Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Salga Attila: Bonkáló Sándor és a szlávok
■ n I m I immiimiiiiiimiiiiiiiMiiiii I i it iiminmiiilim in m I ii 11 ! i mitmininimiii I> lui ■ Mtm ii l 1 SALGA ATTILA: iiiiiiimiiiiiiiiitiiiiiiiiiniiiiiM iiiiitiiiii-.i Bonkáló Sándor és a szlávok Tiinwirotntmininmiiiinnniniimmt ..................................................................mini................................................................................................................................. D r. Bonkáló Sándor nyelvész, műfordító, irodalomtörténész és kritikus nevét kevesen ismerik, a felszabadulás utáni szakirodalomban mindössze néhány vázlatos utalás jelent meg munkásságával kapcsolatban, Rajta kívül aligha van olyan XX. századi alkotóművész, aki életének 79 évéből (1880—1959) negyvenötöt állás nélkül, katedrától megfosztva, lázas tudományos munkával töltött volna el. A megnyilatkozás vágya, az igazság keresése lendítette, hajtotta a zárkózott, visszahúzódó tudós-tanár nehéz, buktatóktól, mellőzésektől terhes pályáján. Ez utóbbi indítékok kutatómunkáját egzisztenciális „szintre” helyezték. Ir, érvel, vitázik, tudásának javát, bizonyítékainak logikáját állítja hadrendbe cikkeiben, mégis, hol az orosz irodalom iránti „naiv" lelkesedést vetik szemére, hol a Horthy- korszak „jegyeit” érzik munkáin. „Orosz barátsággal” vádolják, ugyanakkor az orosz irodalomtörténet magyar nyelvű úttörőjét látják benne. Bonkáló pályája valóban ellentmondásos. Számos, tőle képzettebb, gazdagabb életpályával rendelkező szlavistánk van, akik megállapításait „első látásra” bárhol idézhetjük. Ha Asbóth Oszkár vagy Kniezsa István tanulmányainak apróbb részletei ma már korrigálandók is, a javítások „csupán" szakmai — nyelvészeti — vonatkozásúak. Bonkóló hibáinak és vitathatatlan erényeinek különválasztása már nem részletkérdés: alapos kutatás, józan Ítélőképesség nélkül, csupán egyes tényekből kiindulva, lehetetlen életművéről reális képet alkotni. A felszabadulás után nem jelent meg Bonkáló egész pályáját elemző igényes — munkásságának pozitív és negatív vonósait egyaránt feltáró — tanulmány. Amikor életéről és pályájáról rövid áttekintést adunk, egyrészt a Gyöngyösön eltöltött tíz év (1906—1916) „apropójából” tesszük, másrészt azt kívánjuk bizonyítani, hogy nagy műgonddal alkotott tanulmányai, precíz, szövegű fordításai, rendkívüli irodalmi és nyelvészeti ismeretei alapján, Bonkáló Sándor értékes hagyatéka elismerést és tiszteletet érdemel. ★ Bonkáló Sándor 18S0. január 22-én született Rahón, ahol kóntortanító édesapja tizenegy tagú családot tartott el. Elemi iskoláit Rahón végezte, majd az ungvári és a máramarosszigeti piarista gimnáziumba járt (1895—1898). Családja szűkös anyagi helyzete miatt tanítványokat vállalt, hogy a felmerült kiadásokat fedezni tudja. Szülei tanácsára az ungvári görögkatolikus papnevelő intézetbe iratkozott be, mert itt az oktatás ingyenes volt. Már ekkor feltűnt jó nyeivérzéke. A szemináriumban minden tárgyat latinul és görögül tanult. Kiváló előmenetele miatt Rómába akarták küldeni, felszentelése előtt azonban kijelentette, hogy az ösztöndíjat nem kívánja igénybe venni, s teológiai tanulmányait befejezi. Diploma nélkül nem kaphatott megfelelő állást, így 1902-ben beiratkozott a budapesti tudományegyetem latin—német szakára, ahol Asbóth Oszkár tanszékvezető irányításával elsősorban szláv filológiával foglalkozott. 1906-ban szerezte meg a középiskolai tanári diplomáját, s gyakorlóévét a szegedi főgimnáziumban töltötte. Bonkáló rövid működését az igazgató az 1906. augusztus 29-én tartott tantestületi ülésen értékelte: „A VKM Bonkáló S. id. h. tanárt a gyöngyösi állami főgimnáziumhoz helyezte át... Lehetetlen távozása alkalmával két dolgot fel nem említenem. Egyik az, hogy a még pályája kezdetén lévő tanár nehéz viszonyok között —• neki jutott ugyanis a legnehezebb első párh. osztály vezetése —, emberül állotta meg helyét; a másik az, hogy, ha volt is tévedése, azt készséggel beismerte, és nem resteilte férfias elégtételt nyújtani az adott sérelemért, ami jellemének mindenesetre egyik nemes vonását tünteti fel. Mindezekért tartsuk meg őt jó emlékezetünkben." Intenzív tudományos munkáját gyöngyösi évei alatt kezdte meg (1906—1916). 1910-ben, A rahói kisorosz nyelvjárás leíró hangtana c. disszertációjának megvédése után, doktorrá avatták. Érdeklődése elsősorban a rutén nyelv és a szlavisztika felé fordult. A szlávok c. könyve ebből a szempontból a legjelentősebb. 1910- ben négy hónapot a lipcsei egyetemen tanult, ahol szlavisztikát, orosz, német, francia, latin, szanszkrit nyelvészetet és irodalmat hallgatott. 1911- ben feleségül vette dr. Kálmán Ignác gyöngyösi ügyvéd lányát. 1913-ban, a pétervári egyetem meghívására, egy évet a Néva-parti városban töltött, ahol többek között I. A. Baudouin de Courtenay, A. A. Sahmatov, Sz. A. Vengerov és N. N. Jasztrebov előadásait hallgatta. Irodalmi körökkel is kapcsolatba került, s találkozott Majakovszkijjal, aki már ekkor az induló futuristák vezéregyénisége volt. A kicsinyes, provinciális kisvárosi élet teljesen idegen, sőt elviselhetetlen volt az ambiciózus Bonkáló számára. Jellemének egyik nagy hibája — a diplomáciai érzék hiánya —, már itt jelentkezett: őszintén beszélt mindenkivel a legkényesebb kérdésekről is, belekötött a gyengeségekbe, kritizálta az igazgató munkáját. 1916 nyarán Keglevich Gyula egri alispán „közbenjárására" (aki orosz barátsággal vádolta meg), kénytelen volt áthelyezését kérni. Az 1916—17-es tanévet a zalaegerszegi gimnáziumban töltötte, majd Budapesten, a X. kerületi főgimnáziumban tanított. Közben újabb diplomát szerzett: „A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Bonkáló Sándor. . . ícaimnáziumi tanárnak a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karén az orosz nyelv és irodalom tárgykörből egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és nevezettet ezen minőségben megerősítette.” 1919. március 6-án kelt közoktatásügyi miniszteri rendelettel a budapesti tudományegyetem ny. r. tanárává nevezték ki, s egyben megbízták a rutén nyelv és irodalom tanszék megszervezésével. A X. kerületi tisztviselőtelepi főgimnázium igazgatója, Oberle Károly, Bonkálóhoz írott levelében elismeréssel és tisztelettel szól végzett munkájáról: „A tanári testület minBonkáló Sándor egyetemi tanár {1919 táján készült először publikált kép)
