Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Andrea és a többiek
gon. Eddigi legnagyobb sikerem is a középiskolához fűződik. Részt vettem az országos tanulmányi versenyen. Ügy volt, hogy gyakorlaton voltunk, amikor jöttek értem, menjek azonnal a dirihez. Ö egy hivatalos értesítést mutatott. A pályázatom elfogadták, miután az iskolai és a területi válogatót is megnyertem. Ma hétfő van, csütörtökön reggel Pesten kell lennie, mondta a diri. Itt a cím, tette hozzá, a szállása itt lesz. Minden más utasítást megtalál a levélben. Gratulálok, és kezet nyújtott. A levegő után kapkodtam. Én nem megyek, igazgató úr, akartam mondani, hiszen fel sem készültem. Kiröhögtet- ni pedig nem akarom magam. Vissza az egész, tessék megírni a minisztériumnak, kedves igazgató úr. Egy hang nélkül vettem át az iratokat, zúgott a fülem, a gyomrom a torkomban, se nyelni, se köpni, semmit sem tudtam. Aztán kimentem a legközelebbi boltba, vettem három csomag Kossuthot, húsz deka kávét. Alig maradt pénzem. Vissza a koliba, be a könyvtárba, magamra zártam az ajtót, és csak szerda éjjel tizenkettőkor kerültem ágyba, hogy legalább négy órát aludjam a vonatindulásig. A többi úgy zajlott le, mintha nem is én lettem volna a részese. Teljesen világosan semmire sem emlékszem, csak azt tudom, hogy írni kellett, kérdésekre felelni, aztán mikor befejeződött a vallatás, akkor a folyosón lerogytam egy székre, és pillanatok alatt elaludtam. Este volt valami műsor, a KISZ művészegyüttes szerepelt, utána tánc is volt, de ez is csak távoli képként rémlik fel előttem. Vagy két, három sráccal ráztuk egy kicsit, inni csak Colát lehetett, a cigaretta olyan keserű volt, hogy utálkoztam tőle, aztán valahogy ágyba kerültem és reggel úgy ráztak életet belém, hogy el ne késsem a hivatalos eredményhirdetést. A második lettem. Amikor a nevem elhangzott, körülnéztem, mintha azt vártam volna, hogy valaki feláll mellőlem és kimegy az elnökséghez átvenni az oklevelet és a jutalmat. Pillanatok múlva döbbentem rá, hogy nekem kell az elnökséghez mennem. ♦ O ♦ A Tulipánban nem voltak sokan, amikor ők hármasban megérkeztek. Az egyik sarokasztalhoz telepedtek le, mindjárt a zenekar mellé. — Mit iszunk lányok? — kérdezte Péter. — Sört — vágta rá Katica. — Ahogy szoktuk. — Rendben — egyezett bele Péter —, de most egy kis meglepetést is hozzá. Kísérőnek konyakot kért, ez volt a meglepetés. Két perc múlva már égett a fülem, pedig nekem általában meg sem kottyan a szesz. Négy-öt üveg sör, egy liter bor vagy öt-hat féldeci az átlag. De csak egy fajtából. Keverni nem szabad. — Jössz? — kérdezte Péter. Aztán Katicával is táncolt. Az a kis ronda csaj úgy rátapadt Péterre, mintha az ő fiúja lenne. Pedig jól tudta, hogy én Péterrel járok már egy fél éve. Mindenki tudta ezt a fősuliban. No, azért sem fogok megpukkadni, határoztam el. Amikor leültek mellém és Katica odahajtotta a fejét Péter vállára, akkor sem rezzent egy arcizmom sem. Ugratni akar, gondoltam, nem szerzem meg neki azt a szívességet, hogy beguruljak. Előbb a fülét smárolta Péternek, majd a száját. Kuncogott, vihorászott, Péter pedig gurgulázva röhögött. — No, ne