Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: A Balassi-kép századunk magyar lírájában I.
... - ......... m > ii .I..... ..mm *—» C S. VARGA ISTVÁN: 3 A Balassi-kép századunk magyar lírájában I. i i a r Balassi Bálintinak, a reneszánsz legnagyobb magyar költőjének, a daliás „magyar Alkibiádész"-nek a jelentőségét a magyar kortársak közül Rimay János, a költőtanítvány értékelte a legtalálóbban: „Mint sas az többi apró madarak előtt..olyan ő a XVI. század magyar költői között. Nem is sejthette, hogy szavait az idő mennyire igazolja. Nem tudhatta, hogy a XVII. század jelentősebb magyar poétái közül szinte senki sem vonhatja ki magát Balassi művészetének hatása alól, annak ellenére, hogy versei csak kéziratban terjedtek. Hiába tervezett már Rimay összkiadást, Balassinak csak az istenes versei jelenhettek meg nyomtatásban, szerelmes versei fokozatosan feledésbe merültek a XVIII. század végére. Szerelmi lírájának remekei csak későn, 1874-ben kerültek elő a zólyomradványi könyvtárból, a Balassa-kódexből, Balassi költészete így csupán a múlt század végén kaphatott méltó nyilvánosságot, fejthette ki újólag hatását a magyar líra fejlődésében. írásunk ebből a termékeny hatásból, a huszadik századi Balassi-kép jellemzéseiből csupán a legfontosabbakat emelheti ki céljának és jellegének megfelelően. BALASSI ÉS ADY: „A dallá vált magyar élet első héroszát" (Németh László) az idő távolságán át is nagyon közelinek érezte Ady, a magyar régmúlt ragyogó alakjai közül gyakran idézte nevét és harcos szellemét. Ady is, mint a nagy reneszánsz költőelőd, korának lényegét értette meg, művészetében a személyes és a nemzeti sorsot, az egyetemes korérzést lobbantotta költészetté. Balassi örökségét forrásként használta fel új költői szintézisében. Költészetét élőnek- elevennek, modernnek érezte, ezért is írhatta a hagyománytagadó modernek ellenében: „Se Balassinál, se Csokonainál, se Petőfinél újfélébbnek, modernebbnek nem tartom magam." Az élet mélységeit ismerő két géniuszt számtalan szál köti egymáshoz. Legmélyebben a személyes sorsérzés, az olthatatlaa életvágy, életigény, amelynek kiielégítetlensége áradó forrásként táplálta lírájukat. A kielégületlenség, nyugtalanság oka a személyes sors alakulása, a végekre szoruló magyar élet, amely korlátokat szab Balassi féktelen életerejének, reneszánsz vitalitásának. Adyt egy későbbi kor, a félfeudális magyar valóság lehetetlenségei gyötrik szüntelenül. A kor, a személyes sors szorításából mindketten kitörni akarnak, ha másképp nem lehet, a szerelem résnyi lehetőségén át. Balassi is azt várta dalokkal ostromolt szerelmeitől, amit Ady a vágy beteljesült jelenidejűségében így fogalmazott: „Mindig épít, irgalmaz, mindig szépít" Léda tekintete. A kallódó életet jó útra vezető, a férfivágytól fátyolos szemet látóvá igéző asszony! jósághoz Balassit idéző szavakkal kiált Ady: „ínségemből hozzád fohászkodom sírással, Akarod, hogy jó legyek? Hadd lássam a mélyben Az elásott kincseket." (A szememet csókold) Balassi reménytelenül instanciázott végvári kapitányságokért, sőt, rangjához méltatlan tisztségekért. Élte a Duna-táj népeit egy táborba késztető közös sorsot. A hazájában hontalan bújdosóként talált otthont lengyel cite- ráslányok, bécsi szép Zsuzsannák vigasztaló körében. A kard és lant bainoka a török elleni