Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Ebergényi Tibor: A Bibi és a Rembrandt
törvények, hanem saját személye előtt is, eladta első felesége sírját, a magáét is, a fia és a felesége lett a gyámja, szóval mindent, ami rossz volt, megkóstolt. . — írja, az 1922-es Előszóban. Rembrandt alakja, sorsa nem új téma Bródynál. Előzménye, hogy az Üj Idők 1906-ban kiküldte a nagy festő születése évfordulója alkalmával rendezett ünnepségekre, Amszterdamba. Az első élmények hatása alatt, hazatérése után írta Rembrandt című ’ tanulmányát, amelyben a festő önarcképeit elemezte. De a téma azután is foglalkoztatta. Sem a regényt, sem a novellát nem tartotta alkalmas kifejezési formának: „A szabályos novellában sem fért volna el mindaz, amit ő, maga az író, nem hőséről, hanem önmagáról akart elmondani. Rövid, villanásnyi képeket írt tehát, olyan helyzetekbe állítva Rembrandtot, hogy minden magyarázkodás nélkül, s közvetlenül szólhasson általa, azonosulhasson vele, elmondhassa megaláztatásait, szenvedéseit, felbuzdulásait, az öregkori vágy kínjait, a hálálvárás nagy kérdéseit, dühönghessen azokra, akikre haragudott és még egyszer eltűnődjön a zsidó faj sorsán, ami úgy látszik, haláláig izgatta.” (Vajda Miklós). Bródy András szerint apja 1920-ban, az emigrációban kezdte írni a regényt. Azt tervezte, hogy a könyv jövedelméből egy olasz halászfaluban letelepedhet, de honvágya hazavonzotta. A Keleti-pályaudvaron fiai várták. Összetörtén, fáradtan, betegen érkezett. „Szerbusztok fiúk! Itt vagyok, hazajöttem. Elhoztam a Rembrandtot, bútort, lakást veszünk Óbudán rajta. Vígan élünk majd együtt. Semmi baj” — mondta akkor. Aztán beköltözött a Rudas fürdő egy kopott és sivár cellájába. Itt keresték fel barátai, fiatal írók, tisztelői, csodálói és olcsó kis női. Innen került barátai jóvoltából különböző kórházakba és szanatóriumokba. Itt élt egyre fáradtabban és reménytelenül, kiégve, mint hőse, Rembrandt. A kéziratot András fia vitte el az Atheneumhoz és Heltai Jenő ösztönzésére jelent meg 1924-ben. A Bibi Gárdonyi utolsó műve. Gárdonyi József szerint igen lassan haladt előre az írásban. Volt nap, amikor csak egy-két lapra telt erejéből. „Megrendítette a forradalom, a régi Magyarország pusztulása. Vagyonát, házát, könyveit félti.” „Írtam Kunfi miniszternek, hogy elveszett a vagyonom, szőlőnk, hát most már a könyvtáram, kézirataim és az életem következnek.” (Naplórész- let) A Sáncot, Egernek ezt az északi peremét eltöltötte az úrgyűlölet. Félt. Ennek a félelemnek, az összetört ifjúkor ábrándjainak tükre a Bibi. A regény a hátrahagyott művek között, 1928-ban jelent meg. IHARSZEG ÉS AMSZTERDAM A Bibi főszereplője Wak Lukács, a lelencgyerek, akit sorsa örökös káplánnak Ereszvényre vet. Gyermekkorától kezdve tanítja, vizsgáira előkészíti Madworth Borbálát, Bibit. A közelség, a falusi pap naplójának részletei alkalmasak a törékeny vonzalom, a szentimentális boldogtalanság, a papi hivatás ábrázolására. Amikor nevelőapja, Szőcs Péter halála után Bibi elhagyja az országot és visszatér Indiába, válik világossá Wak Lukács magánya. Szőcs Péter alakjában szokásaiban, magatartásában, életszemléletében Gárdonyi saját nézeteit, népművelői terveit mondja el. Szőcs (a regény első harmadában Péter János úr) házakat vásárol a faluközpontban, hogy felépíthesse a művelődési otthont, könyvtárral, játékszobákkal. Véleménye szerint a paraszt nem azért jár a kocsmába, hogy