Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kávássy Sándor: Kossuth nemzetelmélete

A század humanista gondolkodásának megfelelően Kossuth is hangsúlyozza, hogy a nemzetek felett egy nagyobb egység, mint egyik reformkori írásában mondja, az emberiség „világcsalád”-ja áll. „ ... En az emberiséget — képletileg szólva — szerves testnek szeretem tekinteni, melynek szervei a nemzetek” — vallja több évtized múltán is.

Az ismérvek közül, amiket a nemzetfogalom tényezőiként állapít meg, világosan és tisztán a reformkorban mindössze egy, a „collektív egyéniség” jelenik meg. Hasonló értelemben beszél a nemzetek „kifejlett s külön személyiség”-éről is. „A nemzetek — írja később, 1877- ben — kettős organizmusok. Nemcsak az emberiség organikus tagjai, hanem collektív egységek is.” Mindezen túl a nemzeti jelleg fogalmát is használja. Szövegeit egybevetve, arra lehet következtetni, hogy a három terminuson egyugyanazon dolgot érti. A „collektív egyéniség”, a nemzetek „személyisége” lényegében annak megnevezésére szolgál, amit ma, modern terminológiával nemzeti jellegként szokás emlegetni.

A nemzeti jelleg fogalmát Eötvös, a magyar liberalizmus talán legműveltebb képviselője, mint azon „tulajdonságok összességé”-t határozza meg, amelyek a nemzetet alkotó egyének többségénél közösek. Kossuth, mintegy magától értendőnek tartva a fogalmat, annak forrását a „történelmileg kifejlett collectív öncéliasság érzeté”- ben jelöli meg. „A történelmileg kifejlett collectív öncéliasság érzete adja meg a népnek a nemzeti jelleget, vet- kőztessék ki collectív öncéliassága érzetéből s a nemzeti lét jellegéből vetkőztettétek ki” — írja. Hogy azonban mi a „collectív öncéliasság” és hogyan, miben nyilvánul meg annak „érzete”, Kossuth írásait forgatva, keresve találunk választ. Ami megtudható, az annyi, hogy az ilyen érzés alapfeltétele a politikai függetlenség. „A collectív öncéliasság érzete pedig — írja — collectív függetlenséget feltételez. Amely ország idegen hatalomtól függ, annak lakosságát nem lelkesíti egy közös ideál cultusa; csoportokra oszlik, melyeket particularis érdekek külön-külön irányba tuszkolnak”.

II.

Amikor 1848 márciusában nálunk is beköszönt a szabadság, Kossuth számára eldöntött kérdés, hogy a nemzet politikai közösség, ami Magyarországra konkretizálva azt jelenti, hogy a magyar nemzetet az ország lakói, nemzetiségi hovatartozásukra való tekintet nélkül, együttesen alkotják. Március 19-én Pest-Buda és az egyetem küldöttségének fogadása alkalmával ennek alapján jelenti ki, hogy a hazát és a nemzetet 15 millió magyar teszi.

Ám a forradalom nemcsak az embereket teszi próbára, hanem az eszméket és köztük a politikai nemzetet is. Hamarosan kiderül, hogy a valóság nem helyettesíthető fikciókkal, s attól, hogy a román pásztort, vagy szerb parasztot a magyar nemzet tagjának nevezik, még román, illetve szerb marad.

Rövidesen Kossuthnak is érzékelnie kell, hogy az egy állam — egy nemzet eszméje körül mégsincs minden rendben. A polgári szabadság egységteremtő erejébe vetett hite azonban változatlan. Szentkirályival együtt készített követi jelentésében 1848. április 16-án a következőket írja: „Hazánk határai között sokféle nyelvű népek laknak, de van egy alap, melyen... ezen különböző nyelvű népek érdekeit talán egyesíteni lehet: ez az alkotmányos szabadság, mely a különböző nyelvű népfajokat a polgárzati közös nemzetiségben... egyesítheti; ezen az alapon egyek lehetünk az Adriai-tengerig.”

Innen nézve érthető, hogy mi sem idegenebb tőle, mint az, hogy a nemzetről alkotott nézeteit revízió alá vegye. Jellemző adalék lehet, hogy már lángokban áll az ország, az Országos Honvédelmi Bizottmány még 1848. december 4-én is a politikai nemzet eszmekörében fogant kiáltvánnyal fordul a szlovákokhoz. „Az isteni gondviselés úgy akarta — így a kiáltvány szavai —, hogy Magyarország több nyelvű népnek adjon lakhelyet és eledelt. Egyik faj beszél magyarul, másik németül, harmadik tótul, a negyedik horvátul, rácul, oláhul, de mindez egy nemzetet formál. Magyarország eddig hasonló volt egy nagy és fölséges kerthez, melyben a különféle virágok békésen kelnek, nőnek és díszlenek egymás mellett, Isten, a teremtőnk dicsőségére”.

Az eseményeknek Kossuth nemzetszemléletére mindössze egy kihatása van: a politikai nemzet körét szőkébbre vonja. „A magyar név alatt értem a hazának alkotmányos polgárait” — jelenti ki a képviselőház előtt tartott beszámolójában 1848. december 14-én.

Ennél tovább azután sem megy. Kossuth szemléletére is jellemző lehet, hogy a románok még a magyar— román megbékélési tervezetben is a népiség névvel kifejezett kollektív minősítést kapják. „Az oláhok — olvashatjuk —, külön népiséget képezvén, hivatalos iratokban a jövőben román nevet fognak viselni.” (Ä kiemelés tőlem — K. S.).

III.

Kérdés, vajon nem változik-e Kossuth alapállása a következő években és évtizedekben, amikor — mint ismeretes — új nemzetiségi politika alapjait dolgozza ki és a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldási lehetőségét kutatja?

Nyugodtan felelhetjük: nem, mert a történeti Magyarország egységéről, egy rövid ideig tartó és igen felemás módon megnyilatkozó ingadozástól eltekintve, sohasem mondott le. Elmélete azonban új vonásokkal és elemekkel gyarapodott.

Üj elemként, a korábbiakhoz képest mindenesetre nagyobb nyomatékkai jut szóhoz felfogásában, hogy a nemzetek történeti fejlődés eredményei. A gondolat nyilvánvalóan azelőtt sem ismeretlen előtte, hiszen már a reformkorban is közhely a liberálisok körében, hogy nemzetnek csak a „rendi történeti” múltra tekintő népek tekinthetők.

„Nemzet — olvashatjuk a nemzetfogalom tőle származó egyetlen definíciójában •— államgeográphiai társadalom, mely csak történelmileg születhetik, ... s történelmével kapja s bírja létjogát.”

A nemzet tehát a fentiek szerint Kossuth számára korántsem pusztán történeti alakulat, hanem mindenekelőtt társadalom, méghozzá államgeográfiai, azaz állami határok között élő társadalom, ami önmagában is világosan utal rá, hogy Kossuth a nemzetet a szervezettség, az emberi együttélés magas fokán álló egységnek tekintette.

Emigrációs iratait olvasva, a nemzetfogalom két további ismérvére bukkanhatunk. Ezek egyike az állam, a másik a haza.

Az állam Kossuth számára a nemzetfogalom legfontosabb tényezője. írásaiban olykor a nemzettel azonosítja. „Nemzet annyi, mint állam” — írja. így látja ezt a kortárs, Eötvös József is, aki maga is hangoztatja: „A nemzet fogalma mindig az állam ... fogalmával azono- síttatott.”

„Ez a szó ,haza’ — írja Kossuth — nem csupán egy elhatárolt földterületet jelent, amelyen akár homogén,

51