Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre V.

- Ffóny esztendős o szerencsétlen? - fcérdém; - mikor előtte felolvastatott az ítélet, mit mutata bíróinak?

Még leves nem vala a püspök előtt, s bort parancsoló. Komornyikja nem hitte, hogy az még most parancsoírat- hassék.

— Bort, - mondó a püspök újra, s rám köszönté poharát.

A régiek és mostaniak közt azt a nevezetes különbséget leljük, hogy azok durvábbak voltak, mint simák. De a nagy simaság, úgy mondja Montesquieu, rab lelkek elsősége; a durvább kor jobb volt. Kor és kor hasonlítanak egymáshoz, s az emberi dolgok karikaként fordulnak elő, bár jobb változásokkal, s nincs okunk elveszteni hitünket az emberiséghez. Miket nem beszélhetnék Eszterházy Károly felől, ha holmi tekintetek el nem némítanának! Merte, amit meggyőződése kívánt, bár azt én és némely mások hibás meggyőződésnek tekinthetjük.”

VERSEGHY ÉS EGER

A magyar felvilágosodás egyik legérdekesebb, igen sokoldalú és nagy tudású költője, Verseghy Ferenc hosz- szabb ideig kötődött Eger városához. Szolnokon született (édesapja itt volt „sótiszt"), iskolái egy részét Pesten végezte, ám, amikor édesapja halála után anyja újra férjhez mént Vígh Ignác egri püspöki számtartóhoz, Verseghy is Egerbe került, hogy középfokú tanulmányait az egri jezsuitáknál fejezze be. Kellemes esztendők voltak ezek a költő életében, ő maga is, életrajzírói is tanúsítják, hogy a mostohaapa és a gyermek Verseghy között megértő, jó kapcsolat alakult ki, Vígh Ignác édes gyermekeként gondoskodott róla.

1769-ben a szülők beíratták a Pestről Egerbe érkezett gyermeket az egri jezsuiták gimnáziumába, ahol két esztendőn át (1771-ig) tanult, a poétái és a retorikai osztályt végezte el. A szigorú fegyelméről híres szerzetesi iskolában a latin nyelv tanulása volt számára a legtöbb munkát igénylő feladat, Ovidius, Vergilius, Horatius szövegeiből tanulta a klasszikus mesterek nyelvét, de legalább ennyi, ha nem több vesződéssel járt a Candidatus Rheto- ricae szövegének memorizálása csakúgy, mint a híres portugál jezsuita, Cyprianus Soarius (Soarez) jellegzetesen barokk szemléletű poétikájában található szabályoké. Soarius műve De arte rhetorica libri trés ex Aristotele, Cicerone et Quintiliano depromti címmel először 1560 körül jelent meg Coimbrában. Magyarországon első ízben Nagyszombatban nyomtatták ki 1670-ben. Később, már a XVIII. században, még több magyarországi kiadást is megért, Nagyszombatban, Kolozsvárott, Kassán és Budán is kiadták a század végéig. (Vö.: Bán Imre: Irodalomelméleti kézikönyvek Magycrországon a XVI—XVIII. században. Bp. 1971. 51. I.) A XVIII. században végig népszerű, tudományos igényű és színvonalú, európai hírű munka alighanem az első, alapvető indíték volt Verseghynél, hogy később — tudásban gyarapodva — maga is foglalkozzék irodalom- és művészetelméleti kérdésekkel.

A gimnázium befejezését követően — mindjárt 1771-ben - Verseghy a szemináriumba kérte felvételét. A püspök a kérelmet teljesítette, így még ugyanazon év december 8-án be is lépett az egri papnövendékek sorába. Két éven át tanult filozófiát, logikát, fizikát, kívülről Máté evangéliumát, — mindezt felkészülésképpen, hogy 1773 őszén megkezdhesse a teológiai tanulmányokat. November 8-án iratkozott be az első évfolyamra, s 1777. május 25-ig volt az egri szeminárium növendéke. A felszentelést megelőzően hagyta el a papnevelőintézetet, Budára költözött s beiratkozott a Nagyszombatból épp akkoriban Budára átköltöztetett egyetemre. 1778 tavaszán újra visszatér az egyházhoz: felvéteti magát a pálos rendbe. Az egyetlen magyar eredetű szerzetes rend a maga világiasabb szemléletével, kevésbé szigorú regulájával úgy látszik rokonszenvesebb létezési formát ígért neki. Tagja is maradt annak feloszlatásáig, s közben a zenében, a filozófiában, de más tudományágakban is képezte magát. Felkészültsége és tehetsége lehet a magyarázata annak, hogy a nyolcvanas évek derekán már igen népszerű hitszónokként tartották számon Pesten, aki beszédeiben már szakított a barokkos moralizáló, merev vallásossággal és a felvilágosodás szellemét igyekezett prédikációiban érvényre juttatni. 1785 tavaszától a dominikánus kolostor templomában vasárnaponként felváltva prédikált az egri származású, konzervatív nézeteiről ismert Alexovics Vazullal, akit a hallgatóság Verseghy beszédeinek hatására mindinkább mellőzött. A fiatal szerzetes olyan népszerű volt, hogy 1786-ban, a pálos rend feloszlatása után őt akarták kineveztetni hitszónoknak a pesti plébániatemplomba. Ez is Verseghy felvilágosult szemléletével magyarázható, hisz a nyolcvanas évek derekán, a jozefinizmus virágzása idején Pesten a francia aufklöristók (Voltaire, Rousseau, Montesquieu stb.) nézetei nem csupán a világi értelmiség körében voltak népszerűek, az alsópapság legalább olyan érdeklődéssel tanulmányozta műveiket, mint a magyar irodalom és tudományos élet világi képviselői. Jellemző pl., hogy a II. József rendeletére létrehozott központi popnevelő intézetben is a felvilágosítók műveit fordítják a kispapok.

