Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom
mániákuson a vízre mered és követi. Az úszó hetykén úszik a hullámokon csönd van, a nap most bukik le a fák között, sugarai még megvilágítják a másik part erdejét. Ekkor a dugó moccan, s egyetlen pillanat alatt eltűnik a vízben. — Jaj — az asszony leesik a fatörzsről, két kézzel tartja a botot, pánikba zuhanva kiáltozik. — Balázs ...jaj ...segítség! Balázs futva közeledik. — Ránts be! — Ö ránt be! — Zsuzsa valahogy kilódítja a halat, a rosszul beakadó horogról lehull a partra, testét ideoda vetve csapkod, el-eltűnik a nagy kövek között, fémesen megcsillanva ugrál. Zsuzsa mellette izgul, kezével hesegeti, mintha csirkét kergetne. A férfi odaér, kihúzza a halat a kő mögül, ráteszi, s egy másik kővel a hal fejére üt. — Te kis szamár — fordul az asz- szonyhoz — sose tanulod meg? Zsuzsa falfehéren, iszonyodva bámul rá. — Véres, . . .véres a kezed. Balázs rápilant a kezére, az aszszonyra, lesiet a vízhez, és leöblíti a tenyerét. Zsuzsa kimerültén leül egy kőre, Balázs melléje telepszik. — Ez hisztéria. Hagyjam fuldokolni egy félóráig? — Nem... nem tehetek róla. Irtózom ettől. Ne előttem csináld! — Ha akarod, nem horgászunk többé. —■ Nem akarom. Horgásszunk! — Zsuzsa lassan felvidul és. magához tér. — Én... nagyon szeretem a halat, csak így. . . ezt a. .. — Jól van — simít végig a haján a férfi — jól van, te kis gyáva! 0^.0 A sátorban, nyakig a hálózsákjába fészkelődve, Zsuzsa lámpafénynél olvas. Balázs a gumiágyon kuporog, kezében táskarádió, sportközvetítést hallgat. A szpíker, érezhetően felaj- zott lelkiállapotban, igyekszik túlkiabálni a fergetegesen szurkoló közönséget. „.. .igen. Hatalmas ütésváltás, inkább Pécsi óriási sorozota ez! És lenn van! Kollár ismét lenn van a földön! A mérkőzésvezető odalép, elküldi Pécsit, számol, .. .három... négy ..., és Kollár feláll. A bíró elhúzza a kezét. . . a törülköző nem repül be, nagyszerű, kitűnő mérkőzés ez. Köl- lár támad! És milyen bátran, gyorsan üt... Pécsi győzelme egy pillanatig sem kétséges, nagyobb a pontaránya is, de ez.. . Megszólalt a gong, nem tudom, hallják-e a hangomat egyáltalán, kedves hallgatóim, ez az orkán egy mindvégig sportszerű, kitűnő, nagyon kemény mérkőzés két résztvevőjét köszönti. Pécsi most van formája teljében, óriási rutinja, nemzetközi tapasztalata eldöntötte a mérkőzést, de kitűnő, jól van, Kollár Pista, így lesz valakiből nagy ökölvívó. Ma már sajnos, eléggé hozzászoktunk a repkedő törülközőkhöz, az indokolatlan mérkőzésfeladáshoz, de itt egészen mást láttunk! Ez a sportszerű, ez a jó. Mert nemcsak akkor kell vállalni egy küzdelmet, ha bizonyos a győzelem, akkor is, ha nehéz, ha...” A férfi gyorsan, indulatosan kikapcsolja a rádiót, maga elé néz. Zsuzsa, aki a csendre hirtelen felfigyel, leteszi a könyvet. — Aludjunk, jó? — Aludjunk — mondja tompán a férfi és eloltja a lámpát. Zsuzsa megsimogatja a homlokát. — Szia, kisfiam. Jó éjszakát. — Jó éjszakát. — Balázs felzaklatva mered a sátor tetejére, Zsuzsa fészkelődik, mocorog, teljesen eltűnik a hálózsákjában, csak borzas fejete- teje látszik. Balázs nyitott szemmel, feje alá tett kézzel fekszik. Ekkor meghallja az eső kopogását a sátorponyván. Halkan megszólal. — Alszol? — Zsuzsa kidugja a fejét a zsákból. — Hallod? Igaza volt az őrmesternek. Itt a zivatar. Az asszony elneveti