Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: Jegyzetek Mongóliáról

mongol dallamvilág a pentatónia közepette is igen sok bravúrra képes, így hát Dulma felhagy a népzenei oktatással és visszavált egy másik magyar népdalra, amelyből a harmadik ütemnél kiderül számomra, hogy a nép dalolja ugyan, különösebben a fiatalja, lévén az egy Kovács Kati- szám, de azért népdalnak, mégsem tekinthető. Látja az arcunkon, hogy itt és most szentségtörésnek érezzük a pop-beat akár legjelesebb képviselőit is, hát visszatér ismét és búcsúzásként, merthogy közeleg a város, Darhan, visszatér a kék szem szépségéhez és itthoni csalafintasággal fordít a szövegen: „...az a szép, az a szép, akinek a szeme fekete..."

Amiben ott, akár meg is egyezhettünk volna.

Másnap vagy harmadnap tán’, folklórműsor az ulánbátori operaiházban. Egymás után lépnek függöny elé a népi zenészek és a népi énekesek, csodálatosan szép deelekben — magyarosan írva: délekben —, a mongol népviselet száznyi színű remekeiben és egymás után zsonganak fel az évszázados dallamok is, hol szárnyaló erővel, hol szelíd megadással, hol meg ingerkedő kedveskedéssel. És egyszer csak újból a fülünkben zsong a már ismert dal, a tevén ülő ifjúról, aki a Góbi-sivatagban kocog kedveséhez, és mert tevén ül, hát közelebb van a naphoz, a fényhez, a minden egek és létek forrásához.

Bólintok Dulmának: megismertem.

Vidáman villan a szeme: örül. Ha a dalok kincsestárát nem is tudom hazavinni magammal, mint tudta ő tőlünk, de néhány taktusát, azt igen.

És utóvégre a gyöngyszem sem hatalmas, mégis kincsnek számít.

Az a szép, az a szép, akinek a szeme — fekete! És még innen van a harmincon, de a diplomán már régen túl.

És íme, a ma világából néhány tény, néhány villanás és néhány arc. Benne, bennük a jelen, vagy hogy inkább a jövő. E, számunkra napkeleti ország napfényes jövője.

m

A tizenkét emeletes, új szálloda ablakából messzire ellátni. A 320 ezer lakosú várost karéjban ölelik körül a meglehetősen kopár hegyek — birodalma ez ám a Hegyek Szellemének! - úgy tűnik, mintha beszorítanák karjaik közé Ulánbátort, rideg homokkő szikláikkal megálljt parancsolva a fejlődésnek: ne tovább! A mongol főváros azonban szemmel láthatóan fittyet hány e hegyek szelleme tilalmának, körbe-körbe, amerre csak a szem ellát, új és új városnegyedek integetnek, füstölgő gyáikémények — közöttük két hőerőmű - rajzolnak csíkot az égre, odább, észak felé a hatalmas új malom fehérük szemben, közvetlenül alattunk sivító Dieselmozdonyok kúsznak el hosszúra nyúlt vagonfarkaikkal a Kínai-híd alatt. Autó teherautót ér, zsúfolt autóbuszok kergetik a Volgákat, Moszkvicsokat, a követségi Mercedeseket vagy BMW-két.

A két évtized alatt megháromszorozódott város modern és nyüzsgő lakónegyedei között a most már településsé rendezett jurtavárosrészek idézik a végtelen sztyeppét — a városokba való áramlás Mongóliában is óriási gond —, de már színesre festett kerítésekkel utcáikra tagolva, villany bennük természetesen és kút, közös kút persze, az éltető és tisztító vízzel. Innen a szálloda ablakából egyszerre látni rá mindenre. Rálátni Bogdo Gegen főláma palotájára is, a mostani vallástörténeti múzeumra, meg a másik kolostorra is, amely ma ugyancsak múzeum, de ellátni a televíziótorony piros-fehéren magasba szökő sziluettjére, tövében a jurtavárosrésszel és a most is „üzemelő” lámakolostorra és szentélyre.

A lámáktól a hőerőművekig vezető tekintet, befog egyetlen pillantással évszázadokat és mindenféle látnoki tehetség nélkül előre is nézhet évtizedeket. Pontosan: öt évet mindenképpen. Elkészült a mongol népgazdaság új ötéves terve, jóvá is hagyta a pártkongresszus. Szigorú, fegyelmezett, előretekintő és a realitásokat számbavevő, ám mégis merész tervet készítettek a mongol szakemberek a másfél milliós ország számára. Már egymagában az is figyelemre méltó, lehetne a laikus kívülállónak, az országot csak messziről és felületesen ismerőnek, hogy ez a hajdanvolt és lényegében ma is még mindig állat- tenyésztő és jószágot terelő nép nép- gazdasági tervet készít. A végtelen sztyeppék korlátlan határaihoz szokott mongol ember, akit egykor csak a fű növése befolyásolhatott, hogy merre és meddig és mikor, ma a terv- gazdálkodás nagyon is határozott keretei között éli életét, a fegyelmezett munkához szokva, vagy azt már meg is szokva.

