Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: A Balassi-kép századunk magyar lírájában I.
vaiósulását, hazája szolgálatát. Másként idézte Balassi alakját Juhász Gyula, amint másként érezte, bár hasonlóan látta, a magyar valóságot is. Ö a szerelméért, életjogaiért perlő költőelőd hányatott sorsának szomorúságát, kietlenségét érezte át mélyen. Ő vágyból, emllékbőt építi fel szerelmének, Annának alakját. Haja színe, szőkesége elveszett az idő és tér távolságában, csak az emlékhez való tagadhatatlan jussa élteti a költőt. Balassi szerelme elutasító hideg fenségében is hús-vér női szépség, elérhetetlenül is földközeli, valóságos reneszánsz női szépség. Juhász Gyula Balassiban a földi és égi szerelmet egyesítő költőt látja, aki Erosznak áldoz lantjával: „Ő a magyar lírában egyesíti A földi és mennyei szerelmet, Egén Erosz ívét büszkén feszíti És benne a múlt és jövő felelnek." • (Balassi) A Balassiról írt Juhász Gyula-vers környezetében „Áldott végzetem"-rő\ beszél a költő, életérzésének alaphangját adó sorsélményéről: „Magyarnak szült bús végzetem". Ez nemcsak alkati érzékenységének, de korból fakadó pesz- szimista látásmódjának is következménye. Ennek ellenére népének és magának termő jövőt várva, néha azt érezte, hogy benne „pirulnak eljövendő holnapok". A szerelem, a vitézi élet és a halál fonódik össze Balassit idéző verseiben. Az egyiket a nevezetes Anna-versek közt találjuk, a két múzsa neve összecseng, azonos. A szerelmi bánatra gyógyír a bor, kiváltképp ha egri, vagy tokaji: „Bort ide, kocsmáros, tokajit, pirosat!" De a bormámor csupán vesszépítő, a lírai szerepjátszás, a tudatos archaizálás sem feledtetheti önvallató kérdéseit: „Ki vagyok, mi vagyok, a nagy Isten tudja, Szaladó csillagnak veszendő az útja." „ .... Virágos igéket szomorúan daloltam, Virágos mezőket vérrel barmatoztam, De minden csatáknak nincsen oly kudarca. Mint fene szerelem reménytelen harca." A szerelem szomorúságát jól ismerő költő csatlósáról, apródjáról és lováról gondoskodik, aztán kilép a lírai szerepből, vallomása a teljes lemondást szólaltatja meg: „Azután nem bánom, hadd vesszen a világ. / Meghalok én, Anna, szép violavirág!" (Balassi) Balassi bujdasásában, elszánt, de végeredményben kudarccal teljes udvarlásaiban önmaga sorsát, szerelmi élményét éli át Juhász Gyula: „Mily messzi, messzi vagy már, Hazám, Annám, víg ifjúságom, Reményem, életem. A haza határát sírva néző költőelőd hősi halála, férfias bátorsága vágyként, eszményképként jelenik meg: „Piros sebbel, jaj, mi szép Zöld fűre hullni, mint halott és férfi." (Bujdosó Balassi) BALASSI ÉS A FELSZABADULÁS UTÁNI MAGYAR LÍRA Gyakran idézik Balassit a felszabadulás utáni költőnemzedék képviselői: Váci Mihály, Gorái Gábor, Ágh István, Kalász László, Utassy József, Ószabó István... Váci Mihálynak. Balassiról szóló versét a Mindenütt otthon című kötetében találjuk. Nemcsak a köteteim, de a 'verskörnyezet is árulkodik Váci Balassi-képéről. A Szabadon című vers után következik, az ismert Sortűzzel a szívünkben közelségében. A szabadon, mindent ölelni, átélni vágyó költő mindenütt otthon érzi magát. Életérzése Balassiéval rokon, aki otthonra lelt lengyel földön, az Óceánum partján is, bár sosem feledhette az egri végházat, a tokaji borokat és a zólyomi lankákat. Elsőként írt felüímúlhatat- lanul a „férfi öröméről”, mezőkön vágtató, széllel nyargaló szenvedélyéről, amelynek hevét a csaták, lesvetések veszélye szította, gyönyörét pedig a tüzes paripák: „Ő volt, kiben a férfi szenvedélye először markolt zúgó húrokat." A győztes hangját kiáltotta ő el, ki harcmezők, vert seregek felett büszkén érzi: e kor Őérte jött el s őt szolgálják a porba hullt fejek." (Balassi Bálint) Balassi életének hányatottságát, halálközelségét, a bujdosó labirintusútjait érzékelteti sokrétű mondanivalóval Ágh István verse: „Ha bölcső Magyarország: koszorús ravatal, ha ravatal: nászágy, a szél két emlője kibontva, ■.. most kezdődik a sehova se út, túl a karokból vetett hurkon, te katonád voltam Uram, és az te seregedben jártam." (Balassi) Balassi költészete és emberi alakja az egyik legfőbb ihletője Kalász László lírájának. Egész ciklust alkotott Balassi invencióit tükröző verseiből. „Messzi csapáson" járva is vállalja költővoltát: a „viadalmas táltos-sors”-ot. A ciklus címadó verse az egyike a legszebbeknek, amelyet élő költő Balassinak szentelt: „Távol a sík mezőn széjjelnyargalok s nézek nehéz paták kivágták helyét az emberségnek botlásaim miattuk s mindnyájunk megbotlása kopjákkal s szép kedvekkel hiába lelnénk társra fölöttünk felhő immár: kapzsi madarak lelke szemünk-hitünket vágják s vaktában nyargalódunk" (Távol a sík mezőn) Kalász számára a bujdosva is helytálló Balassi a példakép, akinek érzései frissek, üdék, változatos ritmusra karcsú sorokban versbe öltöznek. A példakép Balassi Kalász László emberhitét erősíti: „Tisztább világban emberként egészen" élni és tenni tudó elkötelezettségét, hogy tisztul több körülmények közt költőként is kiteljesedhessen. Garai Gábort is versírásra késztette egy egri látogatás alkalmával Balassi emléke. A Hevesi Szemle 1974. decemberi számában jelent meg Kóbor végvári vitéz fohásza című verse, amelynek alcímében költői szándékát is megjelöli: Valentinus Balassi emlékezetére. Lefojtott, fájdalmas töprengés érződik a Végek dicséretének mértékét, reneszánsz arányosságát, szerkezetét követő emlékversben. A közösségi elkötelezettség fogalmazódik meg benne. Érződik, hogy az adott formához igazodott a mondanivaló, a formai tagoltságban kicsit elaprózódnak a gondolatok. Egy személyes szerelmi motívum kerül a versközépre. A magány árvaságérzéssé fokozódik. A zárórész a nyitósorokat értelmezi, az emlékállítás őszinte szándékát a jelenkornak szóló mondanivaló telíti: „Indulnék Egerbe, / szegődnék seregbe ... / nem magamért élek,... portyán vagy seregben / hadakozom értetek". (Folytatjuk.)
