Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 4. szám - HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Cs. Varga István: A felszabadulás élménye és az 945 utáni magyar irodalom
A kommunista kritika és irodalom tört előre az első korszakban. A Szovjetunióból hazatértek, az 1919 után emigrált írók és vezető ideológusok: Lukács György, Révai József, Balázs Béla, Gábor Andor tevékenysége rendkívül jelentős. Ez a korszak roppant nagy változásokat és élményeket hozott. A feladatok is rendkívüliek voltak. Nyílt volt a pálya. Megindult az osztályharc a hatalomért, az öröklött társadalmi szerkezet átalakításáért. Ebben a küzdelemben vett részt az elmúlt korszakban nagy íróvá lett Veres Péter, Illyés Gyula, Déry Tibor, Benjámin László, Szabó Pál, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Gábor Andor, Balázs Béla, Vas István, Rónay György, Lukács György, Révai József, Szabó Magda, Rába György, Rákos Sándor, Devecseri Gábor, Illés Béla. Mögöttük közben felnőtt egy új, nagy nemzedék: Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Csanádi Imre, Szécsi Margit, akik nemcsak a felszabadulás élményét, hanem annak széles körű hatását, az ember és társadalom önfelszabadításó- nak bonyolult folyamatát is nagy művészi hittel örökítették meg. A társadalomjavító hitet, írói szándékot föl nem adó Illyés Gyula költészete adja a felszabadult ország élményeinek legszebb, leggazdagabb tárházát. Illyés Gyula, amint meggyászolta az elbukott 1919-es proletárforradalmat, az „értünk elhullott proletárhalottakat’’, és őrizte az „ikaruszi idők" emlékét, most úgy szolgálta művészetével a felszabadult ország jövőjét. Felerősödött elkötelezettsége. Életművét átitató meggyőződést és magatartást megszabó, stílust teremtő elv lett számára végérvényesen a szocializmus eszmeköre, életeszménye. (Béládi Miklós). Megírja a Nem volt elég című nagy versét, amely az önvizsgálat, a népi érvényű leszámolás műve. A nemzetvizsgálat elemző szemlélettel párosul. A „nem tettünk eleget” fájdalmas beismerése szövi át a mélységes veszteségérzést. A vers kivételes erejű, nemzeti sorsot idéző számvetés. Egy korszak lezárása, számvetése, és egy új korszak nyitánya. Az újjáépítés nagy mozzanatait is versbe fogalmazza: Amikor a Szabadság-hidra a középső részt felszerelték, Cserepező, Megy az eke. Illyés tudja, hogy c nemzet a fordulatot nem a maga erejéből vívta ki, és azt is, hogy éppen ezért több lesz a végeznivaló. A nemzet nagy próba előtt áll, de sorsát jó irányba fordíthatja. Ezt a bonyolult érzést mély őszinteséggel mondja ki Élni fogsz c. versében: „Szót tőlem az Idő vár, én nem / hazudhatok/ Nem így vártam az oly régen várt / fordulatot. / De így is az lett, mit / mi akarunk.” Illyés Gyula és a józanul gondolkodó, néppel-nemzet- tel együttérző írók az Országház téren szerették volna méltón fogadni a felszabadító szovjet katonákat, de a parlamenterek meggyilkolása, a németek hitszegése ezt lehetetlenné tette. A fővárosra szakadt az ostromállapot, de a szebb jövő reményét a pincékbe bújva is őrizték az emberek. Illyéshez hasonlóan nem a felhőtlen öröm és lelkesedés költője Benjámin László, a kommunista elkötelezettségű költő. Ö úgy érzi, hogy „Három kétely kapujában" áll. Kezdetben az a kérdés foglalkoztatja, hogyan jutott ilyen mélyre ez az ország, hogy a fasizmus mellett öntestét áldozta fel saját érdekeinek ellenében. így ír erről az életérzésről: „Kimondom nyíltan vagy ta- takartan, / s már úgy tudtam, hogy meghalok, / és mások haltak meg helyettem: oroszok, szerbek, angolok.” A „néma rabok szavait” mondja tovább. Az ő költészete az átváltásélmény egyik legizgalmasabb példája. Nemcsak közvetlen a felszabadulás után bizonyítja mély elkötelezettségét a szocializmus ügye mellett. Hitet tett 1956 után is, amikor megírta a kommunista hűség versét: a Vérző zászlók alatt c.mű, nagyhatású, szívhez és értelemhez a szocializmus ügyéért szóló remekművét. Illyés Gyula tudta