Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakós József: Líra és fizika

Ma az általános műveltség körébe beletartozik az az ismeretanyag is, amely korunk nagy fizikusairól, tanításairól tartalmaz értékes elemeket. Alig van ma „művelt" ember, aki ne ismerné „az atommáglya atyjának", Enrico Ferminek nevét, aki a neutronok tulajdonságaira vonatkozó kutatásaiért 1938-ban Nobel-díjat kapott. Ö volt az, aki az első atomreaktort valójában megtervezte és nagyon találó névvel „máglyának" nevezte el. Az atomenergia felszabadításához is hozzájárult azzal a tanításával, hogy a maghasadás! reakció láncszerűvé válik. Illik ismerni Otto Hahn német fizikus nevét is, aki 1939-ben nyilvánosságra hozta a kor valóban egyik legnagyobb horderejű felfedezését: a maghasadás jelenségét. A nagy dán fizikus, Niels Bohr nevét és atammodelljét is ismerni illik mindenkinek, aki rajta tartja szemét és eszét korunk tudományos és technikai felfedezésein. Robert Oppenheimer, s a magyar származású Szilárd Leó, Teller Ede nevét sem véletlenül olvashatjuk korunk nagy fizikusai között.

Mindezt csak azért mondtuk el, s néhány versrészlettel bizonyítjuk is, hogy költőink általános műveltsége, tudományok iránti érdeklődése ezen a területen is figyelemre méltó és dicséretes: jól ismerik e nagy fizikusok életét, alkotásait is Érdemes arra is figyel mez nünk, milyen szövegösszefüggésben és milyen személyes jellegű vallomássorokban jutnak versbeli szerephez korunk e nagy fizikusai: „Jön Einstein, monologizál, / magányunk képlete eny- nyi meg ennyi: / mögötte gomba-felhő-glóriásan / lépked Enrico Fermi" (Sorbán Szabó Zoltán: Ellenpont). — „A Bohr-féle atommodellt senki sem látta a valóságban - tehát nem létezik? S a modell nem valóságábrázolás?" (Szilágyi Domokos: Hogyan írjunk verset?). — „A teljesség lesz-e vagy gyász-kaland / a Meghasadt Mag? / Borulat száll képeslap arcotokra. / Max Born riadt, Hahn szinte már mogorva, / és a szépfogú Weizsörker nevet. / A képeslap-arcokon túl / tizennyolc tudós szája szóra mozdul, / új szóra: atom-lelkiismeret" (Cs. Nagy István: Göttingen). — „Elpusztulunk barátom, / eladtuk mindenünket! / Néhány elül-tölthető rakétáért az Észt is — / Einstein, Szilárd, Fermi és Teller... / jön az interkontinentális dögvész!" (Tóth Bálint: Perspektíva).

10. Témánk igen fontos részéhez érkeztünk: az atomok világához. Természetesen költőink nem tudományos megfontolásokból, s nem az atomfizikusok szemével nézik az atommal kapcsolatos problémakört. Egy kétségtelen: az atomfizika a költők tudatát is igen nagy mértékben alakítja, formálja. Az atommal kapcsolatos tudásanyag különösen tágította az alkotó művészek látókörét. Az atomfizika szakszavai pedig szinte hihetetlen gyorsan s nagy számban jutottak versbeli szerephez. Maróti Lajos ezért ítélkezik úgy, hogy a „legtöbb visszaélés az atomfizika rovására történik: meghökkentően elszaporodtak napjaink költészetében a protonok, neutronok, hasadási termékek és kozmikus részecskék” (v. ö.: Maróti: Kettős kötésben, 266.). Napjainkban annak a jelenségnek is tanúi vagyunk, hogy az atommitosz (Döbrentei Kornél: Nyögések), s vele és általa a iizikusmitosz igen súlyos társadalmi, politikai összefüggéseket is felvet. A legújabb versalkotásokban nyelvi funkciót vállaló atom szó két, ellentétes előjelű képzetsorba illeszthető: A pozitív előjelen: bőség, gazdagság, új erőforrás, embert szolgáló áldás stb. A negatívon: borzalom, borzadály, iszonyat, átok, végzet, halál, pusztulás stb. Költőinket természetesen az atom, mint „véd- hetetlen iszonyat” (Nemes Nagy Ágnes) is izgatja: féltik az emberiséget, s a világ elpusztulásának lehetősége megdöbbentő víziók megfogalmazására készteti őket. Az olvasó tehát mély emberi együttérzéssel olvassa az ilyen versrészleteket: „Ellobbanó atomreaktorok. / A magfúzió boldog iszonyata, / Nem sok ez egy kicsit — ennyi teher — I az emberek esendő fenségének?" (Panek Zoltán: Mélyrepülés). - „A zabföld útnak indul a magas semmi felé, / s helyén agresszív elektronok zsibongónak, / és megfullad a levegő, / és atomjaira bontja az agyat, / a ró- dióaktiv emlékezés." (Szilágyi Domokos: Májusi találka). Elgondolkoztatja a költőket, hogy a ma már atomkornak nevezett Időszakaszra vajon milyen jövő vár? Vannak, akik optimisták. Szabédi László Mind aláírják című költeményének e részlete Is ezt tükrözi: „Nem a tiétek, vakmerő, / üzérek, az atomerő.., / Fizikusok, s fizikai / munkások dolgos százai / nekünk fejtették meg a titkát. / Emberi ész gondolta ki, / emberi kéz csikarta ki, / követeljük: ne öljön embert”. A lelkiismeret nyugtalanságát, lázas buzgását költőink kétféle módon próbálják csendesíteni. Egy részük egyértelműen megfogalmazza jövőbe vetett hitét, s hirdeti, hogy új korszak van felvirulóban, mert nem ölni, hanem dolgozni fog „a békés atom” (Rónai Mihály András: üzenet), s az atom, „ez az ébredő erő / karunk között lecsöndesül, / szelíd lesz, engedő, / s hatalma mint az ősi tűz, / megváltja új korunk. / Az első tűzrakás helyén, / ragyog reaktorunk." (Szerb György: Látomás). Megjelenik majd „az atomnap..., mely kívánság szerint ég" (Mezei: ötlet), lanko- vich Ferenc Jövő tornácán című költeményének e részletében is az emberiség boldogabb jövőjét jósolja: „Vén szolgánk lesz a repülő, / hű mindenesünk az Atomi". Illyés Gyula pedig szinte prófétikus hittel hirdeti: „Lesz aranykor. .. / nem világvég tombol, / az egyenlőség / kora, / a bőség, robban ki az atomból" (Illyés: Két kéz). De Bóka László arra is figyelmeztet, hogy az embernek, az emberiségnek kell választania: mire használja fel ezt a rettenetes erőt. Rendet kel! teremteni a fejekben, a társadalomban, a világban: „Kell a rend..., / ülj kemény törvényt: míg engedelmes / szolgáid nem lesznek az atomok" (Bóka: A világ mérnöke). Akik bíznak az etikailag is erős emberben, az emberi értelem erejében, azt a hitüket is versbe formálják, hogy az emberen múlik: a hatalmas atomenergiából bomba vagy termelőerő formálódik. Hegedűs Géza is ezt vallja Szonett az emberi elméhez című költeményében: „Ki behatolsz a méretlen idő / kezdete óta osztatlan atomba, / és rajtad áll, hogy kárhozatra bomba / vagy üdvösségre termelőerő / formálódjék a már mérhető energiából".

