Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - HAGYATÉK - Sugár István: A siroki vár urának pokoljárása nyomában

sei, mivel legnagyobb részük az örök kárhozat honában, a pokolban szen­vedett az idő végtelenségéig. Sírok vár ura mérhetetlenül két­ségbeesett a tisztítótűzben senyvedő lelkek sorsa felett. „Hát mind az a sok mise, amit én s mások az el­hunytak lelkeüdvéért mondattunk, a sok alamizsna, amit adtunk, a sok jótétemény, amit tettünk, az mind CSAK EZÉRT VOLT? Tíz esztendeje, húsz esztendeje, száz esztende'e, hogy ezek a lelkek elköltöztek a vi­lágból és még mindig a purgatóri- um tüzében szenvednek.” Aztán mi­ért szenvednek az élők, miért a lel­kek pihenés nélküli gyötrődése? Az arkangyal szelíd szavakkal vigasztal­ta : „Bűnhődésük csak időleges és isten kifürkészhetetlen akaratából történik.” Felfedi az égi angyalsere­gek vezére, hogy miként segíthet kedvesein, a népen, a szenvedőkön — csak éppen ezeket a kapott jó tanácsokat Lőrinc lovag nem közöl­te földöntúli útja élményeit szorgal­masan papírra vető Yonge Jakab dublini köziegyzővel. (! !) Befejezésül Mihály arkangyal, al­világi útja befejező szakaszának ka­lauza titkos üzeneteket és figyelmez­tetéseket küldött egyes élő szemé­lyekhez, de ezeket sem árulhatta el az „élménybeszámoló”-ját szorgalmasan lejegyző ír papnak, mert az angyal szigorú utasítása az volt, hogy eze­ket csakis és kizárólag maga a lo-^ vág közölheti azokkal, akiknek az szólt. (! I) Ezeknek a figyelmezteté­seknek az egyike az, mely Zsigmond magyar, cseh és római királynak s német császárnak szó'ott, s mely ti­tokzatos utakon-módokon kiszivár­gott a nép közé s maradt az utó­korra Tinódi Sebestyén históriás éne­kében. Végre Mihály főangyal visszavezet­te Lőrinc lovagot a „csodás bar­lang” bejáratához, s amikor ha!nal- hasadáskor a kolostor perjele kinyi­totta az ajtót, Tar Lőrinc ki-ályi étekfogó és asztalnok mester, Sírok vára ura ott állott teljesen sértetle­nül és csodálatos élmények lenyű­göző hatása alatt örömittasan. A perjel is megörült a jó hírnek és vendégül látta házában a magyar zarándokot. De Máté kanonok gon­dos, pontos ember volt, és hiteles igazolást adott arról, hogy „Pásztói Rátóti Lőrinc méltóságos úr, királyi étekfogó mester és főasztalnok" va­lóban meglátogatta Szent Patrik Purgatóriumát, hol előtte már töb­ben jártak.” Tar Lőrinc ennekutána útrakelt, hogy hazatérjen, de a dublini kikö­tőben hosszabb időt kellett veszte­gelnie, míg megfelelő hajót kapott az átkelésre. Ez idő alatt Yonge Ja­kab dublini közjegyző előtt részlete­sen beszámolt túlvilági utazása rész­leteiről — s innen ismerjük a lovag kalandjait, hiszen a londoni British Múzeum megőrizte részünkre napja­inkig ezeket a becses iratokat. (I !) E bizonyára több napon át tartó be­számoló során Jakab feltette a kriti­kus kérdést Lőrincnek, hogy az el­mondottakat ő valóban testileg él­te-e át, testi érzékei révén nyerte-e benyomásait? Erre adta Tar Lőrinc azt a korrekt és tá-gyilagos választ, mely őt tetteiben jellemezre: ..ELRA- GADTADTAM, VÁJJON TESTILEG-E, NEM TUDOM, CSAK AZ ISTEN TUD­JA!” Láthatjuk tehát, hogy saját ma­ga sem volt tisztában azzal, hogy csak misztikus látomása volt, s feliz­gatott képzeletvilága szüleményeként vetítődtek tudatába a kalandos ké­pek, vagy pedig azokat ténylegesen is átélte-e. Bár hozzátette, hogy fel­tehetően valóságban törléntek meg vé'e az események, mert mind a 9 gyertyát elégette és minden útra- valója elfogyott. Ez tehát Rátóíi Tar Lőrinc pokoljá­rásának hiteles okmánya alapján fel­vázolt históriája. De vajon miként történhettek meg ezek a csodálatos események?... Ml AZ IGAZSÁG A „POKOLJÁRÁS” KORUL? A felvilágosodott ember előtt vi­lágos, hogy Tar Lőrinc és tá'sainak Szent Patrik Purgatóriumában tett útja, illetve ott szerzett élményei mögött semmi va’óság nincs. Az Or- tutay Gvula sze-kesz'ette Magvar- ságtudomány c. folyóirat már 1942- ben egyértelműen megállapította: „Bár a szent helyet körülvevő titok­zatosság a hiszékeny lelkeket még hosszú időn át vonzotta, a renais­sance felvilágosultabb szellemei kö­rében mind nagyobb tért hódit a több mint félszáz év előtt megjelenő szkepszis." Erazmus már 1508-ban megjelent munkájában leszögezte, hogy a pur- gatóriumi legendák maqját hasonló pogány mondákban kell keresni és a víziókat a böjttől és fáradtságtól elcsigázott emberek rémlátásainak minősítette, akik visszatértükben azt állítják, hogy életük további folya­mán soha többet nem fognak ne­vetni. Richardus Stainhurstus Szent Patrikről írt és 1587-ben megjelent művében nagyon józanul megjegy­zi, hogy a víziók már megszűntek és a látogatók akkor már csupán le­küzdhetetlen álmosságot éreztek a barlangban. Igen komolyan estek latba a purgatórium fénykorának le- alkonyodásában „bizonyos természetű anyagi okok”. A gazdag zarándokok elmaradtak, akik „pokoljárásuk" so­rán tekintélyes anyagi javakban ré­szesítették a Vörös tó partján álló monostort, s amikor később a szegé­nyek raja lepte el a környéket, közü­lük már nemigen juthatott be senki a barlangba. A lavinát egy szegény kolduló barát indította el, aki 1494- ben bepanaszolta a monostort ma­gánál a római pápánál, hogy csak nagy nehézségek révén tudott Szent Patrik Purgató iumába bejutási enge­délyt szerezni, s hogy a csodálatos víziók elmaradtak. Erre fel VI. Sándor pápa 14S7-ben elrendelte a purga- tóriumnak azonnali lerombolását. A pápai parancsot 1497. március 17-én, Szent Patrik ünnepén nagy pompával végre is hajtottak. Néhány évtized múltán azonban más okkal-móddal ismét za ándokhellyé fejlődött a Vö­rös tó kis szigete és mintegy száz esztendő múltán egy francia érsek ismét sok vezeklésbe merült embert talált a helyen, akiknek arcán az el­ragadtatás különleges kifejezése ült. A botrányok már oda fajultak, hogy 1632-ben maga az angol kormány romboltatta le ismét a kegyhelyet. Ekkor a hatóság felásta a barlangot és megállapították, hogy a föld mé­lyéből semmifé’e bódító, altató gázok nem törnek fel, s hogy az addig cso­dásnak hirdetett ba lang csupán „egy gyatra lyuk, egy hitvány verem”. A vallási fanatizmus azonban tovább élt és fertőzte az együgyű népet, úgyannyira, hogy 1704-ben az an­gol parlament pénzbüntetés, — be­hajthatatlanság esetén nyilvános megvesszőzés — terhe alatt tiltotta el ott a zarándoklatokat. (!!) De minden haszta'annak bizonyult! A val'ási babona tovább élt, amit az is táplált, hogy újabb kolostor és kápolna épült, — ha kissé távolabb is az egyko-i Szent Szigettől, s még e század elejéről is találtam adato­kat arról, hogy tömegek keresték fel az egykori csodák színhe'yét: Szent Pat ik Purgatóriumát. A kor egzaltált s vallásos csodák­ra, a földöntúli dolgokra beirányzott lelkiállapotában rejlik a poko'járó víziók egyik lényegi gyökere. A „hit­vány kis üreg”-be bebújó s a meg­szállottságig fanatizált lelkű zarán­dokok vízióinak esetében a modern nyugati pszichológusok az egyéni disz- ponáltság mellett a kor egy tipikus betegségének: az úgynevezett vallá­si neurózisnak döntő jelentőséget tu­lajdonítanak. A vezeklő zarándokok általában a hosszú út fáradtsága miatt elcsigázva érkeztek meg a hely- szfnre, ahol a hosszú, 15 napos böj­tölés kenyéren és vizen, a szakadat­lan imádkozás és elmélkedés, az ott­hon olvasott vagy hallott s a tetthe­lyen nekik elbeszélt csodálatos alvi­lági események hatása alatt, amikor becsapódott mögöttük a purgatórium ajtaja, már eleve fel voltak készülve a rájuk váró csodákra és a véglete­kig felfokozott képzeletük valóban fel is idézte elméjükben a várt és rész­ben már ösmert látomásokat. Nincs tehát semmi ördöngösség, vagy éppen — uram bocsáss, — cso­da Tar Lőrincnek és társainak közép­kori pokoljárásában, — a modern orvos-, néprajz- és történettudomány egyértelmű határozottsággal szétosz- 39 latta a Szent Patrik Purgatórium kö­ré font vallási babona mítoszát

Next

/
Oldalképek
Tartalom