Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Farkas András: Élni szeretnék (vers)

1941

(Nyugtalanság)

Édesapámat Téli határban,

Fekve hanyatton Halva találtam.

Arca szelíden Visszamasolygott, Nézte az égbolt Csillagait, tág,

Mit keresett még? Barna szemekkel.

1944

(Napról-napra)

Senkisem indul Így könyörögni,

Mint ahogy én most Hívom a holnap Egyszeri jöttét És a szerencsét; Hogy mosolyogna Rám, aki várom, Lenne hitelben,

Új hitelemben Jó aratásom,

Új aratásban Annyi ajándék,

Hogy magamon túl Adjam azoknak,

Kik velem élnek. Bennem a bízó, Nagy fiatalság Sürgeti-hívja Mind, ami jön még, Mind, a jövőmet!

1945

(Guernica)

Csak bikafejben És csak a lófej Vak vonalában,

És a nyitott száj Őrületében Érheti tetten És csak a művész, Hogy kifejezze Azt, mi szerinte Elvetemültség,

Kín, de a kínzás ördögi, rontó Kényszere is már,

Hol nem a testrész Néma cafatja Kelt konok undort, Hol nem a búvá Cél a rohasztó,

Már csak a tett van, S ebben a tettben Borzalom és vád, Hogy nem is értjük, Mekkora gőgnek, Mekkora kínnak,

4 Bűnnek a csúcsa

Tép az egekben, Hogyha van ég még, Hogyha van élni,

UKHIIHHIHIIIItllltllllltllllIttllUHIHHHIIIIimlllllllMlltlllllllllllllllllllllllllllllltllllllimtIIMIIIIIMIIIH

I FARKAS ANDRÁS:

Élni szeretnék

— POÉMA —

Í a

Lenni, lihegni Kedv a világban,

Nők sikolyában, Férfiak őrült Átkai közben,

Képeken át is Csuklik a hang és Hallik a hörgés, Mintha kihalt táj Rémei mély-kék Katlanaiból Elszabadulva Egyre sorolnák,

Mennyi gyalázat Búvik a földön.

Hogy megölessék!

1946

(Pripjet-mocsarak)

„Itt a huszárok Jártak. A falvak Sorra elégtek.

És az az ember,

Ott, az a mérges Szidja anyátok,

Mert neki bátyját És a nagyanyját,

Mint a kutyákat Rendre lelőtték."

Mondta Jakúsa, Szemfüles őrünk,

Ő, aki mindig Fürge mosollyal Szólt, magyarázott, Mondta a bánat Félmosolyával,

Mert a felégett,

Kis falu szélén,

Félig az erdő Vak mocsarában Arra maradtunk,

Mint hadifoglyok,

Hogy besegítsünk Tenni, amit kell Békeidőben —

Akkor, az éjjel El nem aludtam, Annak az arca Gyújtva kísértett, Jártam az üszkös,

Rút romokon, mert Járni akartam,

Tudni szerettem Volna, a bűnnek Mekkora mérge

Rúgta-taposta Végig a tájat?

És a huszárok Mit cselekedtek?

Mit cselekedtek? Volt-e a parancsuk? És ha parancs volt. Honnan? A gőgből Futva kiröppent?

És aki lenn volt,

Lenn, ami rangban, Sorsban a Mély még, Csak cselekedte,

Rá se tekintve Áldozatára,

Mint aki téboly Áldozatává Vált? Vagy a lelke, Szíve hasadt meg,

Míg a golyó ölt? Mennyi tudatban Nyílt fel a kérdés:

Ott, az az ember, Nemde a testvér?

1947

(Dnyeper-part)

Lassan a nyári Nap leszalad már Végleg az égről,

Itt tüzesedne Még ragyogása,

Fénye elomiik,

Még beleárad Ebbe a sztyeppén Nőtt búja percbe,

Mert ez a síkság Fekszik a fűben.

Alszik az álom,

S lenn, a Dnyepernél Asszonyi ének Úszik a vízzel, Asszonyi szép szó Szláv muzsikája,

Mint a virágok,

Tarka csokorban Ring el a habzó Víz ütemére,

Ringhat a hosszú Óra sorára,

Mert a sok asszony Vállra vetésen Végzi a munkát,

S közben a dal zeng.

És ez a táj itt Béke. Nevetnek Rám, ha köszöntem, Mert idegennek Látszik az arcom És a beszédem Rejti-mutatja Merre-valóan Járna a lábam,

És ez a huncut Nép, a sok asszony: „Lenne-e párom. Otthon a gyermek Merre, hogyan van?” Kérdezik egyre,

Hogy se gyerek nincs És se az asszony? Összenevetnek —

Fenn csak a nyári, El-íemenő nap Arca hunyorgót,

Itt a piciny csend Mintha susogná Gondolatunkat,

Ők belenéznek Még a folyóba,

Mit visz a víz el...

1948

(Hazafelé)

Csattog alattunk, Csattog a dallam, Csattog a sínen: Megjöhetünk már, Megnyögetünk majd?

Annyi kigondolt Óra után most.

Már a Tiszánál Jár a szerelvény,

S merre a lelkünk?

Senkise szól most, Éjjeli álom Nem szomorítja Részeg agyunkat,

Itt a közelség.

Merre, mi jönne,

Hol van a lépés,

Hol van az első Itthoni csókunk,

És van-e csók még?

Csattog alattunk, Csattog a dallam, Mennyi-mi-minden Éled a percben,

S hal meg örökre?

1949

(Óvatosan)

Érti, Uram, hogy Engem akarva Egy kicsi város,

És akaratlan Régi hazám szült,

Szült, s ha az évek