Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 3. szám - JELENÜNK - G. Molnár Ferenc: Gépóriások a holdbéli tájon

zik, 500-ra transzformáljuk, de van még 24 voltos vezetékünk is. A gépen magán, egy dobon 1200 méter kábel ta- egy nagyobb község, mondjuk Hort. Ide 6000 volt érke- lálható, ennyit cipelünk magunkkal, hogy tudjunk mozogni.

Az ötemeletnyi test folyosókat rejt, műhelyeket, üzemrészeket takar, a legkorszerűbb automatikákat hordja magában. A telepkezelőt akármelyik áramszolgáltató vállalat bármikor szívesen átvenné, hogy egy fontos transzformátorállomás élére állítsa.

Micsoda felelősség — a gépen belül. Csak egy ilyen gépen is, mint ez az MT—4-es. Igaz, nem akármilyen gép ez.

— Ha jól számolok, akkor mintegy ötvenmilliós érték van itt a kezemre bízva. Oda kell figyelni rá nagyon. Akkor van itt minden rendben, ha nincs semmi dolgom — jegyzi meg hamiskásan.

Ezeket a gépeket az NDK-beli szakemberek ismertették meg a visontaiakkal. Hét éven át, 1969-től éltek és dolgoztak itt, mutattak meg mindent, rakták össze a magyarokkal együtt a gépkolosszusokat a szerelőtéren, ahonnan a saját lábukon mentek le a gépek a munkahelyükre, a gödörbe. Mentek? Centiméterről centiméterre vonszolták magukat, annyi ember vigyázó gyűrűjében, hogy valóságos búcsús menetnek látszottak. Mintha valami modern csoda bámulatára sereglettek volna össze a bá- mész hitetlenkedők. Hogyne, hiszen egy ötemeletes építmény mozgott magától sok száz méteren át, kiépítetlen pályán, úttalan úton.

Hogy milyen jó fejű tanulók voltak az itteniek, arra büszkén említik példaként: ötvenen „visszasegítettek” német barátainknak, kimentek az NDK-ba szerelni. Itthon pedig rekordokat döntöttek meg, olyan mértékben kurtítva meg a szerelésre szánt időt, hogy az NDK-beli öreg szaktársak is ámuldoztak.

Sok minden mellett, erre is büszkék a Thoreznél.

2.

A szén. De hát a lignit mióta szén? Csakugyan nem az, mert ahhoz nagyon fiatal még, hogy akár a barnaszénnel is felvegye a versenyt. Itt a kalóriák száma 1500 körül mozog. Mégsem legyintünk rá, mert ez van, ebből nem is kevés van, méghozzá végig az Alföld peremén, különböző mélységben és vastagságban, a valamikori tenger szélein ott található.

A lignitbányászat a Mátra lábánál már évtizedekkel ezelőtt megkezdődött. Rózsaszentmártonban már 1890- ben hozzáfogtak a bányászáshoz. Akkor még Fancsal névre hallgatott a község. Egy-egy család csákányolta a föld felszínére is kibúvó lignitet. Az már szinte vállalkozásnak számított, amikor megnyílt a Dobrényi-féle bánya a viszonylag vastag, 15 méteres lignitrétegben. Később a környékbeli malmok és téglagyárak vásárolták a rózsái lignitet.

Se szeri, se száma a húszas években már a Mátra környéki kis bányáknak. Még az atkári határban levő Tas-pusztán is próbálkoztak aknát nyitni 1936-ban, de a víz elöntötte őket, mielőtt elérték volna a lignittelepet.

Aztán minden egycsapásra megváltozott a felszabadulás után. Pernyepusztából Petőfibánya lett, Rózsaszent- márton mellett a gyöngyösi XII-es akna is egyre jelentősebb szerepet töltött be. Kellett a tüzelő. Az iparosítás ütemének fokozása magával hozta a bányászat fejlesztését is. Pedig nem volt olcsó mulatság a mélyműveléssel kitermelt lignit napfényre hozása. Az állam nem győzte hozzá adni a száz- és százmilliót, hogy a hatalmas költségeket kiegyenlítse.

