Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A gesztus retorikája
aktív figyelmet is megzavarja, vagy helytelen irányba tereli, arról ezek a megjegyzések bizonykodnak: „Appo- nyi Albertnak mély, öblös hangja van, kissé a gégéjéből beszél, és hosz- szú, sovány karjaival mérsékelten gesztikulál. Taglejtései a melle közepénél feljebb sohasem emelkednek, alig két, három féle mozgást végez”. Ugrón Gábor „velőkbe csattogó éleserős hangon beszél, hosszú, vékony mutatóujjával csáklya gyanánt vagdalja a levegőt, a hangja csattog, a gesztusai csapkodok” Gárdonyi: Tükörképeim 336, 342.). A hallgatóság nagyon érzékeny a látási síkban nyert információkra is. Hogy milyen meglepő hatása lehet a gesztusnak, az ujjtartásnak, az alábbi versmondatok is tanúsíthatják: „Szépen beszél. Zeng-zúg a hangja, / szavai telve áhítattal. / Hosz- szú keze röpköd, lelassít, / ujja néha előre bámul, / beleborzong a hallgatóság, / olyan kemény az a sovány ujj.” (Bényei József: Szónok). Tudnunk kell azt is, hogy a gesztus a beszélő, az előadó magatartásáról, viselkedéséről éppen úgy „árulkodik”, mint a szóbeli közléssel kapcsolatos őszinte viszonyulási formáiról. A tettetett, mímelő gesztus se nem szép, se nem természetes. A „csendes méltósággal” formálódó, gesztus nélküli beszédtevékenység szinte idegmegterhelést jelent a hallgatóság számára. Nem célszerű sem a bizalmaskodó, sem a sunyi vagy éppen sumákoló gesztusforma. A szcenikusan finom ívben megrajzolt érzelgős kézmozdulatok éppen úgy meghökkentik a hallgatókat, mint a túl élénk, heves, ideges, sőt dühös gesztikuláció. Olyan előadást is végigszenvedtem, amelyet az előadó annyira szilaj mozdulatokkal kísért, hogy saját szemüvegét is leverte vele. A félreérthető, s ezért sértő mozdulatokkal se akarjuk nagyobb figyelemre inteni a hallgatóságot. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy nem is olyan könnyű a megfelelő gesztust megválasztani és azzal élni. Akik éppen csak próbálgatják a nagyobb közönség előtti élőszóval való élést, gyakran panaszkodnak arról: sok bajuk van a kézzel. Vagy észre sem veszik, hogy van, vagy éppen az a baj, hogy nem tudnak vele mit csinálni. Egyesek le akarják kötni: zsebre dugják, vagy a papír, a jegyzet kézbe- vevésével kapcsolják ki beszédtevékenységükből. Alapszabály: nem lekötni, hanem használni kell a kezet. Ne rejtsük a hátunk mögé, ne tartsuk összekulcsolva a testünk előtt. Illő módon és a kellő alkalommal használjuk fel értelmező, hatáskeltő gesztikulációra, s ha kell, a hallgatóság figyelmének megtartására is. 4. A beszélő és a beszélőtársak, az előadó és a hallgatóság között olyan kommunikációs kapcsolat teremtődik, amelyben az információnyújtás és annak elfogadása egyformán jelentős szerepet játszik. (Vö. 4. kép). 4. kép. Sok előadó, különösen akkor, ha „papírból” ad elő, nem tart kapcsolatot hallgatóságával. Így nem tudja megállapítani : hallgatósága azonosul-e az információkkal, s milyen fokú az érdeklődés. Bizonyos viselkedési formákat is meg kell figyelnünk, hiszen optikai síkban kapunk értékes visz- szajelzéseket arról, érti-e a hallgatóság a felsorakoztatott érveket. Mind a kapcsolatteremtésben, mind a visz- szajelzési rendszerben nagy szerepet vállal mindkét félnek, az előadónak és a hallgatóságnak a mimikával közölt jelzésrendszere. A beszéd mesterfogásaival foglalkozó szakkönyvek külön fejezetben tárgyalják a hallgatósággal való kapcsolatteremtés mimikái formáit, módozatait. A „beszélő arcok” jelzős szerkezettel pl. arra utalnak, hogy mind az előadónak, mind a hallgatóságnak az arckifejezése külön önálló közlő, kifejező szerepet is teljesíthet. Szelíd tiltásként gyakran fogalmazták meg ezt az intést: A hallgatósággal se ne kacérkodjunk, se ne tekintsük őket „semleges közegnek”. Hallgatóságunkat együttesen kapcsoljuk be a vizuális csatornába, s ne büntessünk egy-egy hallgatót azzal, hogy csak neki deklamálunk. Egy régi magyar ékesszólástan szerzője így adta elő az erre vonatkozó tudnivalót: „Az előadó szeme ne tapadjon egy pontra, hanem mintegy ölelje át az egész hallgatóságot” (Laky Demeter: Ékesszólástan, Pest, 1864.). Meg kell tanulnunk azt is, mi a különbség az őszinte és a mímelő arckifejezés között. A két ellentétes pólus: a mord, mogorva ábrázat és a megjátszott kedélyeskedő arckifejezés nem célravezető. A hallgatóság részéről kapott jelzésekben a különböző módon reagáló típusokról is sok ismeretet kell szereznie annak, aki gyakran ad elő nagyobb közönségnek. A sok okos, értelmes, őszintén érdeklődő arckiféjezés mellett gyakran lát közömbös, unott, semmi érdeklődést nem tanúsító arcokat is. Az alakoskodó arcok arról árulkodnak, hogy a hallgató csak megjátssza az érdeklődést és az aktív figyelmet. A beszédtevékenységben, a kommunikációs kapcsolatban az affektáló arckifejezés, a mesterkélt arcjáték mindkét fél részéről sokatmondó jelzőeszköz. A klasszikus retorikák szerzői arra intettek, hogy az előadónak, a szónoknak „minden lelki mozzanata ne üljön ki az arcon”. Legyünk természetesek : könnyen grimaszba, vagy utánzásba csaphat át a megjátszott, színészkedő arckifejezés. A gu- nyoroskodóan lekonyult szájnak, a szögletes mosolyba rángó ajakbigy- gyesztésnek külön sajátos funkciója lehet. A mondanivalót negatív irányba mozdíthatjuk azzal, hogy az ajak bal sarkából vagy jobb sarkából mondjuk el véleményünket. Az is igaz, hogy „a száj sarkában elfér, megbújhat minden gyötrelem” (Raf- fay Sarolta). Azt is érzékelheti az előadó, hogy gyakran „kérdőjellé vetkőznek az ajkak” (Dési Ábel: Hallgatás). Mind az előadó, mind a hallgatóság arcán megjelenő fontoskodó fintor, vagy bölcs képmutatás is árulkodó jelzés mindkét fél számára. Azt is megérzi és felfogja a hallgatóság, hogy a szóbeli közlésnél sokszor többet mond el az előadó arc- és szemjátéka. Ezt a felismerést fogalmazza meg a költő is: „Rájöttem: a szavak nem mondanak el híven mindent. / Az arc, a szem többet beszél...” (Jobbágy Károly). A szem őszintén vall az érdeklődő figyelemről vagy a fásult unottság- ról. A hallgatóság szeme arról is híven tájékoztat, milyen hatása van a beszédnek, az előadásnak. A ió előadónak figyelnie kell ezekre a visszajelzésekre. A sugárzó, a felragyogó, az érdeklődő szemek gyakran a közlés nyelvi formálását is alakíthatják. Ha csupa kérdőjelt formál a hallgatók tekintete, akkor ez annak jele, hogy 46
