja ő az ügyet 11 óráig lebonyolítani? Mérges volt, kész belekötni az élőfába is. Az alsótárkányiakat szerencsére jófajta matériából gyúrta az ördög. Mert angyal vagy szent aligha avatkozhatott hozzájuk! Egy „szentjük” van összevissza, Nepo- muki János, az is képtelen felével fordul a falu felé. Szi- halomba kívánkozik inkább. A tiszta papírról ezek a parasztok oly folyékonyan olvastak, akár a vízfolyás. Tagadták persze a terhűkre rótt cselekmény elkövetését. Kezdett a főnököm arca kiderülni. Így remélhetőleg nem lesz sok irkafirka, hamar végzünk, az ítélet mindössze ennyi csak: „I—52. r. terhelteket felmentem a vád és következményei alól, mert tagadásukkal szemben bizonyíték fel nem merült.” Hanem (ó, hogy a tatár kösse a nyavalyásokat a hermec sziklájára!) a 17. r. terhelt beismerte ám a kihágást, a 46. dettó! Főnököm úgy elfújta magát dühében, akár egy kanpulyka: ebédig se végzünk az ítélet megszövegezésével. „1—16. r. terhelteket felmentem, mert tagadásukkal szemben bizonyíték fel nem merült, 17. r. vádlott, már mint X. Y. rk. 35 éves, nős, földműves, mezőtárkányi lakos ellenben azért, mert hogy beismerte a mezőgazdaságról és a mezőrendőrségről alkotott 1894: XII. t. c. 94. paragrafusának 1. pontjába ütköző kihágást, vagyis, hogy a kendert nem a hatóság által kijelöt helyen és megállapított módozatok mellett áztatta, az ugyanezen paragrafus első bekezdése szerint engedélyezett 50 K pénzbüntetéssel sújtatik stb... 18—45. r. vádlottakat szintén felmentem, mert tagadásukkal szem57