Át kell térni a külszíni fejtésre, hangzott el a felszólítás, és sokak szemében minden egyszeriben nagyon könnyűnek látszott.

Az első nagy kérdés akkor merült fel, amikor kiderült, hogy a legvastagabb széntelep és egyben a legjobb minőségű is Visonta házai alatt található. Mi legyen hát: maradjon a helyén Visonta, vagy legyen jó lignit, aránylag kis munka nyomán?

Még ma sem mondja minden bányász azt, hogy a községet meg kellett hagyni. Hiába, nekik a szén a mindenük. Ehhez a visontai drámai csúcshoz hasonló kibukott az utóbbi években is, mert most Detk került ugyanilyen mérlegelés alá. Az eredmény ugyanaz lett, mint korábban. Falvakat nem bontunk le bánya miatt, döntöttek a megfelelő szinten.

Az sem biztos, hogy a mezőgazdasági szakemberek pontosan úgy gondolkoznak, mint a bányászok.

— A legjobb földjeink, a legjobb szőlőink estek a bánya martalékául — panaszolják ők.

— Annyi pénzt kaptak azokért a földekért, hogy egy szavuk sem lehet — válaszolják a bányászok nem minden célzatosság nélkül. — Soha nem tudtak volna annyit kihozni azokból a földekből, mint amennyit mi fizettünk értük. Mert minden a bánya pénzéből megy. A vasút is, a rekultiváció is, hogy kikísérletezzük, hogyan lehet a lehető legrövidebb időn belül ismét a termelés szolgálatába állítani a megmozgatott talajt. Erre is külön kísérleti üzemünk van, ahol szőlő- és búzatermesztéssel is foglalkoznak, meg erdősítéssel, de virágkertészettel is. Micsoda bánya az ilyen?

Nem nehéz kiérezni a panaszló hang mögül a szelíd dicsekvést. Látod, világ, ilyenek vagyunk mi, bányászok. Még ezt is megcsináljuk, még ilyen feladattal is megbirkózunk.

Aztán jött az a bizonyos „leülés”, amikor a hetekig tartó esőzés miatt szinte egyetlen sártengerré vált a külfejtés. Talán még a vas is megpuhult, azt is eláztatta a rengeteg víz. Szakadtak a hevederek, roppantak a sínek, törtek a gépek a rettenetes terheléstől.

— Az embereket még a nagy terepjárók sem tudták kiszállítani a munkahelyükre. Leállítottuk a gumiszalagot, lereteszeltük, hogy megindítani ne lehessen, aztán URH-s őröket állítottunk a megfelelő helyekre, és az emberek a gumiszalagon gyalogoltak végig. No, flancolnak már a bányászok, felvitte már az isten a dolgukat, mert még a lábuk alá is gumiszőnyeget terítenek. Született meg a kesernyés humor. Dehát, nem volt más megoldás. Az időjárás azóta is a legfőbb ellenségünk. Ha azt akarjuk, hogy soha, semmilyen meglepetés ne érjen bennünket, akkor mindig kell elegendő szabaddá tett szenünknek lenni. A termelést csak akkor nem veszélyezteti semmi. Az erőmű tőlünk várja a tüzelőt, az olcsó és jó minőségű tüzelőt.

A külfejtéses művelésről is le kell tehát hántani a romantikát, hogy eljuthassunk a valóságig.

Visonta ma két fejtésből áll, a keletiből, a nagyob- ból és a nyugatiból, a kisebből, aminek egyébként efféle tartalék szerepét szánják. Ha megszorulnak, legyen mihez nyúlniuk bármikor.

Az izgalmasabb rész tehát a nyugati. Akkora gödör ez, aminek az egyik oldala pontosan kétezer méter hosz- szú, a másik pedig kétezer-kétszáz. Hogy még könnyebben magunk elé képzeljük a gödör képét, gondolatban állítsunk a feje tetejére egy lépcsőzetesen kiképzett, óriási azték piramist. Pontosan ilyen ez a külfejtés. Négy lépcsője van.

A lignit ennyi rétegben található. Az első a legvéko20