Alexovics mindezt nem tűrhette, nyilvános hajszát indított Verseghy ellen. Vádjait (a költő kapcsolatát Herpi Krisztinával, az akarata ellenére zárdába küldött lánynyal; a felvilágosult tanok melletti kiállását stb.) az egyházi vezetés tudomására hozta. Verseghy ekkor el is hagyta a várost s Pap Ferenc nevű barátjával Egerbe költözött édesanyjához. Prédikációit rendezi sajtó alá, ám siker nem koronázza munkáját, ellenfelei mindent elkövetnek, hogy lehetetlenné tegyék.

A továbbiakban igen viszontagságos sors vár rá: mivel a hitszónoki állás elnyerését már nem remélhette, elment tábori káplánnak, részt vett a török háborúban is, ám betegsége miatt ettől a poszttól is meg kellett válnia. Ezt követően — több éven át — Egerben, Pesten és Budán tartózkodott, Egerben különösen sokat, hisz otthona volt itt, s idős, már betegeskedő szülei is.

A városhoz való kötődése magyarázza, hogy a költő Verseghy műveiben viszonylag gyakran találnak egri vonatkozásokat. Legközvetlenebbül A baldai paraszt c. mesében, amelyet valószínűleg La Fontaine szövegéből magyarított, s amelynek hexameteres sorai, de nyelvezete is sokban Fazekas Ludas Mafy/jóval rokonítható. A történet váza maga — a mese különféle változatainak elterjedtsége miatt — nem sok újat kínál: a baktai parasztember fiával vásárra viszi szamarát, előbb lábait összekötözve, rúdra akasztják a jószágot, s vállukon cipelik, míg „egy tábori hajdú” ki nem oktatja őket: egyszerűbb, ha hajtják a szamarat, úgy még rá is lehet ülni. A fiú ül a csacsi hátán, ám „egy ifiú kanonok” megfeddi: mért nem az öreget engedi helyére. Helyet cserélnek, de ez meg „egy kacki menyecskének nem tetszik, mire az öreg hívja fiát, üljenek fel mindketten. Ezért egy városi „cifra ruhás", „eleven szo- balyányka” szólja meg őket, mire mindketten leszállnak, s gyalog mennek a szamár mellett. A városiaknak ez sem tetszik, csúfolják őket:

. . .tán otromba faludban

a csicsanemzetség különös privilégiuma által

nem köteles, mint másegyebütt, súlyt hordani hátán?”

A történet tanulsággal zárul, így szól az öreg:

Amit vékony eszem javasol, nem kérdem ezentúl, tetszik-e másoknak, vagy sem? mert gazda-dologhoz értek is én annyit, mint száz rost városi golyhó!

A főhősökön túl, a mellékszereplőket is egri, illetve Eger környéki modellekről mintázta, az „ifiú kanonok" éppúgy egri „sajátosság”, mint a „kacki menyecske", még inkább a csacsi és gazdái előtt megálló „cifra ruhás”, „eleven szobalyányka”, akinek öltözetét bemutatva tudatosan a találó, az egri és Eger környéki népnyelv kínálta „cifra” jelzőt használja.

Verseghy jelentős epikus költeményéről, a Rikóti Mátyás c. vígeposzról csak nemrég állapította meg Deme Zoltán, hogy annak „ ... írása közben Verseghy életének alakulásán töpreng, egykori ismerőseiről, pályatársairól tűnődik", s a szereplők modelljei között Egerben élő vagy egri származású személyek is felbukkannak. (Vö.: Deme Zoltán: Verseghy vígeposzának életrajzi hátteréről. ItK 1975. 46- 53. I.) Alexovics Vazult és Szaitz Leót említi, az előbbit már ismerjük, az utóbbiról kell még szólnunk - jóllehet.