igyon, hanem azért, mert társaságot keres, ahol kicserélheti gondolatait, s híreket hall Gárdonyi falusi tanító korában a legjobb tudása szerint tanította a gyerekeket, de be kellett látnia, hogy négy vagy hat osztály elvégzése kevés a világ megismerésére és az iskola csak alapjait adhatja meg a műveltségnek. Ezért szorgalmazza megoldásként parasztkörök, akadémiák megszervezését. „Ezeknek az akadémiáknak kul- túrhatása aztán kisugárzik idővel a megyék mindenhöz- ségébe”, és folytathatják az iskolában megkezdett munkát. Ebben az elgondolásban azonban nem szerepel a kiváltságos osztályok monopóliumainak, köztük a művelődési előjogoknak a megszüntetése. Falusi báró, a püspöki udvar hivatalnokpapjai, a plébános, a jegyző, gyerekek, a boltos, a postamester, nevelőnők élnek ebben a fakó világban. A Rembrandt-képben szülők és gyerekek, Amszterdam vezetői, polgárok, városatyák mozognak. Az Éjjeli őrjárat emberei ezek. A polgár védi a város nyugalmát és a kialakult szokásokat, így kerül szembe a konvenciókkal nem sokat törődő művésszel. Bonus doktor „az amszterdami kapitalisták és sülyös csavargók orvosa” magához veszi a mindenéből kifosztott festőt: „Aztán ha piktorkodni akarsz, a gyerekeket, engem lefesteni: az volna a bér. Kosztot is kapnál. Jót. Nehogy azt hidd, hogy szánalomból teszem, én, keresek rajta. Mert mi zsidók mindig megnézzük: rentábilis-e az üzlet?” — mondja. De ő van Rembrandt mellett halála óráján, mert azt akarta, hogy ősi módon csukják be mögötte az ajtót, „és zsidóul köszönjenek neki az örök eltávozásnál." Bibi törékeny virágszál, aki elpirul, ha kimondják előtte, hogy férjhez kell mennie. Egyike Gárdonyi idealizált nőalakjainak, a XX. századi Emőke, a szomorú sorsú Gárdonyi Gizella hasonmása. Bródy asszonyai vará- zsos, vérbő nők, akik együtt isznak, hálnak az öregedő férfivel: modellek, szeretők, dajkák, Markja, a cafka cselédlány, (a valóságban Geertghe Dircx), Heskia, a pogrom elől menekült zsidólány (valójában Hendrickje Stoffels). — Ö vállalja szívesen a mindenéből kifosztott festő mellett az életet, alázatosan veti le ruháját, hogy róla festhesse meg Bethsabe alakját, majd természetes egyszerűséggel válik engedelmes szeretőjévé, gyermekük anyjává. Csavargók, öreg imádkozó zsidók, matrózok, gátlás nélküli rokonok, pompakedvelő és hiú gazdagok, prostituáltak — egy életforma hordozói és típusai — népesítik be ezt a világot. A SZECESSZIÓ VONZÁSÁBAN A Bibi és a Rembrandt a magyar irodalmi szecesszió kései hajtása. Olyan korban születtek, az elvesztett háború után, a bukott forradalmak, a kiábrándultság és kiúttalanság hangulatában, amikor az író nem tehetett mást, mint önmaga fájdalmát és keserveit a múlttal és a kisemmizett nép reménytelenségével azonosította. A nagy, sorsdöntő problémákat azonban elmossák a túltengő dekorációs elemek, az indázó, stilizáló motívumok. Mindkét regény tagadása a múltnak, a nagy és diadalmas milleniumi tablónak, a nagyhatalmi ábrándoknak. A kis ország fővárosa, Amszterdam gazdag polgáraival, sznobságával, a magyar parlag — Iharszeg — jelképe lehetett a gazdagságnak és a kifosztottságnak. Rembrandt szembenállása az amszterdami gazdag polgárokkal legalább annyira lázadás, mint Szőcs Péter népművelői tervei a konzervatív feudális országvezetéssel szemben. Mindez tagadása a feudális világképnek, vallásoknak, az egyházi adminisztrációnak, de tagadása a kialakult konvencióknak is. 4?
