Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szecskó Károly: Az első Egri Nyári Egyetem Egerben a felszabadulás után
előtt szakmunkás, fizikai munkás volt. Egy előadó, Hermann Miklós tőkés származású, apja villái bányatulajdonos volt. Hermann Miklós a népművészeti emlékek avatott szakértője és gyűjtője volt a városban. Ezért nyerték meg előadónak, A program megvalósítói közül Dr. Ágoston Julián, Dancza János, Darvas Andor, Kolacskovszky Lajos, Kovács Vendel, Lénárd Sándor, dr. Schönvitzky Bertalan, dr. Tóth József irodalmi, publicisztikai és tudományos munkásságot is folytatott. Munkásmozgalmi múltja volt Dancza Jánosnak, Csirmaz Dezsőnek, Lénárd Sándornak, Kolacskovszky Lajosnak, Súlyán Györgynek és Simon Ferencnek, Ök a marxizmust kisebb-nagyobt mélységben már a fe'szaba- dulás előtt ismerték. Közülük a legképzettebb marxista Kolacskovszky Lajos volt. Az előadók túlnyomó többsége világi személy. Három előadó került ki az egyháziak közül. (Dr. Ágoston Julián, dr. Kelecsényi Ákos, és dr. Ottlik Ernő.) Ök vállalták a demokratikus irányú szellemi újjáépítés szolgálatát. A nyári egyetem rendezvényeit sokan látogatták. Nemcsak a rendező szervek, pártok tagjai iratkoztak be, hanem sokan a munkásság és az értelmiség soraiból is. A beiratkozott majdnem 700 fő túlnyomó többsége meg is jelent a rendezvényeken. Az előadásokat azonban a vita nem követte. Ez bizonyára összefüggött azzal, hogy a hal'gatók többsége a programban megjelölt témáról korábban nem hallott. A nyári egyetem és a pedagógusátképző tanfolyam rendezői gondoskodtak a hallgatók szórakozásáról, felüdüléséről is. Az ünnepi megnyitó napjának délutánján ismerkedés és közös városnézés volt. Augusztus 12-én, magyar—orosz kultúrest volt a Korona Szálló (ma Park Szálló) teraszán. Az estélyen a közönség ízelítőt kapott a szovjet nép kulturális értékeiből. Sokan itt hallottak először igazat a Szovjetunió népeinek 1917 utáni lendületes kulturális fejlődéséről. A rendezvény színvonalát emelték a helybeli szovjet helyőrség katonái által előadott ének- és zeneszámok. Augusztus 15-én, a vendégek egész napos társas ki ánduláson vettek részt Eger környékén, amelyet Dancza János és Simon Ferenc vezetett. A záróünnepélyre augusztus 19-én került sor, amelyet dr. Tóth József nyitott meg. Majd Ózdy Béla, a nyári egyetem titkára értékelte az egyetem munkáját. Ezt követően Marosán György, a Szociáldemokrata Párt központi küldötte tartott előadást. Megállapította, hogy „...a szegény kiuzsorázott é;te!miségnek a dolgozók között van a helye. Dolgozni kell a szellemi újjáépítésért, ami még nehezebb mint a gazdasági.” Marosán György után az SZDP egri szervezetének nevében Simon Ferenc értékelte a rendezvényt. Az ünnepély dr. Tóth József zárszavával ért véget. A nyári egyetemen elhangzottak vajon mennyiben járultak hozzá a város szellemi életének demokratikus újjászületéséhez? Erre nem könnyű választ adni, mivel az előadások tartalmát részleteiben nem ismerjük. Arra csak a rövid és hézagos újságtudósításokból következtethetünk. Az újságtudósításokból az derül ki, hogy az előadások egy része mateűalista marxista szemléletű, más része pedig haladó polgári szemléletű volt. Egerben 1945 nyarán még nem lehetett arról szó, hogy minden előadó materialista, marxista szemléletű előadást tartson. Nehéz volt szabadulni az ellenforradalmi korszakban Egerben uralkodó konzervatív-klerikális szemlélettől. Egy haladó polgári szemléletű előadás ekkor még kétségtelenül a világnézeti fejlődés mutatója volt. Természetesen a jövő fejlődés, a marxista szemléletű előadásokat igényelte. Megítélésünk szerint az első Egri Nyári Egyetem jelentős erőpróbája volt a felszabadulás utáni Eger szellemi é'etének. Ha nem is következetesen, de a szocialista fejlődés irányába is mutató demokratikus szellemi újjáépítést szolgálta. TROJAN MARIAN JOZEF grafikái