magát, kikászálódik a zsákból. — Most mérgelődhet. Iqaza lett a levelibékának. Gyerünk ki! A férfi hallgatja a sűrűn doboló esőt. — Maradj benn! — Kikérem magamnak. És az emancipáció smafu? Kibújnak a sátorból, fölöttük fekete már az ég, s villámok nélkül ugyan, de egyre erősebb a zápor. Balázs, kezében a kisboltéval, egyik cövektől a másikhoz lép, Zsuzsa meghúzza a sátorponyvát, ő pedig két-három pontos csapással mélyebbre veri a cövekeket. Ekkor meghallja azt a hangot. Az erdő zúg mögöttük, a fák levelein surrog az eső. És bentről, valahonnan az áthatolhatatlan sötétből, fülhasigatóan és dörögve, felszaggatottságában is rendszeres folyamatossággal hangzik: Tatatatatatata... A férfi villámgyorsan fölegyenesedik, arcán patakzik a víz, dermedten áll. Zsuzsa hunyorog az arcára hulló esőcseppektől, felpillant s azonnal felegyenesedik ő is. Egy pillanatig nézi a férfit, azután megfogja a karját — Balázs!. .. A fák között futó erdei dűlőn, égő lápmával, és valósággal menekülve az esőtől, eldübörög egy traktor. 0^ 0 — Mekkora kémény! — Lehet vagy száz méter. — Te! Ha erre jövünk, én mindig megbámulom. Grandiózus, nem? — Hatalmas. — És nézd csak! Nézd, olyan, mintha fölénk magasodna, mintha ránk akarna dőlni! A férfi csak egy másodperc múlva szólal meg. — Ez... optikai csalódás. Hosszú, hosszú csend van, surrognak az evezőlapátok. Zsuzsa szólal meg, de a hangja fakó, halk, nehézkesen bújik elő a torkából. — Hogy történhetett meg az. . . o szörnyű dolog? A férfi hosszan hallgat, azután ő is rekedten, halkabban kezd beszélni. — Megsüllyedt az alap. Oldalra billent. Beomlott. Befelé zuhogott a tégla. De szerencsére csak hárman voltak benne. — Szerencsére. . . — Akkor gyülekezett a csapat. A többiek még nem mentek fel az állványokra. Tíz-tizenöt halott is lehetett volna. — Annak a három asszonynak. .. azt hiszed, vigasztaló, hogy csak az ő férjeik... — Zsuzsa! — Dehát. .. egyáltalán. .. hogyan történhetik ilyesmi. Ilyen szörnyűség. — Hallod? Hallod, amit mondok? — Hallom. — És te tudod? A férfi kínlódva, sokáig hallgat. — Rosszul végezték el a talajvizsgálatot. Tulajdonképpen sehogy. . . És az alapozást. .. azt is. .. — Sietniök kellett? Csend van, csak az evezők surrogó zaja hallatszik. — Nem. Lopni kellett. — Dehát. . . egy ilyen ügyet nem lehet csak úgy... — Benne van ebben vagy húsz ember. —- Aljasok. Mennyit kaphatnak érte. — Sokat. — Halált is? A férfi hallgat, a vízbe pöccenti a cigarettáját, s a parázs apró serce- néssel elalszik. O % O Az égbolt csaknem felhőtlen, a csónak orra körül surrog a víz. Egy kanyarban húznak lefelé, Zsuzsa hirtelen felindul, egy pontra szegezi a szemét. Fehér homokpad nyújtózik a vízig, vagy húsz méterrel feljebb nagy fűzek tartanak árnyékot. — Ott — mutatja az asszony — ott táborozzunk! Jó? Balázs szótlanul néz ki a partra. Sodródnak kifelé. Azután kikötnek. — Megegédelhetünk itt! Balázs kiszáll, kirakják a csomagokat, a férfi fürkészve nézeget széjjel. Elindul a frissen telepített nyárfaerdőben, vagy száz méterre megtorpan. Két nagy, csonkolt fűzfa mellett kitűnő táborhely. Odamegy, megáll egy ponton, lába elé mered, habozik. Azuán széttúrja a talajt, elszenesedett faágak kerülnek elő. Kezébe vesz egyet. Komor, nyugtalan. Visszafelé indul. Zsuzsa lent bóklászik a parton, két kő között már lobog a tűz, kis alumíniumlábasba konzervet kanalaz. Ke
