Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Felszabadulás utáni nyelvhasználatunk néhány kérdéséről

........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................iimmmiiiiiimiiiimnimiiimiiiMimiwntiiiiMiimmiiiimiimm

I BAKOS JÓZSEF: 1

Felszabadulás utáni nyelvhasználatunk néhány kérdéséről

TiiiiiiiiMiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiimiiiimuiMuiiiiiiiiiiiiimtiMNimiiiiiiiiiii iiiiiwimiinm<iiiiniiiimiiiiimmmiiiimnininiiiiiiiiiiiiiiiiiuimnimiiiiiuiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimmiiiniminnininiiiin*i

Általánosan ismert tétel, hogy a nyelv s benne és általa a nyelvhasználat alakulása, fejlődése nem független a nyelvet beszélő közösség életének változásaitól. A fel- szabadulás a magyar nép életében korszakalkotó jelentőségű fejlődés kezdetét jelentette, s az 1945—1975-ig terjedő történelmi időszakban végbement politikai, társadalmi, gazdasági és művelődési változások tükröződnek nyelvünkben és nyelvhasználatunkban is. Erről adunk most vázlatos áttekintést. Nem vállalkozunk valamennyi kérdés megválaszolására és összefüggő feltárására, inkább csak a legfontosabb elvekről szólunk és a leggyakoribb típus- problémákat vizsgáljuk meg. Valamennyiünknek személyes köze is van az elmúlt harminc év történéseihez. Saját szellemi és nyelvi növekedésünkről, gazdagodásunkról is szó lévén, mai nyelvhasználatunk történeti szempontú értékelésében, megítélésében személyes jellegű tapasztalataink is segíthetnek bennünket. Benne éltünk abban a folyamatban, amely érzékletesen példázza azt számunkra, hogy a nyelv élő, folyton változó és fejlődő szervezet és nyelvhasználatunkban egyre alakuló, formálódó kommunikációs eszköztá r.

A „nyelvhasználat" a nyelvi öntudatra, a mély és színes anyanyelvi műveltségre, a szép és helyes magyar beszédre, a gazdag, árnyalt szóhasználatra, az értelmes gondolatközlésre, a gazdaságos, de ugyanakkor a kifejező és befolyásoló erejű fogalmazásra, a világos mondatszerkesztésre és a jó helyesírásra utaló összefoglaló megnevezés. Elősorban ezekről a részterületekről kívánunk szólni, de ugyanakkor bemutatjuk az anyanyelvi közműveltség színvonalát emelő, az anyanyelvi ismeretek terjesztését is elősegítő nyelvtudományi kutatás és nyelvművelő szakirodalom legfontosabb eredményeit is. Annál is inkább meg kell ezt tennünk, mert a nyelvtudomány a felszabadulás után egyre inkább vállalta azokat a kutatási feladatokat, amelyek a nyelvhasználattal kapcsolatos nyelvművelő gyakorlatot is támogatták. Azzal, hogy az élő nyelvállapot vizsgálata előtérbe került, meggyorsultak és elmélyültek a leíró nyelvtani, a szótártam, a helyesírástani, a nyelvhelyességi vizsgálódások. Ezzel együtt és ennek hatására ko'- szerűsödött nyelvszemléletünk is. A magyar nyelvtan iskolai tanításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel egyre több nyelvész szakember kezdett foglalkozni, s a Magyar Nyelvőr hasábjain, továbbá Anyanyelvűnk az iskolában című módszertani folyóiratban is hallatták szavukat. Egyre fontosabb helyet foglalt el a nyelvtan anyanyelvi oktatásunkban és nevelésünkben. A rendszeres nyelvtani ismeretek fontosságára az 1950-es években egyre szenvedélyesebb hangú cikkekben hívták fel a szakemberek a figyelmet, s a tanárképző intézményekben gondoskodtak arról, hogy a jövendőbeli nevelők megfelelő leíró nyelvtani ismereteket is szerezhessenek.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete megalakulásával a tudományos kutató munka rendszeresebbé vált, s a közös vállalkozás eredményeként megjelent intézeti kiadványok nagy segítséget jelentettek a nyelvművelő, a nyelvi ismeretterjesztő és az iskolai anyanyelvi oktatómunka korszerűsítésében is. Különösen az alábbi munkákat forgathatjuk haszonnal: a hétkötetes Értelmező Szótár, a Magyar Érielmező Kéziszótár, A mai magyar nyelv rendszere című leíró magyar nyelvtan, a magyar nyelvjárások atlasza, A magyar nyelv történeti, etimológiai szótára (I—II.), A magyar szókészlet finnugor elemei című etimológiai szótár (I— *lI), Nyelvművefő Levelek stb., stb.