Nagyon tanulságosak azok a versrészletek is, amelyekben a költők sok pozitív értékítélettel telített ironikus hangvétellel, olykor szarkazmusba hajló öniróniával szólnak az atomról, az atomkorról. Bóka László Ősz van és atomkor című versében fáradt malíciával állapítja meg: „Szerelmes vagyok, ősz van és atomkor".

Emberileg nagyon keserű, művészileg igen kifejező erővel fogalmazza meg a költő egyéni számadását az atommaggal, az atomveszéllyel kapcsolatban: „Nem imponálsz Atommag! Trükköd ócska. / Nekünk valami új fogást agyalj ki! / Mi emberek, már évezredek óta / a méregtől is meg tudunk hasadni" (Hollós Korvin Lajos: Egy utánzó megleckéztetése). Bár tudja a költő, hogy két lehetőséq előtt áll a világ: elpusztul vagy megmarad; az élet mellett tör pálcát azzal, hogy gunyoros hangon megfricskázza azokat, akik a „bombák, a hidrogén-denevérek” nyomában megjelenő „nukleáris végítélet" (Nyerges András: Csak egyszer) kikerülhetetlenségét prófétálják. Csak két jellemző példát ennek illusztrálására: „Minden emberi gond megérint, / rémséggel tölt el az atom, / mégis, beteg ikes-igéink / hörgésétő! nem alhatom” (Jékely Zoltán: Halotti versek). — „Az atom- és hidrogén-feqyvere'k korában / a méhekről / se feledkezzetek meg.” (Simor András: Történet a méhekről), — ,,Ne idegeskedj! Ne igyál sokat! - mondják / Ne virrassz! Ne dohányozz! Ne nézz a nőkre gyakran! / Azaz: ne aprózd maaad el, nyugodtan / s egészségesen várd be a H-bombát” (Tamási Lajos: Ceruzasorok).

Természetesen költőink tudatában, sőt idegeiben is állandóan jelen van egy atomháború lehetőségének gondolata, a világ teljes pusztulásának feltételezett bekövetkezése. Ezért gyakran fogalmazzák meg ezeket a szörnyű kérdéseket is: „Mi marad a pusztulás után? Az Atom, a Hidrogén, a Neutron után? Átok és iszonyat?”. S egyáltalában marad-e majd ember, „aki elviseli az ember-utáni létet?” (Juhász Ferenc: Az éjszaka képei).

Bármennyire is furcsának tetszik, mégis azt kell mondanunk, hogy az „atomrettenet" (Csanády János: Modern ifjú metamorfózisa), költőileg, stilisztikáikig csodálatos művészi erővel nyer megfogalmazást napjaink költészetében. Szemlér Ferenc Atomkor című „versében” nagyon tömören így jellemzi ezt a kort; „Éltem / Féltem". Az ugyancsak erdélyi költő, Székely János Atomkorszak című költeményében szinte biblikus hangulatú sorokban vall féléi-