Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Az idővel elégő
Az ostoba cselekvést Azonnal megtehetném, Mert itt minden halálos, Az éjjel és a nappal, A folyton változóság, Minden, minden halálos S ez az egész szorítás Elfullad és vezérel, Belélök és beléránt Egy olvadt éjszakába, Ahol a boldog ólom Lezárja a pecsétet, Nekem úgy, mint nekem még, Juthatna az eszembe Kép, mód, vágy, csók, hasonlat, Mert semmi nem elég már Kifejteni, hová lesz Erő nélkül a szándék. Magában két Edit van, Az egyik hallja meg már, Hogy tőlem mit ne tiltson, A másik higyje el, hogy A férfi az igazság, Hogy érték és kiérzik Megszentelt mámorából, Ami megfejthetetlen, Mert én is hajlok arra, Hogy sok, mi nagy titok még! IGNOTUS — 1937. JÚN. 23. Remélem, szorgalommal Tördelsz! A kézirattal Ne késs! Én is török majd! ló, jó, már hallom is, hogy Van örökkévalóság És onnan úgy se késik, Aki egész odáig El akar jutni — Itt még Olcsó határidőkkel Dolgozgatunk, a Szép Szó Közeli cél, a fontos — Flórának üzenem, hogy Biztasson — én ölellek! HATVÁNY LAJOSNAK, 1937. AUG. 5. Betűim tántorognak. Fejem búbjáig ott is Begyógyszerelve, Alázatos tudattal Beteg szól itt betegről, Amig a kedv kitárul A lázongó időben — (PAPÍR NÉLKÜL) Senkise tudja, Hogy van erőtlen Csend is, amelyben Már csak a lélek Szá rnya-csapása Fullad ijedten! Senkisem érti, Hogy van erőtlen Lélek, amelyből Fel se riadnak Célba repülni Itthoni vágyak — Senkise hallja, Hogy van erőtlen, Hívogató szó, S ebben a hangban El nem enyésző Sejtelem ébred; Senkise hallja, Hogy nekem is van Hívogatásom, Hallom a bentről összetörő hang Mély zuhanását — Kell-e keresnem Még magamat, hogy Értsem is olykor, Mennyire minden Jutna a testnek, Hogyha kibírná? Vagy csak erőtlen Csend van, ahonnan Néma-kiáltást Küldök a partra, Hogy vegyenek fel? Vagy ki se ússzak? EISLER KLARA, 1937. AUG. VÉGE Itt o világ most Úgy tele van vad Nappal, a zengés Érik a lombban, Csendes a parkunk, Én a csodából Érzem az illat Erre-folyását, És ha te itt vagy, Itt leszel, akkor Búvok előled, Mojd levegőben Fürdesz, a csendes Pillanat átfog Téged, elérted Majd, vagyok és kész: Érzem a tested Új közeléből, Mennyire régi Cimboraság ez, Mert szerelemben Fürdik, ahonnan Semmi nem űz e! — (VÁLASZ HELYETT) Számot adok hát önmagam ellen, Könyveimet már Rejti a láda, összepakolták, Mert az irány, az Üt, ahol én most Téveteg aggyal Járok, igencsak Téveteg és köd Marja a szélét — Most, ami fontos Itt, az agyamban, Még ha vitázik, Lázad, a sorsát Vívja, csatáját Ebben a testben — Innen, a testtől Már menekülnek összeziláltan Mind a nagy álmok. Ősz jön, az ősz hull Rám, a kitartó, Göndör esőzés, és a szemével Még hunyorítja, Mennyire lenne Jó nem is élni — SZÁNTÓ JUDITNAK, BP„ 1937. SZEPT. 13. „Azt a szép orosz virágot, Amelyet Éva küldött, Nagyon köszönöm." 1937 SZEPTEMBER, ESETLEG OKTÓBER Még ha nagyon nagy Tervem akadna, S ehhez a tervhez Még elegendő Testem is élne, Felfolyamodnék Innen, e baljós Állapotomból Színes egekre, Hogy be ne csukják Azt az utat, hol Elcsavarogni Lenne ma kedvem, És a szabadság izeivel telt, ünnepi asztal Várna szelíden Jó vacsorával — Én meg is enném! SZÉP SZÓTÓL, 1937. NOV. 5. Ignotus azt üzenné, Hogy a kis módosulás A verseken, az orvos Szerény javaslatára Esett, járulna hozzá! Hogy így ki is nyomassuk! Ha nem jön holnap estig A válasz, úgy tekintjük. Hogy semmi akadály nincs, és kell, hogy most, e számban Jelen legyen — köszöntjük! (VISSZAPERQÉS) Hány üzenetnek Kellene eddig Jutnia, hánynak Kellene hosszas, Nyájas igékkel Szólnia, míg a Lelkem, az ócska Gépezet és a Kedv valahonnan Kapna erőt a Létre, a mához, Hogy ne akarnék Megszabadulni Innen, odáig?!! És hogy az orvos Dönti el azt, hogy Én a nevemmel Mit fedezek még? Még hogy az orvos Átidomítja Azt, ami bennem Létezik, azt a
