Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre V.
LÖKÖS ISTVÁN: Megyénk irodalmi kistükre V. iiiimiimtiiuMiiimiimiHmtiiHutHiHiuiiitmiiiii «uiu^v iii-iiiimiiuinuimiHUHiiiiimiiniiiiiimiimiimiiiiiiiniiiiiiiiiiiuiiimimHiiiiuiiMiii lüitiiH uiiimiimiuui i»>7 Gvodényi és Baróti Szabó Dávid Egerhez kötődése valójában csak előhangja volt annak a pezsgő, a magyar felvilágosodás teljesebb spektrumát mutató korszaknak, amely a XVIII. század utolsó harmadát öleli fel, s talán Eger és a megye szellemi életének az egyik legvirágzóbb fejezete volt. Struktúrájának összetevőit kutatva sok érdekes jelenségre figyelhetünk fel, közöttük olyanokra is, amelyek a szaktudományon túl a szélesebb olvasótábort is érdekelhetik. Mert nem kis jelentőségű dolog volt pl. az Eszter- házy Károly által létrehozott könyvtár és csillagda a Lyceum épületében, s az sem érdektelen, hogy a magyar felvilágosodás olyan jelesei fordultak meg a városban, mint Verseghy Ferenc, Kazinczy, Dayka Gábor, Pápay Sámuel, Vitkovics Mihály — közülük többen is tartósan, jelentős műveket is alkotva itt. Debrecenről nemrég Julow Viktor írta meg, mennyire jellemző és fontos góca lett a város a magyar felvilágosodásnak. (Vő.: Julow: Árkádia körül. Bp. 1975. 98-121. I.) Az aufklörizmus terjedése ott sem kizárólagosan a városban élő íróknak volt köszönhető, a protestantizmus erős hagyománya eleve a felvilágosodás egyik alaptörekvése, a tolerancia számára törte az utat. A tudományos élet hagyományai sem kevésbé voltak ott persze döntőek, ami egészében magyarázza is: miért választotta pl. a cívis Debrecent Hatvani István egy holland és két német (Kerekes Ferenc később a szentpétervári) egyetemi katedra helyett, s hazatérve a Hortobágy széli városba, európai nívójú, felvilágosult tudományos szemlélet jegyében tanított — jelentősen hozzájárulva a magyarországi felvilágosodás tudományos életének korszerűsítéséhez. Nos, Eger számára minta nem lett Debrecen — protestantizmusa okán eleve nem is lehetett -, viszont Eger a XVIII. század utolsó harmadában mindenképp párja lett a cívis városnak, hisz o magyar felvilágosodás egyik érdekes centrumává emelkedett, amely a fent nevezett írók, költők működési terepén túl a felvilágosodás tudományos eredményeinek is bizonyos fokig befogadója lett. Függetlenül attól, hogy Eszterházy püspök egyáltalán nem aufklörista központtá, hanem éppen a „kicsit" modernizált, s a feudalizmust konzerválni kívánó katolicizmus otthonává kívánta fejleszteni. Mecénási hajlama s ambíciói magyarázzák talán leginkább, hogy a kor tudományos színvonalán álló csillagda létrehozásához Hell Miksát, az európai hírű tudóst nyeri meg, s hogy a híres könyvtárba is mindent összegyűjtet, ami a kor tudományágait reprezentáló munka volt. De említhetnénk az általa patronált jogakadémia magyar nyelvi és irodalmi tanszékének kiépítését is, pl. ahová a kor legjobb és legavatottabb irodalom- és nyelvtudósainak egyikét, Pápay Sámuelt hívta meg, aki majd itteni tanárkodása idején állítja össze híres művének, „a korra jellemző irodalomtörténetnek" anyagát, amelyet sajnos csak 1808-ban tudott közreadni A magyar literatúra esmérete címmel. Nem ellentmondások nélküli művelődési centrum tehát Eger az ekkori években: a mecénás püspök nem egyszer szerzett itt érvényt pl. toleranciaellenességének is s pártfogolta épp ezért azokat, akik a felvilágosodás minden eszmei változatát támadni készek voltak. A magyar szenti- mentalizmus fiatalon elhalt kiváló lírikusa, Dayka Gábor pl. az Eszterházyval való, a tolerancia-felfogás miatti ösz- szeütközés nyomán kényszerült elhagyni a várost, a magyar felvilágosodás korának legkonzervatívabb képviselői, Alexovits Vazul és Szaicz Leó viszont