Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Balogh Béni: Gyöngyhúrú citera (mesejáték)
16 IMRE: (Szégyenlősen, lihegve.) Engedelmet..de. . de a zápor... BÉLA: (Enyhültén.) No, .. .sebaj.. . A fontos, Hogy már fedél alatt vagy. Ugyancsak kiadóson esik. IMRE: (Még mindig kissé liheg.) Igen. .. Igen..., de úgy siettem, hogy még köszönni is elfelejtettem... Jóestét adjonisten. . . uram! BÉLA: (Bátoritón.) Béla vadász a nevem. . . IMRE: (Hálásan.) Köszönöm, hogy beengedett vadász uram. Ismeretlen vagyok e vidéken, s az este itt ért el. BÉLA: (Barátságosan.) Gyere, ülj ide a tűz mellé, és szá- rítkozz meg!... Hová igyekszel? IMRE: (Kicsit büszkén.) Én bizony Budára. BÉLA: (Kíváncsian.) Budára?. . . Aztán kihez? IMRE: (Magabiztosan.) Vitéz akarok lenni, hogy három gonoszságon erőt tudjak venni! BÉLA: (Nyugodtan, határozottan.) Szavaid ugyancsak talányosak, te legény!... Ám úgy látom, igaz indulatból fakadnak. Ezért hát segítek rajtad. .. Jó barátom az öreg Kereki Kelemen, a budai lovasság kapitánya. . . Adok neked egy írást hozzája. IMRE: (Hálásan.) Érdemtelen vagyok ilyen nagy szívességre vadász uram. . , De azért köszönettel elfogadom. . . így talán egyszer még a király közelébe is eljuthatok. BÉLA: (Furcsa hangon.) A király közelébe jutni, nem köny- nyű dolog... De ha igaz ügyben fárad valaki, megnyílnak előtte ajtajai. . . Már pedig a tied az. . . Fogd hát ez írást. (Papírzörgés..., majd hirtelen eláll a zápor.) IMRE: (Hálásan.) Köszönöm, vadász uram. BÉLA: Van-e még valami kívánságod? IMRE: Csak egy szerény kérdésem. . . Ha kigyelmed ismerős Budán, bizonyára tudja, ki ott a legjobb hangszerkészítő? BÉLA: (Nevetve.) Ezt g legkisebb pendelyes gyerek is tudja Budán.. . Nem más, mint a jó öreg Pattolíni, a híres majestró a Felső-Tabánban. (Hirtelen éles kürtszó harson.) BÉLA: (Határozottan.) Szó! a kürt. Gyülekezőre hív. IMRE: (Csalódottan.) Ilyen hamar? BÉLA: (Kedvesen.) Ha már úgyis Budára kerülsz, felkereshetsz egyszer. . . A királyi udvarban reámtalálsz. (Más hangon.) Itt megvárhatod a reggelt. . . Biztonságos kunyhó ez. IMRE: (Hálásan.) Köszönöm, vadász uram. BÉLA: (Határozottan.) Hát akkor Isten áldjon! IMRE: Isten megáldja! (Újabb kürtszó, majd beleúszik a zenébe.) 8. jelenet IMRE: (Vidáman.) Jónapot kedves majestró! . . .Megszáradt-e már a citerám fája? PATTOLÍNI: (Harsányan.) Á, üdvözölni téged királyi vitéz. . . Már nemcsak megszáradt, de kész is a csittére. Egy aranyat fizetsz érte. IMRE: Köszönöm majestró. . . Itt a fizetség. . . De szépen kérlek, szedd le a húrjait, s ezt a három gyöngyszálast tedd reá. PATTOLÍNI: (Méltatlankodva.) Ó, ó te vitéz! Te lenni furcsa emberi. . . Ezek hárfára, s nem csitterá- ra valók! IMRE: (Határozottan.) Azért csak tedd fel rá jó majestró. . . Én fizettem érte az aranyat! PATTOLÍNI: (Morogva.) Az lenni igaz, de én vagyok majestró. Én érteni hozzá, s nem te kardforgató lovag. (Hallatszik, hoqy az eredeti húrokat leveszi, majd ráhelyezi a három szál gyönqyhúrt. . . Megpenqeti.) (Csodálkozva, elismeréssel.) Bravó I Ez lenni ayönyörű! IMRE: (Boldogan.) Meghiszem azt. A világ legszebb leánya ajándékozta e három szál gyöngyhúrt. . . Csuda-e, ha ilyen szépen szó! ? I PATTOLÍNI: (Méltatlankodva.) De azért az én mívem