Mi volt és mi lesz?

A világot járó és látó ember romantikus hevülete adja csak gyorsan át a helyét a racionális gondolkodásnak, a pártatlan lelkesedés a számok megszabta realitásoknak. A földön járás „szakembere” egy negyven év körüli, higgadt, halk beszédű férfi, Mönhzsargal, a Mongol Állami Tervhivatal elnökhelyettese. Előtte az asztalon kimutatások, térképek, jegyzetek és feljegyzések az elmúlt ötéves tervről és az újról, amelynek segítségével óriási lépést tesz előre az egész népgazdaság fejlesztésében.- Az ötödik ötéves tervet teljesítettük — mondta Mönhzsargal bevezetőként. Egyszerű, tárgyilagos kijelentő mondat volt ez, hűvös és precíz, mindenféle érzelgősség nélkül. A tervhivatal nem az érzelmek, hanem az értelem helye. Elsősorban. Fegyelmezett arcán azért átsuhant a büszkeség - inkább csak sejthető mosolya, amikor

csak úgy, mellékesen hozzátette, hogy hétmilliónd tugrigot ruházott be a mongol népgazdaság abba a bizonyos teljesített ötéves tervbe. Ez a Kétmilliárd füstöl itt kőiben a városban, ez a hétmilliárd formált új ipari várost a negyvenezer lakájé Dar- hanban, ez a hétmilliárd teremtett megfelelő közlekedést, kultúrát, élet- színvonalat Mongóliában. És hadd tegyem hozzá: ez a hétmilliárd teremtett igényeket is, mind nagyobbakat persze. Teljesíthetőeket is, és ma még teljesíthetetleneket.

Behozták az elmaradhatatlan teát, az illatost, a forrót, és amíg a hűvösre forduló alkonyban a jóleső italt kortyolgatjuk, a tervhivatal elnökhelyettese már a fali térképnél mutogatta, magyarázta, milyen természeti kincsek és hol várnak még feltárásra, hol és hogyan fejlődik tovább a gazdaság.

— Nemcsak a beruházásra kerülő pénz a lényeges. Az is természetesen, hiszen a hatodik ötéves tervben 13- 14 milliárd tugrigot szánunk a gazdaság fejlesztésére. A legdöntőbb - summázta a pénzben nem is kifejezhető, legfőbb feladatot Mönhzsargal — a minőség. A termelésben és az irányításban. Együttesen. Csak a minőség minden oldalú és mindenütt történő biztosításával valósíthatjuk meg, hogy a mezőgazdaság évi növekedése elérje az öt százalékot, az ipar öt év alatt fejlődjék legalább 60 százalékot, és hogy a nemzeti jövedelem pedig mindezek eredményeképpen 37-41 százalékkal legyen magasabb, mint most.

Az általánosnak tűnő számokat nagyon is konkrét nevek és tények váltották fel, most már újból a tárgyaló- asztalnál ülve. Elmondta az elnökhelyettes, hogy a mezőgazdaság mind inkább belterjes fejlesztése, a gabona és a takarmány termesztése, mégpedig a teljes ellátás biztosítása ezen a téren, az új ötéves terv egyik alapvető feladata. A legnagyobb ipari beruházás az erdenti réz- és molib- dénbánya, valamint kohó első lépcsőjének felépítése lesz, amely szovjet segítséggel valósul meg és 1978-ban már termelni fog.

És mindezt a KGST hathatós segítségével, baráti összefogással és a mongol nép kemény munkájával.

— Ha öt év múlva találkozunk, megint csak annyit mondok majd: az ötéves tervet teljesítettük. A hatodikat immár — búcsúzott Mönhzsargal, a tervhivatal elnökhelyettese és a szó. mákkal, tényekkel a tarsolyomban a még ismert városkép is valahogyan most új arcot öltött előttem.

Mintha töprengve összehúzta volna szemöldökét és megfeszítette volna izmait. De ez a kép természetesen csak a krónikás agyában fogant így meg,

A valóság sokkal prózaibb volt: teherautók, amelyek a város végi házgyár paneljeit vitték az új lakások- 31 hoz. Amelyekből 700 ezer négyzetméter épül majd a hatodik ötéves tervben.