Eszterházy pártfo- goltjai voltak. A mecénás főpap e látszatra furcsa, ám világnézeti-politikai alapállását tekintve szükségszerű kettősségét vette észre már Kazinczy Ferenc is, aki II. József hivatalnokaként, tankerületi felügyelői minőségben járt nála 1787-ben, s egyfelől egy tudományt pártoló, másfelől meg a felvilágosodás és általában a felvilágosult reformok elő! elzárkózó főurat ismert meg személyében, aki ráadásul II. József törekvéseinek — ami egyébként teljességgel érthető a fentiek nyomán — egyik leghatározottabb ellenzője volt. Célszerű is tán idézni a Pályám emlékezete ama passzusait, amelyekben Kazinczy leírja e találkozást s az ez alkalomból folytatott disputájukat: „A püspök mindennek kemed titulust adta, mert gyermekkorában ahhoz szokott volt. Azt neki közönségesen balul vevék, s így ha kit meg akara kímélni, azzal inkább németül szála; a Sie így nem bántó. Egerbe menvén 1787., a püspök testvérének, kancellárius gróf Eszterházy Ferencnek leányával, gróf Sztáray Mihálynévai vezettetém fel nála magamat. Várakoznunk kelle az előszobában, valómig a komornyik jelentést nem teve, hogy az ebéd várja. Magyaréi idvezlém, s németül felele. Én magyarul szóiéit ismét, s a püspök ismét németül. Magyaréi én harmadszor is, s úgy, hogy a püspök kénytélen volt elmosolyodni. Megfogó baljával jobbom felét, s úgy vive asztalához szó nélkül, s balja mellé ültete. Valamikor Egerben valék, ez vala helyem. — Nem tudná Kemed megmondani - kérdé tőlem enyelg- ve — ki jőve ma Egerbe hat szarvas paripán? — Az nyilván én valék, — felelém; — ily sárban inkább járok ökrön, mint lovon; még így is sokhelyt volt bajom. Ezek közelítő tréfái voltak, s a püspök nagymértékben bírta az élet bölcsességét. Még nem tudta, mint áll velem, mint én nem még, mint én a püspökkel. Személye, születése, méltóságai, érdeme, szent hazafisága, kora tiszteletemet kívánhaták; de midőn hivatalom jőve közbe, nem felejtém, ennek mivél tartozom. A püspök mindent szerete bennem, de nem hivatalomat. Midőn ez parancsoló, hogy feléje közelítsek, meg vala zavarva, s úgy kívánta, hogy mindent írásban adjak elébe, nem szóval semmit. Világosítást kívánt a legvilágosabb dologban is, és semmit nem érte meg. Végre nem tudék tenni egyebet, mint megtenni a jelentést, hogy elakadtam, s jött a helytartótanács rendelése, hogy kérésemet tegyem egyetértve Heves vármegyével. Consil. Fáy Bertalan úr, ekkor Hevesnek első vice- majd később Tornának főispánja, maga kísére a püspökhöz. Szóval is elmondom a kérést, de minthogy elébb már úgy kívánta, írva is. Nagy tűzzef számláló előmbe, mely áldozatokat teve a tudományokért; hogy itt ezt a pompás liceumot fundamentumából építette, hogy abban gazdag könyvtárat állíta, hogy Londonból hezata asztronómiai szereket, de minekutána áldozatit nem hála követi, hanem oz ellenkező, kimondó, hogy nem fogja tenni, amit kérek. Most ki kezde fakadni nemcsak a kérés, hanem a kérő ellen is, hogy végre nem lehete nem fészkelődnöm székemen. A viceispán megsejté, mi fogna következhetni, megkapván kezemet, emlékeztete, hogy a kérés tevése neki is parancsolva van. A szólás végében kérte a püspököt, hogy neheztelését ne terjessze ki személyemre, ki itt parancsomat teljesítem. — Kemed pedig, consiliárius uram, ne ereszkedjék arra, ami reá nem tartozik, — mondó, - én vele mindig perben vagyok, de azért — írva fogom adni válaszomat, - s vége vala funkciónknak. - A püspök elmúlt idők férfija volt. A Heves vármegyei subalternum judicium elölülője, T. úr (így neveztetének József alatt a vármegyei törvényszékek) leülvén az ebédhez, azon kezdé a konverzációt, hogy ők aznap száz esztendei fogságra kárhoztatónak egy gonosztevőt. Eliszonyodtam a szóra.