hülyéskedj, Kati — mordult rá a csajra, de ő sem vette komolyan a tiltakozását. Nyalták-falták egymást, mintha én ott sem lettem volna. Nekem ebből elég volt, gondoltam egy jó óra múlva, én megyek. Mondtam is. — Valami zűr van? — nézett rám gúnyosan a csaj. — Álmos vagyok — válaszoltam a világ legtermészetesebb hangján. Péter erőtlenül tartott volna, de csak a látszat miatt. Amikor felálltam, nem fogta meg a karom, hogy ne menjek mégse. ♦ O ♦ — Mi a véleménye főiskolás társairól általában? — Általában? Ez nehéz. Általánosítani utálok. Az mindig félrevezet. Ahány srác, bocsánat, fiú, annyi fajta. A lányok is így vannak. Nem egy közülük kitűnő tanuló, szorgalmas, minden feladatát pontosan teljesíti, igazi mintadiák. Aztán a legkülönfélébb. Valahogy mégis, mintha a nagy szabadsággal nem tudnának mit kezdeni. A középiskola egy perc pihenőt nem ad. Ha vége a tanításnak, utána még mindig az iskola irányítja a diák tennivalóit. Szakkörök, ifjúsági foglalkozások, klubdélutánok. Szinte egy szabad órája sincs. Este a tanulás, legalább is kellene, az írásbeli pedig feltétlenül, ha másként nem, akkor másnap a suliban, a tízpercben, add már ide, hadd másoljam le gyorsan. Itt, a főiskolán? Még az előadásról is lehet lógni. Olyan tanár is van, aki előre közli, mikor tart névsorolvasást. Kevés az olyan délután, amikor bent kell lenni. A hétvégek pedig általában szabadok. Ha nem is mindegyik, de általában. Tanulni évközben? Látott már maga olyan főiskolást? Ha csak nem szakbuzi az illető. Estétől másnap reggelig pedig a kutya se kérdi, hol van, mit csinál, mivel üti agyon az idejét. Nagyon sok akarat, önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki ne engedjen a szokásnak. Esténként sörözés, ivászat, tánc, aztán a buli. Hányán jönnek haza részegen nap mint nap? ♦ O ♦ Éjfél elmúlt már, amikor arra ébredtem, hogy Péter ott imbolyog az ágyam mellett. Riadtan néztem a szomszéd ágyra, de Teri nem volt a helyén. — Kiküldtem — vigyorodott el Péter. — Mondtam, hogy veled akarok lenni. Tériké, az aranyos, most a WC-én ül, ott durmol és várja, hogy visszajöhessen. — Kérlek, Péter, menj a szobádba. — Beszélni akarok veled. — Álmos vagyok, majd holnap. — Most akarom tudni, hogy mi bajod van? Most, érted? — Ne csinálj zűrt. — És te? Te csinálhatsz? Te kiröhögtethetsz engem? A nagyságos kisasszonynak nem volt elég finom a viselkedésem, ezért a nagyságos kisasszony megsértődve kivonult a Tulipánból? Hát minek nézel te engem, te kis kurva, te utolsó ringyó, mi? — Ne, Péter, nagyon kérlek, ne! A keze a jobb fülem tövét érte először, hiába kaptam magam elé a két karom, rácsként emelve az arcom elé. Aztán jött a többi. És eszelősen üvöltött. Borzasztó volt. Engem soha azelőtt senki meg nem ütött. Otthon sem, az apám sem, de az anyám sem. Valamikor, egészen kislány koromban kaptam a fenekemre az utolsót az anyámtól. Mindig azt mondtam, ha rám bárki egyetlenegyszer is kezet emel, azt megölöm. — Minek nézel te engem, te cafat? Mi? Azt hiszed, hogy lehet velem úgy bánni? Mi? Azért, mert lefeküdtem veled, mert a fiúd vagyok? Mi? Kiröhögtetsz, csúfot űzöl belőlem? Mi? 30