se utolsó. . . Hallani-e lovag úr? IMRE: (Elismeréssel.) De nem ám!... Pompásan kifarag- tnd. Köszönöm. . . Remélem, naay királyunknak is tetszeni fog. . . Máris indulok. Meg se állok véle a visegrádi palotáig!... No, Isten áldjon, majestró I PATTOLÍNI: (Enyhültén.) A rivederci I. . . Sok szerencsét ifjú lovaq I (Gyors, átkötő zene.) 9. jelenet MÁTYÁS: (Határozott, de azért nem kellemetlen hangon.) Antónió! Ausztria geográfiáját kérem! Ott van a felső polcon, a második sorban, ha jól látom éppen a harmadik könyv. ANTÓNIÓ: (Szolgálatkész alázattal.) Igenis. . . Máris adom felség. (Léptek zaja.) Szolgálatodra. .. De ez latin nyelvű. MÁTYÁS: (Magabiztosan.) Tudom. . . Épp azért kérem. A deák nyelvű könyvek mindig tárgyilago- sabbak, mint a németek. . . Azok a hegyeiket égigérőknek, s folyócskáikat hajózhatatlan vad folyamoknak írják. . . Mindenben túloznak. ANTÓNIÓ: (Kíváncsiskodva.) És az olaszok? MÁTYÁS: (Nevetve.) Nem akarlak megsérteni kedves Antónió, mivel olasz vagy... De nagyítani azért ti is szerettek. ANTÓNIÓ: (Udvariasan, de enyhén méltatlankodva.) Pedig te felség Itália nagy csodá- lója vagy. MÁTYÁS: (Elismeréssel; léiig tréfásan.) Ami igaz, az igaz. . . Sok szépet alkottatok, de sok furcsa is van bennetek.. . No, nem sértésképpen mondom. ANTÓNIÓ: (Hízelgő alázattal.) Nem is sértődtem meg, hiszen te bölcs, taljánbarát uralkodó vagy. . . Óhajtasz még valamit? MÁTYÁS: Igen... A nagy glóbuszt és a földatlaszt. ANTÓNIÓ: (Kíváncsiskodva.) Talán azt is Ausztria miatt? MÁTYÁS: Igen... Előre ki akarom dolgozni a Bécs elleni haditervet. Akkor vagyok nyugodt, ha tudok mindent. A generálisaim majd hozzászólhatnak. ANTÓNIÓ: (Bocsánatkérő, de azért kíváncsiskodó hangon.) Elnézésedet kell kérnem íelseg, hogy országos ügyekbe beleütöm az orrom. . . De el mersz-é indulni külhonba, míg egyes főurak itthon ellened szervezkednek? MÁTYÁS: (Türelmetlenül.) Talán Szarvaskőre gondolsz jó Antónió? ANTÓNIÓ: Arra, felség... Ahol a két tehetetlen Perényi nem boldogul a gonosz báróval! MÁTYÁS: (Gondterhelt bosszúsággal, de azért reménykedve.) Tudod, hogy hónapok óta hiába ostromolják e gálád rablófészket, mely elpusztítása talán még Ausztriánál is előbbvaló lennel. . . Node, mit tegyek?... Amikor a két Perényi vállalta, még nem gondoltam, hogy véghez vinni nem tudja?. . . Most már más után kell néznem! Köszönöm, hogy szóltál jó Antónió. . . Hamarosan intézkedem. (Más hangon.) Hanem kedves Antóniám, nyisd ki az ablakokat, olyan fülledt levegő vagyon ebben a könyvesházban. ANTÓNIÓ: (Hizelkedőn.) Valóban felség, igen enyhe az ősz, s te mostanában sokat foglalkozol a tudományokkal. . . Nem ártana olykor egy kis séta a szabad levegőn. . . MÁTYÁS: (Mosolyogva.) Majd ha Bécs felé lovagolunk, lesz ott jó levegő, bőven. (Antónió ezalatt az ablakhoz megy, s hallatszik, amint sorra kinyitogatja azokat.) (Ekkor a nyitott ablakon citeraszó- val kisért pompás éneket sodor be a szél.) „Elveszett a király báránya, Elvitték gonoszok várába. Menj szerezz gyöngyhúrú citerát, Megleled véle a báránykád." MÁTYÁS: (Csodálkozón.) Hallod Antónió?. . . Valahol zenélnek. . . Pedig szigorúan megtiltottam minden muzsikálást a hadikészülődések miatt. (Bosszúsan.) Talán nem továbbítottad parancsomat?