harcokban találta meg nyugtalan önmagát, bontakoztatta ki költői és emberi nagyságát. A vitézi életforma - mintegy négy évig az egri végvár - szabott medret hatalmas reneszánsz vitalitásának, kielégítve teljességvágyát és férfias szenvedélyét. A török elleni harc szólítja Esztergom falai alá, ahol a hősi halál várja, hogy életútja végén emberi alakját is erkölcsi példaképpé emelje. Adybon is lángolt a társadalmi cselekvés vágya. Egyéniségének legjellemzőbb gesztusait sűrítő önstilizációval gyakran ábrázolja magát lovon, karddal a kezében. De ezek csak álmok és víziók, az értelmes cselekvés pótlékai, csalfa ködképei. Az „embersűrűs" párizsi „Bakony” vonzotta, rejtette, de szüntelenül elvágyva sem menekülhetett: föl-földobott kőként hullt vissza a Magyar Ugarra. Égigérő giz-gazak közt hajolt a szent humuszig, a kacagó szélre figyelt, új jelekre a Hadak útján, emberarcú jövőről, magyar— román-szláv bánat megszűntéről álmodott. A családi körből magával hozott nyelvi örökséget a magyarság legjobb szószólóinak: Balassinak, Mikesnek, Csokonainak... nyelvi kincsesházából gazdagította. Balassi bűnbánó zsoltárai adták az egyik fő előzményt Ady istenes verseihez is. A szuverén költői nyelv legnagyobb magyar poétája akarta, és tudta vállalni a haladó hagyományokat. El tudott borozgatni magányos, látamásos éjszakákon a magyar régmúlt nagyjaival. A hagyományba, magyarságba gyökeredző Ady tudta, hogy milyen mély a múltnak mélységes kútja. Harcos, forradalmi népi örökséget valló és vállaló hitteljes költőként teremtette meg az eredetiség máig érvényes, új esztétikai mércéjét. Őrizte, és hű sáfárként megújította a magyar költői nyelvet, amelyről szebben Adynál aligha lehet szólni: „A nyelv... élet és szentség, sőt istenség", „egy és szent, mert múltja és horribilis könyvtára van." Igazolásul a régi magyar irodalom legjobbjait idézi: Balassit, Zrínyit, Pázmányt, Mikest, Berzsenyit... A magyar régmúlt legszebb búcsúját Balassi mondta el nemzeti, történelmi tudatának bizonyítékaként a Búcsúja hazájától című versében. Élte a hazafiság lényegét, vállalta az elkötelezettséget haza, emberség és emberiség fránt. A számára legkedvesebbektől vesz búcsút: az „édes hazától”, „jó Magyarország"-tól, a vitézi élet élményeitől, társaitól, az egri vitézektől: „Ó én édes hazám, te jó Magyarország, Ki kereszténységnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát. Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!" Balassi búcsújának szelleme, motívumai tovább élnek a kuruckar dalaiban, láthatatlan búvópatakként táplálják Ady költészetét. A magyar reneszánsz Ura legtökéletesebb verse a Végek dicsérete (Egy katonaének) nélkül nem írhatta volna meg olyan mély, múltból fakadó, jelennek szóló fájdalommal és szépséggel a Bújdosó kuruc rigmusát, „ezt a szép, megkésett, huszadik századi végek dicséretét", amelyben ott rejlik „a Balassi-versek messzi zenéje, ott a kurucdalok zsongító ritmusa, a Megjártam a hadak útját- féle költemények halk monotóniájában az egész mámoros, küzdő, mogyor múlt." (Király István) BALASSI ÉS JUHASZ GYULA: Adynak a végvári vitéz Balassi volt az ihlető eszmé- 49 nye, aki küzd hazáért és szerelemért, és ha a lehetetlent nem tudja lebírni, akkor búcsút mond, hogy máshol keresse az életének óéit és értelmet adó reneszánsz szépség meg-