A felszabadulás óta kiszélesedtek és elmélyültek a magyar stilisztikai kutatások, s a megjelent művek (A magyar stilisztika vázlata, Stilisztikai tanulmányok, A magyar stilisztika útja stb.) a nyelvművelő szakemberek számára is értékes segítséget nyújtanak. Jelentős magyar nyelvészeti, leíró nyelvtani és nyelvművelő kutatások folynak a magyar tudományegyetemek és tanárképző főiskolák magyar nyelvészeti tanszékein is. A megjelent tankönyvek, jegyzetek egyre korszerűsödnek, s ma már olyan forrásoknak tekinthetők, amelyek nélkül nyelvművelő, nyelvi ismeretterjesztő tevékenységet végezni nem lehet. Újabban speciális feladatokat is vállalnak a tanszéki kutatóhelyek, pl. az egri főiskola magyar nyelvészeti tanszékén jelentős kutató- és feldolgozó munka folyik a beszédműveléssel, a tanári beszéddel kapcsolatos kérdésekről.

Arra külön is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az anyanyelvi műveltség ápolása, a mindennapi élet nyelv- használatát, a köznapi nyelvet formáló gyakorlati nyelvművelő munka a rádióban (Lőrincze műsora: Édes anyanyelvűnk), a televízióban (Tessék kérdezni! A nyelvész válaszol), a szakfolyóiratokban (Magyar Nyelv, Nyelvtudományi Közlemények, Magyar Nyelvőr stb.) és a napilapokban a felszabadulás óta egyre szélesebb mederben folyik, és egyre finomabb, korszerűbb formákban valósul meg. A Heves megyei Népújság már hosszú éveken keresztül rendszeresen megjelenő nyelvművelő cikkeinek olvasó tábora is egyre bővül, s az olvasók leveleikben mind az egyéni, a magán, mind a közösségi, a hivatalos, a szakmai nyelvhasználattal kapcsolatban valóban élő problémákat vetnek fel.

Szükség van-e ilyen széles körű nyelvművelésre? A válasz egyértelműen: igen, mert ma már egyre korszerűbb n>elvművelő munkával befolyásolhatjuk, hogy mai nyelv- használatunk, annak írott és beszélt szintje hogyan alakul, hová fejlődik. Az elmúlt harminc évben nyelvművelésünk nagyon helyesen elsősorban a nyelvhasználat kérdéseivel foglalkozott, s azt vizsgálta, mit érnek a közlésben a nyelvi formák, mire használhatók az új nyelvi fejlemények, melyek azok a nyelvbeli értékes eszközök, amelyeket erőre kell kapatnunk, s melyek azok, amelyeket rostára kell tennünk azért, hogy a nyelv szóban és írásban, az egyéni és a társadalmi beszédgyakorlatban egyre jobban betölthesse szerepét, hivatását.

Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy mór 1945-ben megindult az új nyelvvédő, nyelvművelő munka, de kezdeti lépéseit sokan nem jó szemel nézték: nacionalista, soviniszta kilengésektől féltették. Még azt a kérdést is megfogalmazták, hogy egyáltalában van-e szükség nyelvművelésre. A felszabadulás előtti nyelvvédő, nyelvművelő tevékenységnek ugyanis voltak olyan jellemzői, amelyeket már a korszerű nyelvművelő munka nem vállalhatott. Meg kellett tehát szabadulni az elvtelenség, az elvi tisztázatlanság, a szűklátókörűség ballasztjaitól, s csak az idegen szavak elleni általános támadás,, a tilalmazás és a tiltás helyett előtérbe kellett helyezni azt a nyelvművelő munkát, amelyet a nyelv, a nyelvhasználat életébe való beavatkozás szándékával a nyelvaiakító, a nyelvgazdagító és színesítő buzgalom és tevékenység jellemez. Már a felszabadulás után megjelent első magyar folyóiratokban, a Magyarok és a Csillag hasábjain megindult vitákban megfogalmazták azt a tételt, hogy a nyelvművelésre szűk- 73 ség van; az írók és költők maguk is vállalták az ezzel kapcsolatos feladatokat. Újra indult a Magyarosan című nyelvművelő folyóirat is, sajnos megszűnt, s ma sincs kü-