megteremteni a kétely és a hit egységét a jövő érdekében. A múlttal való számvetés elutasítását éppúgy veszélyesnek tartotta, mint a bűnösség-tudatban való megdermedést. Mint az antik kórus, oly meggyőződéssel mondja: „az idő nem gonosz, hanem hű tanító mester”, önpéldáját idézi: „emberibb ember lettem”. Illyés nyíltan politizál, nem a mindennapi témákhoz kötődve, hanem mint Ady és József Attila, a nemzeti sorsproblémákra visszhangozva. Az új élet lüktetését hozza Cserepező című verse, amelyben az öröm, a gyógyulás jelképe a cserepező. Egyszeri látványból indul a Megy az eke című verse is. A magyarság történetében először jutottak földhöz a nincstelenek tömegei. Egy korérzés megörökítése a vers, az egyszeri látványtól a történelmi példáig ível. Két hasonlatot fog össze: a könyv és a föld valóban látható képként kapcsolódik össze. A szántás és a történelemírás felel egymásnak. A hétköznapi dologban történelmileg mérhető ügy és eszme rejtőzik. Az értelmi megértés szintjén fokozatosan halad fölfelé. A zárórészben kimondja az első sorokban képi szinten érzékeltetett összegzést: „Magyarország, így írják a történelmed." A vers végén megszólal Illyés Gyula legendás józansága, bölcsessége. A sóját földjén először szántó béres egy mozdulatába rejti üzene*ét: „De meg sem áll, de csak int, hogy még mi várja.” A felszabadult ország jelenkoráról a jelenkornak szóltak, de az utókornak is művészi dokumentumba rejtett tanulságként szolgálnak versei. A teremtő munkáról szól ez Építőkhöz, a Két kéz című vers. A munkát a költő az élet, az új társadalom megtartó alapjának tartja. Az értékteremtő tulajdonságot a népnek tulajdonítja, az értékteremtő munka eredményének elpusztíhatatlanságát hirdeti. Illyés költészetében szintézisben jelennek meg a magyarság legnagyobb problémái. Különösen a Kézfogások c. kötete jelentős. A történelemfilozófia, a magyarságtudat, a szocialista elkötelezettség bizonyítékait írta meg verseiben: Árpád, Bartók stb, Kimondja figyelmeztető, intve-óvó szavait: „növeli, aki elfedi a bajt”. A felszabadult ország életét, sorsát, gondolat- és éczésvilágát tükrözik későbbi kötetei is: a Dőlt vitorla, Fekete-fehér, Minden lehet. Nemcsak lírában, de prózában, drámában is kifejezte népének vágyait, gondjait; történelmét: Fáklyaláng, Malom a Séden, Testvérek, Ebéd a kastélyban. Váci szavait idézhetjük, ha az egész korszakot akarjuk jellemezni: „Egy emberöltőt éltem — de a sorsom, történelem és ezerévnyi." Az emberben való bizalom élteti Nagy László művészetét, aki hittel, hűséggel vállalkozik arra, hogy átvigye a „Szerelmet" a túlsó partra. Azokat az embereket idézi, akik hóba-jégbe fagyva is viszik a szivárványt a hegy magasába. Líránkat az emberség magasra szárnyaló dallama, egy sorsáért felelősséget érző költőnemzedék nevében így fogalmazta meg Juhász Ferenc a Tékozló ország zárósoraiban: „Ó ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét! / Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést. / Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!” Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István költészete ma már irodalomtörténeti jelentőségű, értékei irodalmunk első sorába tartoznak. Az átváltásélményt fogalmazták művekbe: Nagy László: Búcsúzik a lovacska, Zöld angyal, Menyegző, Versben bujdosó, Juhász Ferenc: Szárnyas csikó, A Sántha család stb. Váci Mihály későn indult, de már érett, jelentős költőként jelentkezett első verskötetében is. A korszak maradandó versei közt tartjuk számon az övéit is, például a Kelet felől, Te bolond, Méltó hatalmat címűeket. Hozzájuk csatlakozott már az induláskor Garai Gábor, a mindig izgalmas, szókimondó Ladányi Mihály, Somlyó György, Kalász László ... A magyar líra folytonosságát biztosító új nemzedék lépett fel a 70-es évek körül: Kis Benedek, Utassy József, Kovács István, Tamás Menyhért... A dráma A dráma értékszintje elmarad a líra és próza mögött, de szerepe gyakran igen jelentős.
